Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Humeltis Biotechnológiai Kutató-Fejlesztő Kft.

Genius Loci Díj 2017., helyi kategória

A Cholnoky László Szakkollégium jelezte igényét korábban hazai Tehetségponthoz, az idei évben pedig EU Tehetségponthoz történő csatlakozási szándékát. A Pécsi Tudományegyetem Tehetségpont látókörébe Pongrácz Judit professzor először a Cholnoky László Szakkollégium akkori elnökeként került. A Szakkollégium a gyógyszerészkar és az orvoskar kiemelkedően tehetséges hallgatóit és az őket támogató oktatókat tömöríti. Magyarországon és azon belül Baranyában a biotechnológiai, orvosbiológiai és alkalmazott gyógyszerészi kutatás iránt érdeklődő fiatalok elsősorban az egyetemi-kutatóintézeti szférában tudnak elhelyezkedni. A tudományos kutatás eredményeinek a gyakorlati életbe, a gazdaságba való átültetése az ország elemi érdeke. Ez segíti elő a Humeltis, a vállalkozás, mely Pongrácz Judit professzor nevével fémjelezhető, egyedülálló lehetőséget biztosít nemcsak regionális, hanem országos tekintetben is a biotechnológiával kapcsolatos alkalmazott kutatómunkában elhelyezkedést kereső tehetséges fiatalok számára.