Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kovács Bálint

Kovács Bálint
Születési év: 
1993
Lakhely: 
Békéscsaba
Tehetségterület: 
Műszaki tudományok, nano-bioszenzorika, start up
Mentorok: 

Miért fontos számodra ez a program?
Hol is kezdjem? Amikor belecsöppentem ebbe a forgatagba, először az emberek sokszínűsége fogott meg. Mindenki más-más témában volt érdekelt: művészek, mérnökök, írók, természettudósok és még sorolhatnám. Noha mindenki egyéniség volt, benne volt a kíváncsiság és az ambíció az új dolgok iránt, és persze az, hogy képes legyen egy nála sokkal tapasztaltabb mentor tanácsainak megfogadására és a vele való együttműködésre. Ennek köszönhetően gyorsan összekovácsolódott a kis csapat. Személy szerint én mindig vártam, hogy mikor lesz már a következő klubtalálkozó. Vártam, hogy tudjak beszélgetni – szerintem most már mondhatom – barátaimmal, meghallgatva őket, milyen érdekes dolgok történtek velük. Ugyanez a helyzet a mentorgárdával is, akiket érdeklődve figyeltünk és minden egyes tanácsukat igyekeztünk megfogadni a jelenlegi és jövőbeli életünkre nézve. És persze volt egy nagyon kreatív szervezőgárdánk Csomó Ildikó, Holló Márta és Nagy Bandor személyében, akik garantálták, hogy egy pillanatra se unatkozzunk - a kiadott feladatokat is beleértve – valamint, hogy mindannyian felejthetetlen élményekkel gazdagodjunk.

Miért érzed/érezted úgy, hogy szükséged van mentorra?
Szerintem az életben az egyik legnehezebb dolog, amikor az ember még pályája elején áll vajmi kevés tapasztalattal és nem tud reálisan dönteni a vele szembejövő lehetőségek millióival. Ebben segítség, ha egy olyan ember terelget ezen az úton, aki már sok mindennel találkozott az életben. Aki rá tud vezetni arra, hogy amit csinálsz, azt miért is csinálod és azt, hogy hogyan is valósítsd meg. Aki dicséreteivel, kritikáival inspirálni, ösztönözni tud. Egyszóval egy olyan ember, aki ki tudja hozni belőled a maximumot. Egy mentor. Én is hasonlóan éreztem, mikor meg akartam valósítani elképzeléseimet és nagyon örülök, hogy találtam egy olyan embert Tóbiás Gábor személyében, aki mindebben végig mögöttem állt és támogatott. Ő egy pénzügyi cégnél, a KPMG-nél menedzser. Miért pont ő? Én sem tudom pontosan, úgy gondoltam érdemes a műszaki érdeklődésem mellé egy teljesen más érdekeltségű emberrel együtt dolgozni, aki más szemszögből is látja a dolgokat. Miután megtaláltuk a közös hangot már gőzerővel haladtunk előre.

Mit kaptál eddig a programtól?
Mint már említettem nagyon sok jó barátot szereztem és rengeteg élménnyel gazdagodtam. Jókat beszélgettünk a találkozók szünetében és többekkel tartom folyamatosan a kapcsolatot. A sportnapon pedig közösen kapcsolódtunk ki. Másrészt rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Én villamosmérnöknek tanulok a Műegyetemen, viszont, mint már olvastátok, a mentorom teljesen más területet képvisel. Így elsőre sokan csodálkoztak, hogy miért éppen őt választottam, hiszen kicsit fura párosítás, de örülök, hogy így döntöttem. Miután megtaláltuk a közös hangot, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni és teljesen más oldalról mutatta meg a dolgokat, egy új szemléletet kaptam. Noha nagyon elfoglalt ember, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot és rengeteg anyagot küldött e-mail-en keresztül. Talán mondhatom, hogy egy nagyon jó barátra tettem szert.

Adatlap: