Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Jeles napok az évben | Gyerekvers-pályázat ifjú költőknek

Beadási határidő: 2019. április 11. 00:00
A Bárka folyóirat alkalmi gyerekvers-pályázata.

A pályázat célja: olyan új, minőségi gyerekversek létrejöttének elősegítése, melyek az év jeles napjaihoz köthetők. Ezek a jeles napok egyrészt a néphagyomány ünnepei, másrészt vallási és állami ünnepek, az iskolai közösségi élethez kapcsolódó alkalmak. A pályázatot kiíró folyórat szándéka, hogy a pályázatra beérkező művek nem banalizálják az adott ünnepet, hanem tartalommal töltik meg: azt mutatják meg, hogy ezek a jeles napok mitől különlegesek, mitől lehetnek kiemelten fontosak egy gyereknek is, úgy, hogy közben nemcsak a tisztelet, hanem a játék hangján is szólnak.

A pályázatra minden jelentkezőtől 3 verset várnak (mindegyik más-más ünnepről szóljon), olyan műveket, amelyek eddig még sem nyomtatott, sem digitális felületen nem jelentek meg. A díjazás során mindhárom verset figyelembe veszi a zsűri, s azok együttes színvonala alapján hozza meg döntését.