Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Benkő Vilmos

A Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke
Magyar Tehetség Nagykövete, 2013.

A felkérés időszaka: 2013 - 2017

Benkő Vilmos számára kiemelten fontos, hogy a magyar tehetségek érvényesülését lehetőségeit a szervezet elnökeként is segítse.

Benkő Vilmos küldetése a nyilvános beszéd oktatása. Ennek körében megalapította a nyilvános beszéd tanításával foglalkozó Toastmaster International nemzetközi szervezet hazai képviseletét. Azonban Benkő Vilmos számára a nyilvános beszéd nem pusztán öncél, hanem eszköz. Eszköz arra, hogy segítsen másoknak abban, hogy megtalálják a bennük rejlő tehetséget és a nehézségeikben rejlő lehetőséget.
Benkő Vilmos vallja, hogy nem elég sikeresnek lenni, hanem másokat is hozzá kell segíteni a sikerhez. Ennek szellemében néhány kollégájával útjára indított egy retorikai programot a Kozma utcai börtönben. A foglalkozások során Benkő Vilmos visszaadja a fogvatartottak önbecsülését és önbizalmát, valamint módszertani támogatást ad a raboknak egy szabadulás utáni, sikeres élet stratégiájának kidolgozásához. Mottója szerint a sikeres életet nem lehet „összeremélni”, ahhoz stratégiát kell alkotni. A stratégiához önbizalom, az önbizalomhoz hit, a hit adásához pedig olyan hiteles emberek kellenek, mint Benkő Vilmos.
Ezúton szeretnénk felkérni Benkő Vilmost arra, hogy Tehetségnagykövetként segítsen minél több tehetséget kibontakoztatni a sikerbe vetett hitet megadó, illetve visszaadó üzenetével.

Adatlap: