Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szilágyi Artúr

Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2012.
környezettudomány
A Miskolci Egyetem földrajz alapképzése után ugyanazon intézmény Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai tanszékének gondozásában indított előkészítéstechnikai mérnök mesterképzésén szerzett diplomát 2013-ban. Korábbi tanulmányai alatt öt hónapot töltött Madridban Erasmus részképzés keretein belül, továbbá Európai Önkéntes Szolgálatot teljesített a normandiai Coutances-ban egy környezetvédelmi alapítványnál. A tehetséggondozással foglakozó Bolyai Műhely résztvevője.
A Tehetség-ösztöndíj keretében egy hónapot töltött az erdélyi Kászonban, ahol az alakulóban lévő ökofalu kezdeményezéshez csatlakozott rövid időre. Ezután a Dán Műszaki Egyetemen az életciklus-vizsgálat (Life-cycle Assessment, LCA) elméleti és gyakorlati kérdéseiben mélyült el. 2013 júniusától Amszterdamban gyakornok a Fairphone-nál, ahol a cég első okostelefonjának környezetre gyakorolt hatásait vizsgáló munkacsoport tagja. Fő feladata az életciklus-vizsgálattal kapcsolatos tevékenység irányítása, a munkatársakkal és a külső szakértőkkel történő kapcsolattartás. A Fairphone célja a méltányos kereskedelem elterjedésének elősegítése az elektronikai iparban a piacra való belépés útján.
 
 
 
 
 
Filmes bemutatkozás