Menü megnyitása

„Mindegy, milyen nyelven jut eszébe: a tudás számít”

2015. augusztus 30.

Balatonalmádiban tanít biológiát angolul Dr. Várkuti Anna, aki a Tehetségek Szolgálatáért életműdíjat idén vette át. Interjú.

Huszonnégy éve tanít a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban Dr. Várkuti Anna, aki interjúnkban elmondja, hogy az angol nyelvű biológia tanulásból egy formatervező, de akár egy leendő pilóta is profitálhat. Szó esett arról, hányféleképpen ejthető ki a Tyrannosaurus rex angolul, de beszélt a fapados tankönyvgyártásról és arról, hogy ma már miért szólal meg magyarul is az óráin. 
 
 
Tanárnő 1977 óta tanít, Balatonalmádiban viszont „csak” 24 éve. Előtte hol dolgozott?
Biológusként végeztem, tanári diplomát is szereztem mellé. Nagykárolyban születtem, és egy közeli kis faluban kezdtem el dolgozni. Vegyes község volt, a kevés román lakos közül kerültek ki a falu prominensei, mellettük sok roma volt, meg a sváb gyökerű, elmagyarosodott családok. Az iskola kétnyelvű volt, magyar és román tagozat működött benne: ez utóbbiban két-három diák mellett volt néhány magyar ajkú is, de a roma gyerekeket is ide iskolázták be. A magyar tagozat is csak hét-tíz fő körüli évfolyamokkal működött, családias hangulatú volt. A romániai diktatúra erősödésével váratlanul megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Egy hónapom volt rá, hogy állást találjak. Egy másik faluban sikerült: itt találkoztam tanárként először a nem anyanyelven tanulók problémáival, amelyekkel tanulmányaim során már többé-kevésbé szembesültem. Román tagozatra kerültem, de a gyerekek magyarok voltak, nekem románul kellett őket tanítanom, ami abszurd helyzeteket szült. 
 
Miért?
A gyerekek nem tudtak rendesen románul, és én ugyan az egyetemen románul is tanultam a biológiát, de minden nap az erőltetett többségi nyelven beszélni velük nagy megpróbáltatás volt. Jöttek is a panaszok a rossz jegyek miatt: a román igazgatónő meg is kérdezte, hogy miért nem magyarul tanítok? Akkor jöttem rá, hogy az egész csak színjáték, elég úgy tenni, mintha románul tanítanánk. Akkortájt született meg bennem az a gondolat, hogy sikeresen tanítani és tanulni kizárólag anyanyelven lehet. A nyolcvanas évek második felében járunk, két évet bírtam itt, közben a gyerekeim is konfliktusokba keveredtek a magyarságuk miatt, végül úgy döntöttünk, hogy átjövünk Magyarországra. Amikor az áttelepülés folyamata elindult, Romániában én és a szintén tanár férjem elveszítettük az állásunkat, hiszen „megbízhatatlan elemekként” nem lehettünk gyerekek közelében. A férjem segédmunkásként dolgozott, hogy legyen bevételünk, én pedig úgy éreztem, hogy szellemi vákuumba kerültem. Akkor kezdtem el komolyabban angolul tanulni, Magyarországra már úgy jöttem, hogy nyelvvizsgára készültem. Három évet éltünk Fehérgyarmaton, ott voltam kollégiumi nevelő, majd általános iskolában tanítottam biológiát, illetve nyelvvizsgával angolt. Akkortájt az orosztanárokat tömegesen képezték át angol szakosra: én ugyan nem tanítottam oroszt, de felvételivel én is bekerültem egy ilyen csoportba. Megszereztem az angol tanári képesítést, de bármennyire igény volt rá, nem szerettem volna nyelvtanár lenni. Inkább szerettem volna biológiát tanítani angol nyelven. És bár szóba jött Kecskemét meg Sárospatak, családi okokból Fehérgyarmatról végül Balatonalmádiba kerültünk, ahol teljesült a vágyam, biológiát taníthattam angolul. Ez a kilencvenes évek eleje, amikor a két tannyelvű oktatási forma még nem terjedt el: itt jöttem rá, hogy az angol nyelvtudásom szerény, a kiejtésem csapnivaló, de biológiából felkészült voltam. 
 
Térjünk vissza a rendszerváltás előtti Romániába: hogyan lehetett ott angolul tanulni?
Az általános iskola felső tagozatán tanultam ugyan angolul, de az nem adott komoly tudást. A román tagozatra járók franciául tanultak, a magyar tagozatosak németül vagy angolul. A gimnázium reáltagozatán, mivel kevesen voltunk az osztályban angolosok, mi nem tanultunk idegen nyelvet. Magánúton próbálkoztunk, ott eléggé lemaradtam. Évek múlva, az áttelepülésünk előtti várakozás alatt, otthon, a gyereknevelés mellett igyekeztem a hiányt pótolni. Az állami nyelvkönyvek szörnyűek voltak, könyveket vásároltam, elsősorban mesekönyveket kaptam, és azokból tanultam. 
 
Balatonalmádi: mit tudott, mit hallott Tanárnő erről az iskoláról, mielőtt idejött?
Néhány évvel korábban indult, és akkor bekerült az újságokba, hogy a tanulók sztrájkolnak, mert nem sikerült teljesíteni minden, a diákoknak és a szülőknek tett ígéretet. Az érkezésünkkor a tanári kar kétharmada ment el, tanárhiány volt, így a férjemet, aki matematikát tanít, de nem beszélt angolul, szintén felvették, azóta is itt tanít nagyon eredményesen. Az angol nyelvű biológia tananyagot óráról órára készülés közben vettem át, ebben nagy segítséget jelentett, hogy minden évben csak egy új évfolyammal kellett megbirkóznom, így három év után már jó jegyzeteim voltak. Akkor még nem léteztek online szótárak, viszont az iskolában voltak anyanyelvi beszélők. Amikor megkérdeztem, hogy a Tyrannosaurus rexet hogyan kell kiejteni angolul, és hét különböző változatot hallottam, rájöttem, hogy nem a kiejtés a leglényegesebb, hanem a tudás átadása. Eleinte főleg az zavart, hogy sok gyerek – szemben velem – kiválóan beszélt angolul: jártak már nyelvterületen és válogatott angoltanár-csapat tanította őket. Amikor a tanulók látták, hogy az én angolom nem épp acélos, próbára tettek, de korán tisztáztam velük, hogy nem vagyok olyan szerencsés, mint ők, angolul magam tanultam. A szókincsem a mesevilágra vonatkozóan volt a legbővebb, úgyhogy a boszorkányra a mai napig több különböző kifejezést ismerek. Megkértem őket, hogy ha hibázok, írják fel és óra végén mondják el, én pedig igyekszem belőle tanulni. Az 1994/95-ös tanév fordulópont volt: a Fulbright ösztöndíj segítségével egy évet tölthettem Amerikában a családommal. Egy magániskolában tanítottam, ahová az egész világról érkeztek tanulók, így az én angol nyelvtudásom remekül működött. Az amerikai iskolában a színvonal nem volt annyira magas, muszáj volt lazítanom a követelményeken, mégis rengeteget tanultam itt, elsősorban az oktatás gyakorlatias jellege miatt. 
 
Miért jó a biológiát angolul tanítani?
Mert a biológia tudás mellett egy nyelvet is ad. A leglényegesebb, hogy használd a nyelvet, az szinte mindegy, hogy mire. Akit nem érdekel a biológia, annak is azt tanácsolom, hogy foglalkozzon vele, mert aki egy nyelvet jól beszél, azt bárhol hasznosíthatja. Az iskolánkban olyan szilárd nyelvtudást kapnak a gyerekek, hogy bárhol képesek angolul kommunikálni, és még a gyengébb tanulók is nagyon jól beszélik a nyelvet. 
 
Hogy néz ki tanárnőnél egy biológia óra? Egyáltalán megszólal magyarul?
Ez attól függ, hogy a huszonhárom év melyik részéről beszélünk: eleinte egyáltalán nem beszéltem magyarul az órákon. Aztán elkezdtem a nyelvészettel foglalkozni, mert nem értettem, hogyan lehetséges az, hogy bár nem beszélek magyarul az órákon, a diákjaim mégis nagyon eredményesen szerepeltek a magyar nyelvű Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken. Később rájöttem, hogy nem muszáj mindent idegen nyelven elmondani, ráadásul a biológiában vannak olyan témák, amik anyanyelven is rettentő bonyolultak. Kiscsoportban tanítok, így ha valami nem világos, azt rögtön észreveszem: ilyenkor többféleképpen magyarázom el angolul, visszakérdezek, ha így sem érthető, akkor elmondom magyarul is. Nem szeretem, ha valaki úgy megy ki az órámról, hogy nem érti, amiről szó volt. Kicsit talán túl erőszakos is vagyok, van diákom, aki azt mondja, hogy állandóan biológiát kell tanulnia, de szerintem túloz. (nevet) Ma már azt vallom, hogy mindegy, milyen nyelven jut eszébe: a tudás a lényeges. A nyelvtudomány azt mondja, hogy van egy gondolkodási szint, amin bizonyos információkat be lehet fogadni és meg lehet érteni, és az ott rögzülni is fog, az ismeretszerzés konkrét nyelvétől függetlenül. Tény, hogy magyar nyelvű versenyeken eredményesen szerepelnek a tanítványaim: részben talán azért is, mert sokat követelek, mert rámenősebb a számonkérés, de az is bizonyított, hogy a két nyelven tanulás fejleszti a gondolkodást. Nálam rendszeres a szóbeli feleltetés, ami ugyan nagy stresszforrás, de egy nyelvet elsősorban beszélve lehet megtanulni. 
 
Tanárnő számára melyik a fontosabb: a biológiát tudják jól a diákjai, vagy az angol nyelvet?
Az én nézőpontomból ötven-ötven százalék az arány, de a diákéból persze nem: a szülők többsége sem azért adja ide a gyerekét, hogy nagyon jó legyen biológiából, hanem hogy kiválóan beszéljen angolul. A biológia eszköz a cél elérésében. Ugyanakkor jólesik a sok pozitív visszajelzés, miszerint nem bánták meg utólag sem, hogy erőltettem a tanulást: formatervezőnek tanuló, egykori tanítványom újságolta, hogy széktervezéskor előjött az emberi test felépítése, de pilótának készülő diáktól is kaptam hálálkodó visszajelzést , mert az angol nyelvű anatómiából magasan ő volt a legjobb. A tanítványaim közül viszonylag sokan jelentkeznek emelt szintű biológia csoportba, közülük sokan mennek tovább biológia szakra vagy orvosnak, biomérnöknek. Vannak, akiknél ez az irány adott, de vannak meglepetések is. Volt olyan tanítványom, aki nem igazán tudta, hogy mit kezdjen magával, én pedig az iskolavezetéssel is szembemenve elértem, hogy biológia pótvizsga után bekerüljön az emelt csoportomba, mert kedvet kapott hozzá, , és végül mindenki legnagyobb meglepetésére az OKTV döntősei közé került. Egyetlen gyerekre sincs ráírva, hogy miben tehetséges. Igaz, folyamatosan biztatni kellett, hogy ennél több kell, aztán amikor megízlelte a sikert, megemberelte magát, biológus hallgató lett. 
 
Tanárnő miért kezdett el angolul tankönyvet írni?
Amikor Almádiban elkezdtem tanítani, mindhárom gimnáziumi tankönyv hivatalos, ám nagyon rossz minőségű fordítását használtuk: néha a mondatok épp az ellenkezőjét jelentették az eredetinek, és lehetetlen volt haladni, mert hibák javítgatásával teltek az órák. Amerikában gyönyörű biológia könyvekhez jutottam: a gyerekeknek többkilós, színes ábrákkal, magyarázatokkal teli kötetekből tanulnak, a tanári kiadványok meg kétszer olyan vastagok, mert  sok a módszertani kiegészítés. Amikor hazajöttünk, úgy éreztem, hogy nem szeretnék tovább úgy tanítani, hogy a tanulóknak ne legyen miből tanulniuk otthon. Az Amerikában szerzett tapasztalataim és a hazai követelmények alapján megírtam a leckék szövegeit, ezeket kiegészítettem az ott beszerzett tankönyvek illusztrációival. Kezdetben lapok, majd spirálozott, fénymásolt jegyzetek voltak ezek, amiket aláírás ellenében adtam ki és szedtem be órák végén. Ezek alapján készültek el egy 1998-ban elnyert tankönyvpályázat segítségével azok a kötetek, amelyeket azóta többször átdolgoztam, most pedig évente több száz példányt nyomatunk belőlük: számos középiskola, ahol  van két tannyelvű biológiaoktatás az országban,használja ezeket. 
 
A két tannyelvű tanítás elmélete iránt miért kezdett el érdeklődni?
Pályám kezdetén , kisebbségiként úgy éreztem, hogy a tanulás csak anyanyelven működhet igazán hatékonyan, itt azonban bebizonyosodott az ellenkezője. Ma már tudom, hogy két nyelvtanulási helyzet létezik: az egyik, amikor az anyanyelv presztízse megmarad, és ambícióból tanulunk idegen nyelven, ezzel nem sértve az anyanyelvet, ez a hozzáadó típusú nyelvi helyzet, ami a hazai két tanítási nyelvű oktatásra is jellemző. A másik a helyettesítő típusú, amikor a többségi nyelvet kényszerből használjuk, az anyanyelv presztízse pedig lecsökken. Én mindkettőt megismertem, de kutatásaim során, így a disszertációmban is, az elsőre  összpontosítottam, mert a kétnyelvű oktatás során megtapasztalt pozitívumok felkeltették az érdeklődésemet. Kutatás közben döbbentem rá, hogy bár ma Magyarországon eléggé elterjedt a két tannyelvű oktatás,empirikus kutatásával és elméletével  szinte senki se foglalkozik. A  konzulensem, Göncz Lajos, aki a kisebbségi nyelvoktatást vizsgálja a vajdasági magyar kisebbség körében sokat segített a kétnyelvűség-tudományi elméleti háttér megismerésében. 
 
A doktori disszertációjában a tanulók felszíni és kognitív nyelvi kompetenciájának fejlődését vizsgálta a két tannyelvű oktatás tanulságainak figyelembe vételével. Milyen eredményre jutott?
Kétfajta nyelvhasználatot különböztetnek meg a kétnyelvűség nyelvészei. A felszíni nyelvhasználat az, amikor az idegen nyelven társalgunk egymással, a kognitív nyelvhasználat pedig az, amikor  összetett, elvont  gondolkodásra vagyunk képesek a nyelven. Fontos hangsúlyozni, hogy a kettő között nem minőségi különbség van: ismerünk olyan kutatót, aki kiválóan használja a tudományos nyelvet, de komoly nehézséget okoz elboldogulnia a hétköznapi életben. A két különböző nyelvhasználatot a bevándorlók gyerekeinél kezdték el vizsgálni a kétnyelvűség-kutatók: az esetükben gyakran előfordul, hogy látszólag jól beszélik a többségi nyelvet, hiszen a felszíni nyelvhasználat megvan, viszont az iskolában nem boldogulnak, mert kognitív nyelvhasználatuk messze elmarad az anyanyelvi beszélőkétől, ez pedig lemorzsolódáshoz vezet. A témavezetőm, Göncz Lajos írt arról, hogy a kisebbségiek számára gyakran úgy kezdenek el szaktárgyakat tanítani, hogy még az anyanyelvükön is hiányoznak az alapvető elvont fogalmaik. Nem biztos, hogy esetükben a szaktárgyak idegen nyelvű oktatását már általános iskolában el kell kezdeni. Ha viszont már  kialakult az absztrakt gondolkodás, és ha anyanyelven ez már jól működik, arra lehet építeni idegen nyelven is. Ilyen szempontból a középiskolai életkor és a hazai hozzáadó kétnyelvűségi helyzet ideálisak a sikeres idegen nyelven tanuláshoz. Méréseket végeztem, összehasonlítottam a két tannyelvűsök és a nyelvet intenzíven, ugyanolyan óraszámban idegen nyelvként tanulók felszíni és a gondolkodásra alkalmas nyelvhasználatát, és mindkét esetben szignifikáns különbséget mértem a kéttanyelvűek javára. A hazai két tanítási nyelvű iskolák többsége a természetes kétnyelvű közeghez próbál közelíteni, azzal, hogy ismeretszerzésre használják a nyelvet. Jelenleg ez a leghatékonyabb módszer a funkcionális nyelvtudás elsajátítására. A lényeg, hogy használni kell az idegen nyelvet.