Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Neuwirth Gábor

Oktatáskutató, 1972-ben létrehozta és irányította a Felvételeket Előkészítő Bizottságot, - ez a szervezet 1979-től Tehetségért Mozgalom, melynek ma is ügyvezető elnöke.
A Tehetségek Szolgálatáért életműdíj - 2011.

Neuwirth Gábor oktatáskutató. Már akkor tehetséges fiatalok segítésével foglalkozott, amikor ez a fogalom és tevékenység nem volt ennyire előtérben. 1972-ben létrehozta és irányította a Felvételeket Előkészítő Bizottságot, - ez a szervezet 1979-től Tehetségért Mozgalom, melynek ma is ügyvezető elnöke. A Győrffy István Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának 1979 óta előbb titkára, majd tagja. Nevét minden középiskolai igazgató ismeri. A „Középiskolai munka néhány mutatója” kéziratát. Tehetségeinek útját a mai napig követi, aktív, főként e-mail kapcsolatot tart fenn egykori és jelenlegi tanítványaival, versenyhelyezettekkel, a külföldön tanuló hallgatókról, elért eredményeikről is tudomása van.

Adatlap: