Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Juhász Péter

Juhász Péter
Munkakör: 
Versenybíróság vezetője, sportmenedzser
Mentoráltak: 

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Az utánpótlás nevelése nem csak a sportban kiemelkedő jelentőségű. Azért vállaltam el a mentori szerepet, mert úgy gondolom, hogy a pályaválasztás elején álló fiataloknak használható tanácsokra van szükségük, olyanokra, amit a mindennapi életben könnyen tudnak hasznosítani. Számomra mindig megtisztelő volt, ha egy nagyon tapasztalt embertől kaptam tanácsokat, de túl nagynak éreztem a szakmai távolságot kettőnk között, így nehezen tudtam ezeket magamévá tenni. Az én célom az volt a program során, hogy belátható jövőképpel tudjam segíteni a mentorált jövőjét, illetve olyan információkat tudjak vele megosztani, amelyet könnyen tud hasznosítani a közeljövő döntései során.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Olyan mentor, mint ebben a programban sajnos nem volt, de sok embertől kaptam jó időben jó tanácsokat, amiket természetesen igyekeztem megfogadni. Pont ennek hiánya sarkallt arra, hogy az erre nyitott fiatalok ebben a segítségben részesülni tudjanak.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
Sok esetben tapasztaltam azt eddigi karrierem során, hogy csak egy jó szóra, vagy egy apró szikrára lenne szükségem és minden sokkal könnyebben menne. Ha ebben segítségére tudunk lenni tehetséges fiataloknak, akkor azt gondolom, hogy abból nem csak ő tud profitálni, hanem a társadalom egésze.

Adatlap: