Ezer pályamű közül ítélték a legjobbnak Utóélet (Afterlife) munkacímű forgatókönyvét az Európai Unió MEDIA-programjában 2011 májusában, együtt egy svéd filmtervvel. A forgatókönyvírói, egyben gyártás-előkészítési pályázat díjával 40 ezer eurós támogatás is járt, és a Magyar Nemzeti Filmalap decemberben elnyert 190 millió forintos gyártási támogatásával indulhat a forgatás. Természetesen erre az elismerésére a legbüszkébb. Korábban forgatókönyvírói-rendezői munkái közül már több rövidfilmjével is besöpört díjakat: itthon a Magyar Filmszemlétől a Mediawave-ig, a külföldi filmfesztiválokon Tamperétől Tallinnon át Bukarestig.
A Szent László Gimnázium tömegkommunikáció szakán érettségizett, majd jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2004-ben induló, forgatókönyvíró-filmdramaturg osztályába. Amikor 2009-ben végzett, nem hagyta abba a tanulást, a szakmai tapasztalatok gyűjtését: dokumentumfilm-készítői, filmrendezői mesterkurzusokon, forgatókönyvírást fejlesztő workshopokon vett részt Londonban, Madridban, Brüsszelben, Párizsban, Berlinben, Budapesten. Munkáinak egy része az interneten is látható: a Magyar Filmszemle 2011-ben különdíjas kisjátékfilmje, a Valami kék, illetve A macska szerepe a francia irodalomban 2006-ból.
Műveiben fanyar humorral, iróniával, a realista képek miatt még hatásosabb dialógusokkal jeleníti meg az érzékeny emberi kapcsolatokat. Szociális problémák helyett inkább az emberi lélek rezdüléseivel, az egyén individuális problémáival foglalkozik. Tervezett nagyjátékfilmjében apa és fia kapcsolata áll a középpontban, mely igazán az apa halála után bontakozik ki. Virág édesapja halálát követően kezdte írni a forgatókönyvet. „A történetben benne vagyok én is, olyannyira, hogy ez sokáig gátolta az írást.” A filmezés mellett a Jóban Rosszban című tévésorozat egyik dialógusírója, és máig feltűnik a képernyőkön a Tibi csokit és a Bonbonettit népszerűsítő reklámfilmje. Arra a kérdésre, vajon ő most reklámfilmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró vagy filmrendező, netán mindegyik, így válaszol: „Elsősorban forgatókönyvírónak tartom magam, de az is igaz, van egyfajta rendezői attitűdöm is.” Ezt igazolhatja majd az Utóélet. Az előkészületek alatt érte a kellemes hír a La femme programjáról, melyre úgy tekint, mint egy ajándékcsomagra: „Örülök neki, bár még nem tudom, mire számíthatok. Várom, hogy mi lesz benne, ha kibontom.” Talán abban bízik leginkább, hogy olyan új szakmai ismeretségeket köthet, melyek révén a jövőben könnyebbé válhat munkája.
