Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A tehetség kibontakoztatása fontos nemzeti ügy

2017. november 21.

2017. november 20-án tartották a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) ünnepi záróülését

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) megrendezett ülésen Balog Zoltán miniszter úr köszöntötte a résztvevőket, aki egyéni tehetségről és annak kibontakoztatásáról beszélt. Az egyéni tehetség lehet, hogy még magánügy, kibontakoztatása azonban semmiképp: az fontos nemzeti kérdés – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) ünnepi záróülésén a díjakat átadó Balog Zoltán köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a közvélemény elfogadja a tehetséggondozás ügyét, egyetértés legyen a tehetségek támogatásában. Azt mondta, akik jelen vannak, nem csupán tehetségesek, de már bizonyítottak is. Szavai szerint a jó dolgok mércéje a folytonosság. Valami elindításánál már csak az fontosabb, hogy a kezdeményezés fenn is maradjon: a résztvevők ne azt érezzék, hogy mindössze néhány évre dolgoznak.

Lovász László, az MTA elnöke hangsúlyozta, hogy nem lehet túlértékelni a tudományos diákköri mozgalom jelentőségét. Személyesen is megtapasztalta, hogy a részvétel nagy inspirációt ad. A doktoranduszok 80-90 százaléka korábban diákkörös volt, az MTA innen kapja a tudományos utánpótlását – közölte. Arra kérte a hallgatókat, hogy ne csak a náluk idősebb oktatókkal dolgozzanak együtt, hanem ők is gondoljanak a fiatalabb generációkra, próbálják bevezetni a tudományba a tehetséges középiskolásokat.

Szendrő Péter, az OTDT elnöke úgy fogalmazott, a rendezvényen a jelen a jövőt köszönti: azokat a hallgatókat, akik a legjobban szerepeltek a XXXIII. OTDK-n. Az eredmények elérése azonban a tanárok, mesterek nélkül nem lenne lehetséges – tette hozzá. A tudományos diákköri mozgalomnak óriási tekintélye lett az elmúlt hatvan évben, elsősorban azért, mert a díjazottak a világon mindenhol megtalálhatóak például vállalatok vezetésében vagy a politikában.

A rendezvényen a legkiemelkedőbb eredményeket elérő 47 fiatal tudós, valamint a tudományos diákköri tevékenységet elkötelezetten és eredményesen támogató 55 oktató, kutató munkáját ismerte el kitüntetéssel az OTDT. A hallgatók Pro Scientia Aranyérmeket és Pro Arte Aranyérmeket, felkészítőik Mestertanár Aranyérmeket kaptak. Többen különdíjban részesültek. Átadtak három Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet is, amely az OTDT legnagyobb elismerése. Azoknak a kiemelkedő iskolateremtő professzoroknak, kutatóknak, közéleti személyiségeknek ítélhető oda, akik példamutatóan segítették a magyar felsőoktatás műhelyeiben folyó diáktudományos munkát. Kiosztották továbbá a Máriás Antal Emlékérmeket, az OTDT Arany Kitűzőket és az OTDT Újságírói Díjat.  

A tudományos diákköri mozgalom hatvan éve része a felsőoktatási tehetséggondozásnak. Az elmúlt évtizedek során hallgatók tízezrei voltak TDK-sok, és közülük sokan témavezetőként, bírálóként, zsűritagként, szervezőként ma is részt vesznek a mozgalomban – olvasható a sajtóanyagban.