Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Juhász Péter

18 éves - Budapest
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” különdíj
matematika, fizika, filozófia

Gyermekkora óta lenyűgözi a természet rendkívül bonyolult, szép és tökéletes működése. A villamosvezetőtől kezdve először asztronauta, tudós és végül most fizikus szeretne lenni.

A budapesti Piarista Gimnáziumban tanárai mindvégig arra ösztönözték, hogy érdeklődését ne kizárólag a fizikai tudományok területére irányítsa, hanem más dolgokra is. Ezért az iskolában matematika és kémia fakultációra jár, franciát tanul, és általánosságban minden tantárgyból jól teljesít.

A természettudományok közül a fizika érdekli a leginkább. Tehetséggondozó szakkörökre jár és immár harmadik éve vesz részt a Nemzetközi Fizika Diákolimpiára felkészítő szakkörön a Budapesti Műszaki Egyetemen. Minden évben eredményesen szerepelt a különböző országos és nemzetközi versenyeken. Legnagyobb sikerei a Mikola Sándor Fizikaversenyen elért 2. helyezés, a Fizika OKTV II. kategóriájában elért 6. helyezés és az Eötvös-versenyen elért 3. díj. A Fizika Diákolimpiára való kijutás és az ott elért ezüstérmek pedig önmagukért beszélnek, és azt különösen nagy eredménynek tartja, hogy előtte a diákolimpiák több mint negyven éves története során csak kétszer volt rá példa, hogy tizedikes diák bejusson a csapatba.

Fizikával nemcsak a versenyeken, hanem szakkörvezetőként és diákmentorként is foglalkozik.

Csapatával az Audi KreAktivity versenyre egy autót készítettek, mely aztán a Leginnovatívabb Jármű különdíját nyerte el. Diáktársával közösen publikáltak egy magyar-angol szótárt, mely a matematika és fizika középiskolai terminológiáját dolgozza fel.

A filozófia iránt is érdeklődik, így a Filozófia OKTV eredményei alapján kvalifikálta magát a Filozófia Diákolimpia válogatóversenyére. Itt elért 2. helyezésével részt vehetett a Nemzetközi Filozófia Diákolimpián is.

Eddigi legfontosabb eredményei:

  • 2006. Zrínyi Ilona Országos Matematika Verseny: budapesti 1. hely, országos 29. hely
  • 2007. Bolyai János Országos Matematika Verseny: budapesti 1. hely, országos 12. hely
  • 2008. Varga Tamás Matematika Verseny: országos 3. hely
  • 2010. Öveges József Fizikaverseny: 8. osztály: döntő
  • 2010., 2011. Öveges József Emlékverseny: fizika kategóriában 7. ill. 4. hely
  • 2011., 2012. Kunfalvi Rezső Olimpiai Válogatóverseny: 5. ill. 2. hely
  • Károly Iréneusz Fizikaverseny 2010., 2011., 2012.: egyéni 1. hely; 2010., 2012. kísérletbemutatás 2. ill. 1. hely; 2012. otthoni kísérletek 3. hely  
  • 2011., 2012. Mikola Sándor Országos Fizikaverseny: országos 2. hely ill. 14. hely
  • Nemzetközi Fizika Diákolimpia (International Physics Olympiad – IPhO) 2011., 2012.: ezüstérem
  • 2012. Eötvös-verseny: 3. díj
  • 2012., 2013. Szilárd Leó Országos Fizikaverseny: országos 2. hely ill. 3. hely; 2013. mérési különdíj
  • Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok Pontversenye: 2011. fizika elmélet 2. díj, 2012. fizika mérés 1. díj, fizika elmélet 2. díj, 2013. fizika mérés 5. díj, fizika elmélet 5. díj
  • 2012. World Physics Olympiad (WoPhO): 12. hely
  • 2013. Matematika OKTV II. kat.: országos 42. hely
  • 2013. Fizika OKTV II. kat.: országos 6. hely

Egyéb fontos eredmények:

  • 2005. Rügyecske Országos Nyelvtanverseny: 3. hely
  • 2006. Budapesti Szavalóverseny: 1. hely
  • 2012. Audi KreAktivity: leginnovatívabb jármű különdíj
  • 2013. Filozófia OKTV: 12. hely
  • 2013. Filozófia Olimpiai Válogatóverseny: 2. hely
  • 2013. Filozófia Diákolimpia (International Philosophy Olympiad – IPO): kvalifikáció
Adatlap: 
Kapcsolódó intézmény, szervezet: