Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Képzési programok

Kódszám Képzés neve Programírók Oktatók Hatósági szám
H543 Tehetséggondozás a tudásban és szocializáltságban heterogén tanulói csoportban 23-352/2015

A résztvevők ismerjék meg és legyenek képesek alkalmazni az öndifferenciáló, résztvevői aktivitáson alapuló tanítási eljárást. Sajátítsák el az eljáráshoz tartozó azon tervezési és tananyag-készítési tevékenységeket, amelyek eredményeként alkalmassá válnak a tanulók képességeihez alkalmazkodó, a tanulók közötti tudás- és kifejezőkészségbeli különbséget figyelembe vevő tanulásszervezésre, tudásátadásra.

H508 Tehetséggondozás a köznevelésben a fizika tudományban 107/9/2016

A résztvevők ismerjék meg a fizika tudományban tehetséges tanulók azonosításának technikáit, szerezhessenek élményszerű tapasztalatokat a velük való foglalkozásban alkalmazandó új tanítási módszerekről, a demonstrációs, animációs lehetőségekről, feladat-megoldási rutinokról. Ismerkedjenek meg olyan tehetséggondozó feladatsorok kidolgozásának lépéseivel, amelyek figyelembe veszik a tanulócsoport rövidebb és hosszabb távú célkitűzéseit, illetve egyensúlyt teremt a természettudományos gondolkodásmód, a matematikai eszközalkalmazás és a kísérleti tevékenység képessége között az egyes személyekben. Váljanak képessé olyan projektfeladatok kitűzésére, melyek differenciált módon fejlesztik a tanulói képességeket, lehetővé teszik a digitális technikák alkalmazását. Ismerjék meg továbbá a legfontosabb szakmai és internetes fórumokat, és azt a technikát, amivel tanítványaikat menedzselhetik.

H544 Kreativitásfejlesztés dramatikus eszközökkel 107/8/2016

A nevelés különböző színterein tevékenykedő pedagógusok megismerjék: • a kreativitás általános alapjait, fogalmát, összetevőit, • fejlesztésének jellemzőit, • fogalmát, összetevőit, • a dramatikus eszközök alkalmazásának sokoldalú lehetőségeit, főbb módszereinek jellemzőit és kereteit • a dramatikus eszközök alkalmazását befolyásoló tényezőket, a kreativitásfejlesztést befolyásoló sajátosságok, jellemzők figyelembevételével Továbbá váljanak képessé kreativitásfejlesztő játékok, gyakorlatok hatékony alkalmazására.

H553 A természettudomány iránti érdeklődés felkeltése kreatív tehetséggondozással 107/8/2016

A képzés sikeres elvégzésével a résztvevő megismerje a kreatív természettudományi pedagógia alapjait és alkalmazási gyakorlatát és képes legyen felfrissíteni és fejleszteni pedagóguskompetenciáit a természettudományi tehetségek érdeklődésének felkeltéséhez, motiválásához, kibontakoztatásához, valamint tegyen szert a tanórán kívüli, komplex integratív természettudományos tehetséggondozás módszereinek alkalmazására és azok adaptálására a természettudományi tanórákon.

H529 Tehetséggondozás az óvodában 107/7/2016

A tanfolyami résztvevő ismerje meg a köznevelésben elfogadott és törvények által deklarált új tehetségelméletet és gyakorlatot, valamint a szemléletváltást generáló tehetségsegítő szervezetek munkáját. A továbbképzésen résztvevő óvodapedagógus ismerje meg és tudja az óvodai tehetségígéretek gondozásának azon legfontosabb elméleti alapfogalmait, amelyek a tehetséggondozó munka bevezetéséhez szükségesek. Célunk továbbá olyan gyakorlatorientált képzés biztosítása, amely képessé teszi a résztvevőt a tehetségígéretek azonosítására, beválogatására, speciális tehetséggondozó műhely bevezetésére, s a komplex műhely programjának és egyéb dokumentumainak elkészítésére.

