Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

RAMIVO Manufacturing Hungary Kft.

Genius Loci Díj 2019 - helyi kategória

A tehetségpont a fémipari tehetséggondozásban érte el a legnagyobb sikereket, amelyeket egyértelműen legrégebbi és egyik legfontosabb partnerükkel, a RAMIVO Manufacturing Hungary Kft-vel való együttműködésüknek köszönhetnek. A több mint 15 éve folyó közös munka a gyakorlati és elméleti képzés területén és a szakmai tehetséggondozásban egyaránt példaértékű.

Az iskola és a cég együttműködésében megvalósuló tehetséggondozás kimagasló eredményeket ért a Szakma Kiváló Tanulója Versenyekre való felkészítésben. Az elmúlt 10 tanévben az iskola 28 tanulója jutott országos döntőbe, köztük 9 fő dobogóra léphetett. Kiemelendő, hogy az eredményt elérő tanulók között sokan hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűek, tanulási nehézségekkel érkező tanulók. Közöttük több roma származású fiatal is van, akik számára ez komoly kiemelkedési lehetőség abból a környezetből, amelyből érkeztek. A sikereknek köszönhetően a tanulók egy része továbbtanul vagy második szakmát is szerez. Mindehhez a cég vezetése és szakoktatói a törvény által előírtakon túl további erőfeszítéseket tesznek mind anyagi, mind erkölcsi és személyi vonatkozás tekintetében.

A RAMIVO szakoktatói a tantestület tiszteletbeli tagjai. A szakemberképzés több évtizedes múltra tekint vissza a cégnél, a tehetséges diákok közül sokan léptek a vállalkozás alkalmazottainak sorába. A RAMIVO számára fontos, hogy a saját nevelésű diákjaik a náluk eltöltött szakmai gyakorlatuk alatt a cég profiljához illeszkedő szemléletmódot sajátítsanak el, megtapasztalhassák a multinacionális környezet sajátosságait, és a megszerzett tudásukat tovább fejlesszék a mindennapi munkájuk során.

A vállalat vezetősége létrehozott egy támogató-ösztönző programot, amelynek célja a továbbtanulni szándékozó diákok tanulmányainak elősegítése, a leendő jövőbeni munkavállalók orientált szakmai fejlődésének biztosítása. A Szakma Kiváló Tanulója országos versenyeken évről évre elért kimagasló eredmények sora bizonyítja a RAMIVO Manufacturing Hungary Kft. és a Vályi Péter Szakközépiskola és Kollégiuma közös munkájának sikerét, az oktatás és az ipar szinergiáját.