Három éve csupán annyit tudott a fáról, hogy ha az ember bedobja a kályhába, akkor elég. Ma pedig már szinte minden szabadidejét prím tamburák készítésével tölti. „Eredetileg gazdasági informatikát tanultam, de egy percet sem dolgoztam ezen a területen. Nem könnyű elhelyezkedni, ha az ember roma. Építőipari vállalkozó lettem” – mondja a huszonhét éves turai fiatalember.
Hogy jött a képbe a hangszerkészítés? „Vásároltam egy tamburát egy jászberényi fiútól. Maga készítette, és hozzám hasonlóan neki sem volt előképzettsége. Elmentem hozzá, beszélgettünk, aztán elkezdtem törni a fejem, hogy mi lenne, ha én is megpróbálnám. Éreztem, hogy össze tudnék hozni egy hangszert. Bújtam az interneten az ehhez kapcsolódó témákat, asztalos és a faipari dolgozóktól gyűjtöttem az információkat, aztán belevágtam. Eleinte a családom és a barátaim is megmosolyogtak” – idézi fel. Az első hangszerek még hagytak kívánnivalót maguk után, idővel azonban rájött a hibákra, és fokozatosan kijavította őket. A rádiót hallgatva hét közben munka után általában este kilencig, tízig dolgozik, hétvégén pedig egész nap. Amikor a fát faragja, ragasztja, díszíti, vagy a tamburát hangolja, észre sem veszi az órák múlását.
Ma már azzal büszkélkedhet, hogy a szabolcsi roma folkot játszó Parno Graszt zenekar frontembere, Oláh József az általa készített tamburákkal járja a világot. Rendszeresen szállít Budapest két, tamburákat is árusító boltja közül az egyiknek. Felújítással, javítással is foglalkozik. „Nemrég az eddigi legnagyobb szakmai elismerést kaptam Hollókői Lajos bácsitól, az A-folk Népzenei Hangszerbolt tulajdonosától. Azt mondta, csak centikre vagyok attól, hogy pontosan olyan minőségű, hangzású és kinézetű tamburákat készítsek, amilyenek a legjobbak” – mondja Szénási Gábor.
Ehhez azonban egy jól felszerelt műhelyre lenne szüksége és arra, hogy főállásban foglalkozhasson azzal, amit a legjobban szeret. Ezért is jelentkezett a La femme 50 fiatal tehetség programjába. Egy héten át fülig ért a szája, miután kiderült, hogy bekerült az ötven kiválasztott közé. Mentorától egy olyan stratégia kidolgozásához vár segítséget, amelynek révén megalapozhatja jövőjét hangszerkészítőként. Mestere szeretne lenni a szakmának. Basszprím tamburákat, brácsákat is tudna csinálni, csakhogy amíg nevét meg nem ismerik, nem tud elegendő megrendeléshez jutni. „Nagyon elkeserít, hogy szinte kihalóban van a cigányzene felénk. Tenni szeretnék azért is, hogy újraéledjen, ne vesszen el, ami már időtlen idők óta a miénk, amit mi képviselünk, amiben a legjobbak vagyunk” – mondja még. Egyik példaképe nagyapja, Szénási Károly „Kulacs” maga is cigányzenész volt, brácsán és nagybőgőn játszott.