H525 Tehetséggondozás iskoláskor előtt 107/6/2016

Az iskoláskor előtti neveléssel foglalkozó szakemberek, óvodapedagógusok ismerjék meg a tehetségígéretek iskolás kor előtti felismerésének és fejlesztésének lehetőségeit. Ennek érdekében cél a tehetségneveléssel foglalkozó szervezetek bemutatása, a résztvevők felkészítése a korai tehetségjegyek felismerésére alkalmas módszerek használatára, a gazdagító programok megtervezésére. További cél: a pedagógusok felkészítése a tehetségígéretek szüleivel folytatható konzultációkra, az iskoláskor előtti tehetségfejlesztés, az iskolaérettség és optimális iskolaválasztás témakörében.

H512 Az informatika területén tehetséges tanulók gondozása 107/4/2016

A résztvevők ismerjék meg az informatika területén tehetséges tanulók gondolkodásmódját, képesek legyenek a tanulók egyes részterületeken szerzett ismereteinek bővítésére, a részterületek közötti összefüggések felismerésére, a speciális ember–gép kommunikáció sajátosságainak felismertetésére, az ebben rejlő lehetőségek kihasználására. Képesek legyenek felkészíteni a tehetséges tanulókat az informatikában kevésbé jártas tanulókkal, felnőttekkel folytatott informatív kommunikációra, valamint olyan megmérettetéseken való sikeres szereplésre, amelyeken bizonyítani tudják képességeiket, az ember–gép kommunikációban elengedhetetlen kommunikációs stílus elsajátítását. Képesek legyenek továbbá olyan problémák megfogalmazására és feldolgozására, melyek segítik a tanulók számítógépes gondolkodásának fejlesztését tradicionális és nem-tradicionális programozói környezetekben egyaránt.

H548 Az informatika segítségével támogatott projektoktatás a tehetséggondozásban 107/3/2016

A képzés sikeres elvégzésével a résztvevő ismerje meg a projekt- és a projektorientált oktatás kialakulását, sajátosságait; a projektek kidolgozása során lezajló folyamat lehetséges jellemzőit, különös tekintettel a sikeres és az alulteljesítő tehetségesek tehetségfejlesztésére, a pedagógus szerep sajátosságainak azonosítására a projektoktatás tehetségfejlesztésre való felhasználásának folyamatában. Ismerje meg továbbá a különleges tehetségek köréből az alulteljesítő tehetségek, kettős címkéjű tehetségek, az integráltan oktatott sajátos nevelési igényű tehetségesek azonosításának és gondozásának hatékony módszereit. A képzés során a résztvevő ismerjen meg olyan, alulteljesítő tehetségeseknek készített informatikai produktumokat létrehozó, komplex tehetséggondozó projektet, amely a tanórán kívüli tehetséggondozás része, továbbá tanulmányozza az alkalmazói informatikának, a tanulást segítő szoftvereknek, az IKT eszközöknek a különleges tehetségek hatékony tanulásában és a tehetséggondozásban betöltött szerepét.

H505 A matematika tudomány területén kiemelkedő képességű tanulók tehetséggondozása 107/2/2016

A résztvevők ismerjék meg: - a tehetséggondozás általános alapjait, - a tehetség kibontakoztatásának és fejlődésének jellemzőit, - a matematikai tehetség fogalmát, összetevőit, jellemzőit, - a tehetségazonosítás és fejlesztés főbb módszereit, különös tekintettel a kooperatív tanítási módszerre, - a matematikai tehetség fejlődését befolyásoló tényezőket, életkori sajátosságait. A résztvevők legyenek képesek: - olyan rövid és középtávú tehetséggondozó programok kidolgozására, melyek figyelembe veszik a tehetséges tanulók célkitűzéseit (például tanulmányi versenyek, emeltszintű érettségi vizsga, önálló kutatómunka területén)

H509 Tehetséggondozás az irodalmi alkotó tevékenység területén 107/18/2016

A résztvevők elméleti és gyakorlati jellegű felkészítése arra, hogy elősegíthessék az irodalom tantárgyban tehetséges tanulók felismerését és szakszerű tehetséggondozását. A résztvevők megismerik az irodalmi tehetségfejlesztéssel kapcsolatos dokumentumokat és képesek lesznek a dokumentumokból szakszerűen válogatni. Megismerik és képesek lesznek alkalmazni az irodalom tantárgy tanításában hatékony RJR-modellt mint a tehetségazonosítás egyik lehetséges módszerét. Elsajátítják az irodalmi tehetség fejlesztésének folyamatát, a hatékony olvasástól a kreatív írásig. Megismerik és alkalmazzák az interaktív-reflektív technikák jó részét, mellyel alkalmassá válnak a tehetségfejlesztés tudatos irányítására, valamint az irodalmi kompetencia és performancia kognitív és motivációs szférájának tudatos irányítására.

H503 Innovatív szemléletek és módszerek a sporttehetség-gondozásban 107/17/2016

A résztvevők ismerjenek meg a sporttehetség gondozásban alkalmazható új, innovatív szemléleteket és módszereket. Sportpedagógiai munkájukban váljanak képessé alkalmazni a jelen generáció pszichés adottságaihoz illeszkedő pedagógiai-pszichológiai módszereket. Az elsajátított ismeretek által maguk is képesek legyenek módszereik továbbfejlesztésére.

H504 A zene terén tehetséges fiatalok felismerése és fejlesztése 107/16/2016

A zenei nevelés különböző szintjein tevékenykedő pedagógusoknak bővüljön fogalmi köre a tehetséggondozás általános alapjairól. Értsék meg a zenei tehetség fogalmát, összetevőit és jellemzőit. Ismerjék meg a tehetségazonosítás és fejlesztés főbb módszereit és kereteit, továbbá legyenek képesek saját tevékenységük során a komplexitás érvényesítésére, komplex tehetséggondozó programok készítésére, valamint a programok eredményességének hatásvizsgálatára.

H550 A képzőművészeti tehetség gondozása 107/15/2016

A résztvevők megismerjék:

- a képzőművészeti tehetséggondozás (ezen belül: a tehetség fogalmának, azonosításának, gondozásának) pszichológiai alapjait,- a gyermekrajzok természetes fejlődésén keresztül a képzőművészeti tehetség sajátosságait, - a képzőművészeti tehetségek fejlődést befolyásoló tényezőket, - a képzőművészet különböző területein kiváló képességet mutató egyéneket, - a tehetségazonosítás lehetőségeit, - az elméleti ismeretek szerepét a képzőművészeti tehetségek fejlesztésében, - a vizuális gondolkodás, alkotás és személyiség összefüggéseit.

A továbbképzés célja felkészíteni a résztvevőket: - a vizuális nevelés új és alternatív módszereinek alkalmazására, - képzőművészeti téren tehetséges tanulók felismerésére, fejlesztésére, - komplex tehetséggondozó programok készítésére, - a programok eredményességének hatásvizsgálatára.

H546 A pedagógus szerepe a tehetségek mentorálásában 107/14/2016

A képzés célja a pedagógusok számára a tehetséggondozás céljainak és feladatainak, valamint a tehetséges tanulók mentorálási módjainak megismertetése. Cél továbbá a pedagógusok mentoráláshoz kapcsolódó attitűdjének a formálása, amelynek során a résztvevő olyan szemléletváltást segítő és módszertani ismereteket kap, amelynek eredményeként a tehetséget lehetőségként kezeli és megjelenésének sokféleségét sajátosságnak tekinti.

H547 A spirituális tehetség felismerése és gondozása a hitoktatásban 107/13/2016

A továbbképzés sikeres elvégzésével a résztvevő segítséget kapjon a spirituális tehetségek felismeréséhez. Ismerje a spirituális tehetség, illetve tehetséggondozás fogalmát, céljait, továbbá megismerjen és alkalmazni tudjon olyan hatékony módszereket, amelyek támogatást nyújtanak a tehetségek gondozásához. A továbbképzésnek célja mindezen felül, hogy résztvevő képessé váljon az ifjú tehetségek bevonására a többi fiatal nevelésébe.