Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Astellas Pharma Kft.

Genius Loci díj, helyi kategória

Az Astellas Pharma Europe a világ 20 legnagyobb gyógyszeripari vállalatának egyike, világszerte 15 ezer főt foglalkoztat. Hazai leányvállalatuk minden évben komoly összeggel járul hozzá a Semmelweis Egyetem hallgatóinak kutatási eredményeihez, de hasonló tehetségtámogató tevékenységét fejt ki több orvosképzést nyújtó egyetemen is.

Az Astellas Pharma Kft. 2012 óta szponzorálja a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programot, illetve az ennek keretein belül működő kutatási pályázatot. A sikeres pályázók Astellas-díjat kapnak, amely az elismerésen felül az osztatlan képzésben tanulóknak egyszeri 200 ezer, míg a PhD hallgatóknak 500 ezer Ft pénzjutalommal is jár.

Mint azt Dr. Major László, a cég marketing és sales igazgatója elmondta: „vállalatunk 8 évvel ezelőtt életre hívta az Év Orvosa pályázatot és díjat, amelynek célja a gyógyításban elért kimagasló szakmai és emberi teljesítmények elismerése. Ehhez szorosan kapcsolódik az ifjú tehetségek, a gyógyító munka iránt már fiatalon mély elkötelezettséget vállaló kollégák elismerése is. A tehetséggondozó programunkkal ezt az elköteleződést szeretnénk tovább erősíteni, emellett pedig mind a következő korosztályoknak, mind pedig a szélesebb közönségnek szeretnénk kiváló példákat állítani.”

Az Astellas Pharma Kft.-t a Semmelweis Egyetem Tehetséggondozó Tanácsa jelölte a Genius Loci Díjra, helyi kategóriában. 

A tanács Tehetséggondozó Programjának elsődleges célja, hogy az egyetemre érkező, illetve ott tanuló tehetséges diákokra figyeljen, és kiemelten kezelje őket. A programba alapvetően formális kritériumok (tanulmányi átlag, elért eredmények) alapján lehet jelentkezni. A legjobbak a „Kiválósági listára” kerülnek, majd innen a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programba. A diákok tehetségének kibontakozását tapasztalt oktatók segítik mentorként.