Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Buzás Levente

Buzás Levente
17 éves - Eger
Felfdezettjeink, 2011.
történelem, zene

Levente kisiskolásként kezdett el tenorkürtön tanulni, amit sikerrel elvégzett és már 6 éve a zeneiskola fúvószenekarában játszik. Hamarosan intenzíven elkezdett sportolni is: úszni, majd pedig vívni és íjászkodni járt, a vívásban területi első helyet szerzett. Az íjászat és a vívás utóéleteként Levente 1848-as hagyományőr lett az egri várban.

Általános iskolás korában földrajzból, irodalomból, fizikából és történelemből számos tanulmányi versenyen vett részt szép eredménnyel. Tagja volt az iskola színjátszó csapatának, akikkel arany minősítést ért el az országos megmérettetésen. Szabadidejében a sport és a zene mellett szívesen kézművesedett is.

Amikor a továbbtanulásra került sor, megnyerte a Szilágyi Erzsébet Gimnázium történelem továbbtanulási versenyét is. Jelenleg az egri Pásztorvölgyi Gimnázium diákja. Gimnáziumi csapatával kétszer nyerték meg a Fiatalok a nemzetközi kapcsolatokban című vetélkedő országos döntőjét. Ennek jutalmaként mindkét alkalommal egyhetes brüsszeli tanulmányútra utazhattak.  Ezek mellett részt vettek a Lakitelki Népfőiskola országos történelmi versenyén, ahol nyolcadik helyezést értek el. Az Europe Direct által szervezett ”Do you speak European?” angol nyelvű versenyen pedig országos másodikak lettek. Egyéniben a gimnáziumi Savaria versenyen országos 19. helyezésig jutott. A közelmúltban egy cserekapcsolatban vett részt 20 francia és 20 olasz diákkal, melynek eredményeképpen Youthpass bizonyítványt szerzett. Jelenleg több versenyre is készül; többek között -immáron harmadszor-  az országos politológia verseny döntőjére.

Emellett egyik tanára bíztatására belefogott a rádióamatőrködébe és ehhez sikeres rádióamatőr vizsgát tett. Eddig körülbelül 150 összeköttetést létesített a saját hívójelével, emellett közösségi hívójellel is dolgozott. Az egri versenyállomás operátoraként már két versenyen vett részt.

A zene, a vívás és a rádióamatőrködés mellett, máig kedvelt időtöltése a kirándulás. Levente hatalmas energiájával és motivációjával, magas intellektusával szinte minden tantárgyban kitűnik társai közül; társai elismerik teljesítményét, mivel segítőkész és nagyon kedves fiú.
 

Adatlap: 
Kapcsolódó intézmény, szervezet: