Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Elindult az Imagine Cup Junior AI for Good jövő évi versenye

Pályaművek benyújtása: 2021. május 21. 00:00
A mesterséges intelligencia felhasználásával tehetséges fiatalok javasolhatnak megoldásokat az emberiség nagy kihívásaira

A Microsoft másodszorra szervezi a 13-18 éves középiskolásoknak szóló versenyt, Imagine Cup Junior AI for Good címmel. 
A világ minden részéből fogadják a mesterséges intelligencia köré szervezett kreatív anyagokat. Az indulóknak olyan globális kihívásokra kell válaszokat javasolniuk, mint a hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének megteremtése, a környezetvédelem, a kulturális örökség védelme, a humanitárius segítségnyújtás és az egészségügy. 

A versennyel a Microsoft azt szeretné elérni, hogy a jövőben még több diák válassza az informatikai pályát, a mesterséges intelligencia felhasználási módjait ismerő szakértő felnőttekként pedig járuljanak majd hozzá az emberiség nagy céljainak megvalósításához.

A megmérettetésre egyénileg vagy legfeljebb hat fős csapatokban lehet jelentkezni olyan ötletekkel, projektekkel, amelyek egy globális vagy lokális kihívásra adnak választ, összhangban a Microsoft AI for Good szellemiségével.

A diákok a tanáraik regisztrációján keresztül indulhatnak el a versenyen, akik a regisztrációval változatos oktatási eszközhöz, útmutatókhoz, projektsablonokhoz, az Imagine Cup Junior teljes erőforráskészletéhez szerezhetnek hozzáférést, például az új Imagine Cup for Junior for Beginners Kit-hez, amely öt darab 45 perces MI-specifikus tanóra oktatási anyagát tartalmazza.
Az elérhető eszközökre a Microsoft blogbejegyzése tér ki bővebben. A teljes versenykiírást cikkünkhöz csatoljuk.

Tekintettel a járványhelyzet miatti korlátozásokra, a Microsoft lehetővé tette, hogy ne csak a pedagógusok, hanem szülők/gondviselők is regisztrálhassanak a diákok nevében, továbbá ebben az évben a Microsoft dolgozóinak gyermekei is indulhatnak a versenyen. A virtuális webinárok révén minden induló hozzáférhet az MI-specifikus tananyaghoz, a hackathonok pedig a csapattagok távolból végzett közös munkáját fogják elősegíteni.

A pályázatokat legkésőbb 2021. május 21-éig lehet benyújtani, így a tanároknak lesz elegendő idejük arra, hogy a felkészüléshez szükséges tudás átadását az órák tananyagába beépíthessék.

A Microsoft a legjobb 10 pályázatot fogja díjjal jutalmazni, de ezek mellett az egyes régiók és országok legjobbjai is elismerésekben fognak részesülni.