Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A tehetség hónapja 2015.

Pályaművek benyújtása: 2015. február 16., éjfél
A felhívás olyan, regionálisan és hálózatosan szerveződő nyilvános programokat, tehetségnapokat és kreatív akciókat támogat, amelyek elősegítik a helyi társadalmak tehetségbarát szemléletének kialakítását és ráirányítják a figyelmet a fiatal tehetségekre.

Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében tehetséges fiataloknak bemutatkozási lehetőséget nyújtó, a tehetséggondozás fontosságára a figyelmet felhívó nyilvános események, Tehetségnapok és kreatív akciók megvalósítására és koordinálására „A tehetség hónapja” programsorozat részeként.

1.    A támogatás célja
„A tehetség hónapja” programsorozatot 2014-ben hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára. Célunk 2015-ben is az, hogy a Kárpát-medence tehetségsegítő hálózatának tagjai „A tehetség hónapja” keretében szervezett megmozdulásaikkal minél több fiatalt vonjanak be programjaikba, nyújtsanak bemutatkozási lehetőséget tehetséges fiataloknak és ismertessék meg a szülőkkel, a családtagokkal és a helyi társadalommal tehetséggondozó tevékenységüket.

A magyar tehetség napját minden évben március 25-én, Bartók Béla születésnapján ünnepeljük. „A tehetség hónapja” 2015. március 25-től április 25-ig kínál változatos programokat a Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok vonzáskörzetében élő tehetséges fiataloknak, családjuknak és tágabb környezetüknek. A programok nyilvánosak, bárki számára ingyenesen látogathatók. Lehetőleg a hétköznap késő délutáni és/vagy hétvégi időpontokban kerülnek sorra

Jelen felhívásunk keretében olyan, regionálisan és hálózatosan szerveződő nyilvános programokat, tehetségnapokat és kreatív akciókat kívánunk támogatni, amelyek elősegítik a helyi társadalmak tehetségbarát szemléletének kialakítását és ráirányítják a figyelmet a fiatal tehetségekre. A közös szervezés a tehetséghálózat tagjainak együttműködését is erősíteni kívánja, ezért ebben a felhívásban olyan magyarországi, akkreditált vagy akkreditált kiváló Tehetségpontok pályázhatnak, amelyek vállalják, hogy legalább három közreműködő Tehetségponttal vagy Tehetségsegítő Tanáccsal együtt valósítják meg programjaikat.

2.    A rendelkezésre álló forrás

A felhívást a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt anyagi forrásainak felhasználásával teszi közzé.

3.    A pályázók köre

Pályázók köre: Magyarországi akkreditált és akkreditált kiváló Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok. Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, a pályázatnak a pályázó és a közreműködők által szervezett valamennyi programot tartalmaznia kell.

Közreműködők köre: A pályázó magyarországi Tehetségpont vagy Tehetségsegítő Tanács mellett a pályázatban közreműködőként meg kell jelölni további, legalább három magyarországi Tehetségpontot és Tehetségsegítő Tanácsot, akik közreműködőként bekapcsolódhatnak a pályázó által koordinált tevékenységébe, és ezzel programjaik finanszírozásához forráshoz juthatnak.

Pályázat jellege: hálózatos együttműködésre építő pályázat, ahol a pályázó intézmény további, legalább három közreműködő Tehetségpont és/vagy Tehetségsegítő Tanács tevékenységét koordinálja.

4.    A támogatható tevékenységek köre

Támogatható tevékenységek (részletes útmutató a felhívás végén, a mellékletben), amelyek közül a pályázónak legalább négyet kell megvalósítania:
1. Alkotónap
2. Diákmentor klub
3. Flashmob (villámcsődület)
4. Nyílt nap
5. Peregrinus-találkozó
6. Regionális kortárscsoport klub
7. Street Art akció
8. Szülői klub
9. Tehetségnap
10. Vendégjáték (műhelymunka)
11. Egyéb nyilvános kreatív akció

Nem támogatható e pályázat keretében: verseny, eredményhirdetés, díjátadó ünnepség.

A pályázó feladata a pályázat elkészítése érdekében:
Felméri a vele hálózatosan együttműködő Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok részvételi szándékát és kiválaszt legalább 3 együttműködő Tehetségpontot és/vagy Tehetségsegítő Tanácsot. Képviselőikkel megkezdi a programok koncepciójának kidolgozását. A programok kidolgozása érdekében szervezőbizottságot alakít, amelyben legalább 1/3-os részvételi lehetőséget biztosít a pályázó és a közreműködők köreihez tartozó tehetséges fiataloknak. A szervezőbizottság maximális létszáma 12 fő. (A pályázati adatlapon a szervezőbizottság tagjai között jelölni kell a 25 évnél fiatalabbakat.) A szervezőbizottság kidolgozza „A tehetség hónapja” regionális programjának tervezetét és a MATEHETSZ online pályázati rendszerébe feltölti (OPER).

A közreműködő szervezetek feladata a pályázat elkészítése érdekében:
Legalább egy felnőtt képviselőt és egy 25 évesnél nem idősebb tehetséges fiatalt delegál a pályázó által életre hívott szervezőbizottságba. Kidolgozza saját szervezete közreműködésének lehetséges formáit és részt vesz az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken.

A pályázó képviselője tartja a kapcsolatot a közreműködők képviselőivel és a MATEHETSZ Tehetséghidak Projektirodával. A pályázó koordinálja a támogatott pályaműben leírt program teljes körű megszervezését és megvalósítását, ide értve a központi információs felületek számára történő adatszolgáltatást is.

A programok minden esetben helyi tehetséges fiatalok, illetve közösségeik részvételével valósulnak meg. A programok helyszíne minden esetben a pályázó Tehetségpontnak vagy a közreműködő intézménynek az épülete vagy az általuk bérbe vett egyéb helyszín.

A tehetség hónapja országos koordinációja:
„A tehetség hónapja” programsorozat országos koordinációját a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) végzi. A MATEHETSZ a következő szolgáltatásokat nyújtja a programsorozat résztvevőinek:
• központi kommunikációs kampány
• „A tehetség hónapja” honlapjának működtetése, programjainak kereshető adatbázisa
• sajtókommunikáció szervezése
• a felhívás keretében a helyi programok költségeinek részleges vagy teljes átvállalása

5.    Az igényelhető támogatás formája, mértéke és összege

A pályázat keretében egy pályázó által elnyerhető költségátvállalás mértéke 500.000 forint, melynek terhére a hálózatos közreműködő partnerek költségeinek átvállalására is mód van.

Támogatott pályaművek várható száma: 25 db.

Elszámolható költségek

A felhívás keretében megvalósuló programok esetében a Tehetséghidak Program az alábbi költségeket vállalhatja át a Tehetségponttal vagy Tehetségsegítő Tanáccsal kötendő együttműködési megállapodásban rögzítendő, a projektre vonatkozó adminisztratív és pénzügyi szabályozás feltételei szerint:
 
•    a pályázat megvalósításához szükséges terembérleti díj (max. 100.000 Ft + ÁFA)
•    büfé jellegű bekészítés (max. 100.000 Ft + ÁFA)
•    anyagköltség (maximum bruttó 50.000 Ft)
•    megbízási díjak a koordinátornak, a közreműködő pedagógusoknak és előadóknak/szakértőknek:

Pozíció

Bevonható létszám

Finanszírozható megbízási díj

Szerződéskötés módja

 

A pályázat előkészítéséért, megvalósításáért felelős „koordinátor” a pályázó Tehetségpont részéről

1 fő

bruttó 70.000 Ft/ fő

magánszeméllyel kötendő megbízási szerződés

 

A pályázat megvalósításába bevont tehetségsegítő pedagógusok, vagy más szakemberek a közreműködő Tehetségpontok részéről

max. 3 fő

egy pályázat előkészítésére és megvalósítására, a közreműködő Tehetségpontok részéről maximum 3 fő pedagógus részére bruttó 4.000 Ft/óradíjjal számolva maximum 10 óra díja számolható el

magánszeméllyel kötendő megbízási szerződés

 

Egy pályázat megvalósításába bevont tehetségsegítő szakértők, előadók

max. 3 fő

magánszemély esetén bruttó 8.000 Ft / óra, egyéni vállalkozó vagy cég esetén: 6.300 Ft + ÁFA/ óra – szakértőként/előadóként maximum 3 óra díja számolható el

magánszeméllyel vagy egyéni vállalkozóval, céggel kötendő megbízási szerződés

 
 
 

A pályázó vállalja, hogy a pályázatában vállalt kreatív akciókról egy-három oldalnyi szöveges, 5-10 fotóval illusztrált beszámolót készít a Tehetséghidak Projektiroda számára. A beszámolók közül az arra alkalmasakat megjelentetjük a honlapunkon, hírlevelünkben.
 
A finanszírozás módja: utófinanszírozás
•    A megvalósítással kapcsolatban fölmerült költségeket a Tehetséghidak Projektiroda az egyes tevékenységek teljesülését követően, a benyújtott számlák alapján utólag téríti meg, legkésőbb az elszámolás benyújtását követően 30 napon belül.
•    A programfelelősök, szervezőpedagógusok, valamint szakértők/előadók megbízási díjának kifizetésére az adott program megvalósítása után kerülhet sor.
 
6.    Támogatási időszak
6.1   Felhasználási időszak: 2015. március 25. – 2015. április 25.
          6.2   Elszámolási időszak: 2015. április 26. – 2015. május 12.

7.    Értékelési kritériumok
Az egyes pályaművek elbírálásánál figyelembe vesszük:
•    a programterv szakmai tartalmát,
•    a Tehetséghidak által biztosítható, rendelkezésre álló pénzügyi forrást,
•    a pályázó földrajzi elhelyezkedését a területi lefedettség egyenletessége érdekében,
•    a programokba várhatóan bevont közönség létszámát
•    a programok népszerűsítésének módját, a helyi média bevonásának tervét
 
Az elbírálásnál előnyt élveznek:
•    Azok a pályázók, akik programjuk megvalósításához nem pályázati forrásból származó további támogatást (pénzbeni vagy természetbeni adományt) is föl tudnak használni
•    A hátrányos helyzetű térségből érkező pályázók
•    A hatékony költségfelhasználással minél több települést és minél nagyobb létszámú közönséget megmozgató programtervek
•    A fiatalok közösségeinek kreatív módszerekkel történő bevonására épülő programtervek.

8.    A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje

A pályázatnak tartalmaznia kell:
• A pályázó adatait
• A közreműködők adatait
• A szervezőbizottság névsorát, jelölve a köznevelési korú fiatal tehetségeket
• A tervezett programok rövid leírását.  A leírás térjen ki arra is, hogy
o milyen módon vesznek részt a fiatalok a programok szervezésében és megvalósításában
o mit kívánnak tenni a közönségszervezés érdekében
o milyen módon kívánják fölhívni a helyi média figyelmét a programra
• A költségtervet

A pályaműveket a Tehetséghidak Projektiroda által biztosított űrlapon az online pályázati rendszerbe kell feltölteni 2015. 01. 28 - 2015. 02. 16 között.

A Tehetséghidak Projektiroda által felkért szakértői zsűri által kiválasztott programok megvalósítása érdekében a Tehetséghidak Projektiroda együttműködési megállapodást köt a pályázó Tehetségponttal.

A bírálat eredményéről a pályázókat a 2015. február 27-ig értesíti a Tehetséghidak Projektiroda.

A beszámoló és az elszámolás benyújtásának határideje legkésőbb 2015. május 12.

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a benyújtott pályázatok nem automatikusan kapják meg a támogatást. Az együttműködési megállapodás előtt egyedi egyeztetésre kerülhet sor a Tehetségpont és a Projektiroda munkatársai között.

A támogatás igénylésének részletes feltételeit a pályázati dokumentáció elengedhetetlen részét képező pályázati útmutató tartalmazza.

*****

Melléklet:

Támogatható programtípusok, melyek közül a pályázatban 4 programtípus megvalósítását várjuk a pályázótól
Alkotónap
Különböző képzőművészeti, népművészeti, kézműves technikákra, drámajátékra, zenélésre, táncra építő, sokszínű aktivitást kínáló program, nemcsak kiemelkedően tehetségesek számára. Az alkotás során a fiataloknak módjuk van új, a hagyományos iskolai keretek között kevesebb figyelmet kapó területeken kipróbálni magukat, és új erősségeket, érdeklődési területeket fölfedezni magukban. Az alkotónap legalább 6 órányi programot nyújt és minimálisan 90 diák vesz részt benne.
 
Diákmentor klub
A Tehetséghidak Program keretében vagy azon kívül diákmentori, diáktutori tevékenységet folytató felsőbb éves diákok, alumnusok tapasztalatcseréje. A fiatalabb tehetségek segítésével, a diákmentori tevékenység munkamódszereivel, megvalósulási formáival kapcsolatos jó gyakorlatok áttekintése. A diákmentorok informális kapcsolatépítő találkozója.
 
Flashmob (villámcsődület)
A meglepetés erejével ható, de előre megtervezett és megszervezett rövid, figyelemfelhívó akció közterületen vagy nagyszámú látogatót vonzó épületben. A flashmob célja, hogy felhívja a figyelmet - a média figyelmét is -  a tehetségek segítésének fontosságára. A falshmobban legalább 12 fiatal vesz részt.
 
Nyílt nap
A Tehetségpont műhelyeit, speciális programjait, módszereit bemutató foglalkozások, melyek a szülők, családtagok, fiatalok és a széles nyilvánosság számára nyitottak. Egy nyílt nap során legalább 3 féle foglalkozást lehet meglátogatni. A foglalkozások a terem befogadóképességének határáig látogathatók. (Előzetes regisztráció ajánlott.) A nyílt nap során általános tájékoztató előadás is szervezhető a Tehetségpont tevékenységéről.
 
Peregrinus-találkozó
Korábban külföldön tanult, például Campus Hungary vagy Erasmus program keretében külföldi ösztöndíjat szerzett alumnus meghívása annak érdekében, hogy tapasztalatait, tudását, élményeit megossza az érdeklődő diáktársakkal és a helyi társadalom érdeklődő tagjaival. A klubtalálkozóra legalább egy külföldön tanult diákot kell meghívni, a közönség minimális létszáma 20 fő.
 
Regionális kortárscsoport klub
Egymáshoz közeli érdeklődési körű tehetséges fiatalok találkozója. Célja, hogy a régióban élő, hasonló érdeklődésű, kiemelkedő képességű, motivált fiatalok egymás társaságban töltsék szabadidejük egy részét, szervezzenek maguknak a közös érdeklődésükre épülő programot. A klubeseményre előadót is hívhatnak, vagy önképzőköri jellegű, a tehetséges fiatalok szerepvállalására építő esemény is szervezhető. Egy klub minimális időtartama 3 óra, a résztvevők száma legalább 12 fő.
 
Street Art akció
A régió fiatal tehetségeire és általában a tehetségek segítésének fontosságára hívja föl a figyelmet a művészet eszközeivel közterületeken vagy nagyszámú látogatót vonzó épületekben (pl. plázákban.) Fontos, hogy az akció során ügyeljünk a természeti és az épített környezet megóvására, illetve szükség esetén a megfelelő engedélyek beszerzésére. Néhány ötlet: portrérajzolás közterületen, szabadtéri minikoncert, aszfaltrajz közös elkészítése stb. Az akcióban legalább 6 fiatal vesz részt.
 
Szülői klub
Tehetséges fiatalok szülei számára szervezett program, ahol a tehetséggondozásban járatos pedagógusokkal, pszichológusokkal, illetve egymással találkozhatnak és oszthatják meg tapasztalatikat, örömeiket-gondjaikat a részvevők. A szülői klub a szülők számára alkalmas késő délutáni vagy hétvégi időpontban szerveződik, legalább 20 szülő és legalább egy meghívott szakértő részvételével valósul meg, minimálisan 3 óra időtartamban.

Tehetségnap
Bemutatkozási lehetőség a régióban felfedezett alkotó tehetséges fiatalok számára. A bemutatkozó fiatalok és a közönség nemcsak az eseménynek helyet biztosító településről, hanem a régióból érkezik. A szervezésben több Tehetségpont, illetve Tehetségsegítő Tanács működik együtt. Az esemény célja, hogy a helyi társadalom, az önkormányzat, a régió meghatározó gazdasági szereplői, értelmisége és a média nyilvánossága is megismerhesse a régióban élő tehetséges fiatalokat. A tehetségnap a széles közönség számára nyitott, ünnepi alkalom, ahol a fiatal tehetségek megkülönböztetett figyelemben részesülnek. A program megvalósulhat valamelyik intézmény dísztermében, művelődési ház nagytermében, színháztermében vagy bármely más, nagyobb létszámú közönség befogadására alkalmas teremben. A program jellegéből adódóan alternatív helyszín lehet természettudományos szaktanterem, labor vagy tornacsarnok is. A rendezvény legalább 3 órás, minimálisan 10 fiatal tehetség bemutatkozására ad alkalmat, legalább 90 főnyi közönség előtt.

Vendégjáték (műhelymunka)    
A Tehetségpont valamely műhelyének, módszerének gyakorlati jellegű, tehetséges diákok részvételével történő bemutatása azzal a céllal, hogy a régió más intézményei is megismerjék és adaptálják a sikeres gyakorlatokat. A műhelymunka három részből áll: a foglalkozás előtt a célok, a pedagógiai eszköztár, módszerek áttekintése, a foglalkozás megtartása, illetve megtekintése, majd a látottak közös feldolgozása, értékelése, az adaptálási lehetőségek feltárása. A Vendégjátékban legalább egy műhelyvezető pedagógus és legalább 5 fő érdeklődő vesz részt.