Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Giba Ágnes

Giba Ágnes
50 tehetséges fiatal
formatervezés

Kisgyermekként mindenki megdöbbenésére kijelentette, porcelánfestő lesz, ha felnő. Később ugyanilyen váratlanul közölte, egyszer Olaszországban kell majd élnie. Előbb azonban Nyíregyházáról a Műegyetemre vezetett az útja, ahol formatervező mérnökként végzett. Még az egyetemi évek alatt Erasmus-ösztöndíjjal Münchenbe ment fél évre, ahol a formálódó designképzés szabadságát kihasználva a kortárs formatervezés olyan jelentős egyéniségeitől is tanulhatott, mint Dieter Rams és James Irvine. Akkor értette meg, hogy a design mennyire összetett, s hogy mennyire túlmutat a pusztán műszaki, ergonómiai, gazdasági, vagy esztétikai kérdéseken. „A formatervezés ennél jóval többről szól: problémamegoldásról, kreativitásról, szolgálatról” – mondja. Ezért is győzött életében a kreatív szakma a sokféle érdeklődése közül.

A 2010-es év már Milánóban találja, a dizájn és a divat egyik európai fellegvárában, egy év alatt két szakon, terméktervezésből és belsőépítészetből szerzett oklevelet. Gyakornokként kezdett dolgozni egy kreatív stúdióban, ahol tovább marasztalták. Közben autodidakta módon „ragadt rá” az olasz nyelv. „Szívesen maradtam volna még, ha ott akad újabb lehetőség, amire végül is itthon találtam rá. 2013 elején jelentkeztem a magyar formatervezési ösztöndíj pályázatkiírására.”

Az ösztöndíjat a Herendi Porcelánmanufaktúra támogatta, s az ott eltöltött intenzív hónapok eredményeképpen további egy évig a manufaktúra legfiatalabb szerződött tervezőművészeként tevékenykedhetett. Régi álmát, a porcelánfestést is kipróbálhatta: „Egy, a fiataloknak szóló étkészlet megtervezése volt a feladatom, nagy kihívás – mondja a munka kezdetéről. – …a tervezés közben nemcsak a porcelán alapanyaggal és a speciális, hagyományos gyártási technológiával ismerkedtem, de lehetőségem nyílt saját tervezésű, kézi festésű minták elkészítésére is.”

Igazi kalandvágyó fiatal: mindig az újat, az előremutatót keresve járja a világot, miközben saját lehetőségeit is feszegeti. Kívülálló szemmel talán rohanásnak tűnik utazása, időnként azonban megáll, hogy létrehozzon valami maradandót, valóra váltsa terveit.

A Moholy-Nagy László ösztöndíj és Herend fontos állomás lehet még a karrierjében. Nagy kísérletezőnek tartja magát, s híve a folyamatos tanulásnak. Ha teheti, utazik, imád számára idegen nyelveken kommunikálni. Sokféle tapasztalatának köszönhetően már ismeri munkabírását, képességeit, amelyeket folyamatosan fejleszt, hiszen olyan álmodozó, aki meg is szeretné valósítani az álmokat. „Megértettem, hogy önmagam számára fel kell állítanom egy rendszert, hogy a mostani álmaimat is valóra válthassam. Dédelgetett vágyam, hogy egyszer majd az én nevem is védjeggyé váljon a design területén. Ehhez szükséges a saját vizuális DNS-em felfedezése, ezért gondolom, hogy a pályám a jelen szakaszában egy önismereti utazás.” A mentorprogramba is ez az útkeresés hozta. Támogató környezetre és a tervezői utak felfedezésére vágyik.

Mentor: Egyedi Anikó
Ági sokoldalú tehetségéhez nem fér kétség. A feladat mindig az, hogy a tehetség és a lehetőségek találkozását felismerje, és ne szalassza el az ember. Számos potenciális útja közül igyekezni fogunk közösen megtalálni azt, ami kihívásokhoz, munkához és sikerekhez vezetheti. Úgy látom, hogy mint minden tehetség, a sikert ő máshogy érti, mint az átlagember, ami számomra is inspiráló.

Adatlap: