Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kárpát-medencei Bicaj-Ricsaj csapatverseny 2014.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága, a Kis Vakond Tanoda és a „Míg megnövök” Akkreditált Kiváló Tehetségpont közlekedésbiztonsági versenye 13-15 évesek számára.

A verseny célja a 13–15 éves életkorú gyermekek közlekedésbiztonságának javítása az életkori sajátosságoknak megfelelő módszerrel, tartalommal és formával. Ennek érdekében cél, hogy a verseny résztvevői ismerjék, és tartsák be a kerékpáros közlekedés szabályait, növekedjék a szabálykövetési hajlandóságuk, ezáltal fejlődjön a közlekedési morál tudják kezelni az emberi kapcsolatokban az eltérőt, ismerjék el a kiszolgáltatottak jogait, tanúsítsanak toleranciát embertársaink iránt. 

A verseny résztvevői: Az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói,  illetve más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamú/ magyarországi és határainkon túli magyar tanulói.

A tanulók a versenyre 2014. február 21-ig jelentkezhetnek a Tehetségpontnál. A vetélkedőre négyfős csapatok jelentkezését várják 1-1 koordináló pedagógussal. Iskolánként akárhány csapat nevezhet. A versenyt az egész ország, valamint az Ukrajnai Beregszászi járás, a Romániai Szatmár megye (Județul Satu Mare)és Bihar megye (Județul Bihor) területén hirdetik meg.

Jelentkezni lehet: levélben a „Míg megnövök” Akkreditált Kiváló Tehetségpont 4400. Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 127.,  jelentkezes [at] megnovok.hu e-mail címén, továbbá a Míg Megnövök Alapítvány honlapján

A verseny témája:

  • Projektfeladat: A csapatok egy kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos feladatot (projektet) oldanak meg. 
  • KRESZ feladatok/tesztek:A csapatok a megoldandó projektfeladaton kívül 20 kérdésből álló tesztfeladatot is megoldanak.

Felkészüléshez felhasználható: Az 1/1975. KPM-BM rendelet (KRESZ), www.baleset-megelozes.euwww.kreszvaltozas.hu weblapok.

Nevezési díj: 1000 Ft/fő. A határon túli csapatok számára 500 Ft/fő.