Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Ortó Judit

Ortó Judit
Munkakör: 
pedagógus

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Érdekes kihívásnak tekintettem a PILOT programot és nem csalódtam. Fontosnak tartottam és tartom ma is, hogy a szakmában tehetséges fiatalokkal igen sokat kell foglalkoznunk, szakmai téren kitűnő tehetségük kibontakoztatása érdekében. Szintén fontosnak tartottam azoknak a kompetenciáknak a fejlesztését, amelyek egyrészt alapot biztosítanak a további fejlődéshez, másrészt megteremtik a szakma gyakorlásához szükséges képességeket.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Igen, Sarka Ferenc igazgató, a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke, illetve Ádom Sándor iskolánk igazgató-helyettese.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
Ezzel elősegíthetem/elősegíthetjük a tehetséges diákok kiválasztását, s segíthetjük a tehetség/tehetségek kibontakozását és fejlődését, akiket szívesen és szeretettel vár a megújuló gazdaság is.

További gondolatai:
Szeretném, ha ez a program meghonosodna, megerősödne az iskolában, ahol tanítok, valamint elterjedne a szakképzést folytató intézményekben is. Jónak tartanám, ha a szakmában tehetséges fiatalok fejlesztésére, egyéni mentorálására a jövőben kiemelt figyelmet fordítanának, összhangban a tehetségsegítés nemzeti programjával.

Adatlap: