Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Veiszer Alinda

Veiszer Alinda
műsorvezető-riporter
Magyar Tehetség Nagykövete, 2013.

A felkérés időszaka: 2013 - 2017

Veiszer Alinda Prima Primissima-díjas televíziós riporter, műsorvezető.

Kezdetben a Klubrádió, majd a Magyar Televízió munkatársa. Nevéhez fűződik többek között a Záróra című televíziós interjúsorozat, amely során több mint 600 interjút készített az ország kiemelkedő művészeivel, tudósaival, közéleti személyiségeivel. Házigazdája volt továbbá a Nyugat 100 című, műfajt teremtő kulturális vetélkedő-sorozatnak.

Veiszer Alinda személyében a média területén megnyilvánuló, mérvadó tehetség mutatkozik meg. Interjúiban rámutatat beszélgetőpartnerei értékeire, ezáltal nézőit is a tehetség tiszteletére és elfogadására ösztönzi.

Veiszer Alinda meggyőződése szerint a tehetség kibontakozásában a tehetséget körülvevő társadalmi környezet meghatározó jellegét nem szabad lebecsülni.

A tehetségnek elismerő és támogató környezetre van szüksége ahhoz, hogy kibontakozzék, és a társadalom fejlődését leginkább szolgálhassa. Éppen ezért a tehetséggondozás nem csak a tehetségek, de egyben a társadalom segítése is. Segítséget kell nyújtani abban, hogy a tehetség minél inkább hasznára válhasson a közösségének, a társadalmat pedig a tehetséget befogadni tudó közeggé kell tenni.

Ezúton arra kérjük fel Veiszer Alindát, hogy Tehetségnagykövetként képviselje a médiában magyar tehetséggondozás ügyét, így munkáin és saját személyiségén keresztül segítse hazánkban egy tehetségbarát társadalom kialakulását.
Vagyis szolgáljon médiumként a tehetség és a társadalom egymásra találásában.
 

Interjúnk Veiszer Alindával

Adatlap: