Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kormos Dénes

A Magyar Tehetséggondozó Társaság választmányi tagja
A Tehetségek Szolgálatáért éves díj - 2010.

Szendrő Péter, az OTDT elnöke laudációjában méltatta Kormos Dénesnek a tehetséggondozás terén végzett szerteágazó tevékenységét. Kormos Dénes részt vett a BAZ megyei tehetséggondozó hálózati program kidolgozásában és megvalósításában, számos tehetséggondozói program kidolgozása fűzödik a nevéhez, valamint olyan program megvalósítása, mely felzárkóztató és esélyjavító is egyben. Aktív közreműködője volt tehetség tematikájú akkreditált pedagógus továbbképzési program kidolgozásának. A 2008. évi OGY határozat megszületésében országgyűlési képviselőként tevékenykedett, elősegítve annak létrejöttét. A Tehetségügyi Koordinációs Fórum társelnökeként az első ciklusban dolgozott. A Magyar Tehetséggondozó Társaság választmányi tagjaként évtizedek óta dolgozik a tehetséggondozásért, hogy az eljusson a legkisebb településen élő gyerekekhez is.

Adatlap: