Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Grajczárné Dr. Rácz Erzsébet

Grajczárné Dr. Rácz Erzsébet
Munkakör: 
Ügyvezető, Coach, Tréner

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Váradi Mártont mentoromnak tekintem, Ő a kajakedzőm volt, akitől mind emberileg, mind a sportban sokat tanultam. Az emberi értékek tekintetében is példaképemnek tekintettem. Nagyon ügyesen motivált, vidám volt, felnéztem rá minden szempontból, visszatekintve hálás vagyok szeretetéért, nagyra becsülöm.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
A tehetség nagy kincs, viszont kitartás, támogatás, motiváció nélkül nem biztos, hogy teljes mértékben láthatóvá válik, kivirágzik. Coach Szakemberként és mentorként tudom, mennyit adhat a támogató, tudatos beszélgetés ahhoz, hogy a "rejtett kincseket a felszínre hozzuk".
Emellett hiszem, hogy az önzetlen segítő munka nekünk, mentoroknak is ad. „Rózsát adó kézhez mindig tapad egy kevéske illat.” (Ősi kínai közmondás)  A fiatalok boldogulásának támogatása mellett a saját életünket is emeljük ezzel a szolgálattal.