Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Zsom Melinda

Munkakör: 
Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola, Énekelj! Ének Stúdió - okleveles magánének tanár
zeneművészet, hangképzés, dráma, színészet

• Milyen elvárásokkal jelentkeztél a tutori szerepre?
A tutori szerep számomra egy kihívásokkal teli új lehetőség. Elvárásaim nem voltak, annál inkább kíváncsiság. Szakterületemből adódóan folyamatosan tehetségek fejlesztésével foglalkozom, mely nem kizárólag a tantermi munkára korlátozódik. Ezért látom nagy lehetőségnek a MATEHETSZ – Tutorált programját, mely azt a pluszt adja, amivel hatékonyabbá tehetjük a fiatal tehetségek kibontakozását.


• Miért tartod fontosnak az egyéni segítségnyújtást a tehetséges fiatalok számára?
A fiatalok tehetségterületeinek felismerése után különböző szakemberekkel dolgoznak együtt, hogy fejlesszék ezeket a területeket, kihozzák magukból a maximumot. Versenyek és szereplések alkalmával mutatják meg a világnak, éppen hol tartanak. Az egyéni segítés egy olyan területet igyekszik pótolni, támogatni, mely kívül esik a tantermi műhelymunkán.  A fiataloknak a sikerek mellett lehetőségük van beszélni az előttük álló nehézségekről, megoldandó problémákról. Jobban megismerhetik magukat, ami segíthet önértékelésük kialakításában.


• További gondolatod, amit fontosnak tartasz a tutorálással kapcsolatosan:
„Emberi érték a tehetség, ami majdnem mindenkiben megtalálható, csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő.” Czeizel Endre

Adatlap: