Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

IX. Blaskó János emlékrajzverseny

Időpont: 2019. április 10. 16:00
IX. Blaskó János emlékrajzverseny kiállításának ünnepi megnyitója az Egri Gárdonyi Géza Színház Galériájában

IX. Blaskó János Rajz- és Festészeti verseny az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium hagyományosan évente megrendezésre kerülő megmérettetése, mely során két fordulós rendszerben mérjük fel diákjaink legjobbjainak teljesítményét.
Az első forduló a rajzóra keretein belül zajló válogató, melyet a második forduló követ. Mindkét esetben korcsoportonként eltérő, a szakmai követelmények alapján meghatározott fejlesztési szintnek megfelelő módon kell megoldani a vizuális kommunikációs, rajzi, festészeti problémákat.
Így a döntő alkalmával 9-10. évfolyamon monokróm technikával, tanulmány jelleggel A/2 méretben kell a gazdag, egész teret betöltő összetett csendéleti beállításból önállóan kiragadott részletet ábrázolni ügyelve a tónusképzés és a formai karakterek, valamint faktúrák visszaadására.
A 11-12. évfolyam versenyzőinek ugyanezen beállítást immár autonóm képalkotás eszközeivel kiegészítve kell feldolgoznia.
A harmadik korcsoportot jelentő szakképesítő évfolyamok esetében pedig a feladat a figura (modell) és a tér viszonyrendszerét kiaknázásával elemző, egyben kreatív alkotás létrehozása.
Az idei verseny külön hangsúlyt kap, hiszen emlékrajzversenyként megszervezve túl a fentebb jelzett célokon Blaskó János az Egri Tanárképző Főiskola volt rajztanára, a verseny névadója születésének századik évfordulóját kívánja megünnepelni. A megemlékezés részeként kiállítás nyílik a szakmai munkaközösség által zsűrizett pályaművekből az egri Gárdonyi Géza Színházban.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen és kiállításmegnyitón köszöntőt mond Dr. Pajtók Gábor Heves Megyei Kormánymegbízott, Sajtos Attila az iskola igazgatója, valamint megynyitó beszédet mond Blaskó Balázs színházigazgató.