Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szegedi Eszter

Szegedi Eszter
Születési év: 
1999
Lakhely: 
Hajdúböszörmény
Tehetségterület: 
Biológia, kémia, irodalom

Miért érzed/érezted úgy, hogy szükséged van mentorra?
Van egy nagy mottóm, amit az Red Hot Chili Peppers Give it away című dalából tulajdonítottam el: Add tovább! Mivel még azelőtt elkezdtem verseket farigcsálni, mielőtt írni tudtam volna, nagyon fontos volt számomra, hogy legyen egy közönségem, akinek előadhatom magam. Sajnos ezt a jó tulajdonságomat azóta kinőttem és jelentős támogatásra van szükségem ahhoz, hogy ki merjek állni magamért. Ez pedig nagy hátrány, főleg ha az ember tanárnak vagy egészségügyi dolgozónak készül. Abban a reményben jelentkeztem ebbe a programba, hogy itt majd segítenek megjavítani magam. :-)

Mitől más egy mentori segítség, mint egy tanári/szülői segítség?
Az iskola (így szűkebb körben a tanárok is) tudást és műveltséget hivatott átadni. A szülők pedig anyagi és érzelmi támogatást biztosítanak gyerkőcük számára, ezen kívül persze mindenki rendelkezik bizonyos szintű érzelmi és értelmi intelligenciával. Ezek azonban mind alapszintű, felszínes tudások.
Egy kis példával modellezve ez így néz ki (szerintem): az ember a saját kis IQ és EQ-jával megtalálja a kincs helyét jelölő X-et. A tanárai és a családja természetesen ott van vele és elkotorják neki a legfelső talajréteget. Az ember meg nekikezdhet ásni a két kezével. Egy mentor viszont ásót is tud adni neki, a lapátolás közben pedig az emberünk nadrágzsebébe csúsztat egy kulcsot is, amivel majd az előkerült ládát is ki lehet nyitni. Nem fantasztikus?

Miért ajánlanád egy barátodnak, hogy keressen mentort?
A szerencsésebbek akár tágabb családi körben is ráakadhatnak a nekik megfelelő mentorra, de van, akinek ez nem megy olyan egyszerűen. Ezért minden céltudatos vagy akár csak kalandorlelkű ismerősömnek reklámozni is fogom ezt a lehetőséget! Azt viszont hozzá kell tenni, hogy hiába van egyeseknek csodás mentora és szerető szülői és tanári gárdája, ha lefekszik egy pálmafa tövébe s megvárja,míg az ölébe rakják a kincses ládikót, akkor az bizony vagy üres lesz, vagy csak egy „Nem nyert” feliratú fecni lesz benne.

Mit kaptál eddig a programtól?
Kicsit közhelyes leszek, pedig egy irodalmárnak kerülnie kéne az ilyet. Rengeteg tapasztalatot sikerül összeszednem az eddigi találkozókon, tanítóm lett az összes ott megismert barát. Szóval egy egész világot kaptam, színesen, csodásan, masnival átkötve.

Adatlap: