Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Vérten Dániel

25 éves
50 tehetséges fiatal
filmművészet

Jó barátja, a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egyik hallgatója, Damokos Attila jelölte a La femme 50 fiatal tehetség programjába. Vérten Dániel szerint rengeteg fiatal tartogat sokkal többet annál a tehetségnél, mint amit mutat, csak a tömegoktatás nem tudja előhozni ezt. „Nekem volt szerencsém az SZFE-n megtapasztalni, hogy milyen az, amikor személyre szabottan lehet foglalkozni egy témával. Ilyenkor a tanár sokkal pontosabban tudja átadni a tudását” – fogalmaz. Ugyanezért tartja nagyon jó kezdeményezésnek a La femme mentorprogramját.

Az érettségit követően a Közgázon kezdett tanulni. Hétköznapjait azzal tette színessé, hogy önkéntesként dolgozott az egyik legnagyobb nemzetközi diákszervezetnél. Élvezte az egyetemi közeget és az órákat is. Egy év múlva mégis rájött, hogy unatkozik, mert mindezt nem tartja elég kihívásnak.

Ezért felvételizett az SZFE-re, elsőre felvették. Ebben közrejátszhatott az is, hogy csak ki akarta próbálni, sikerül-e, és nem görcsölt rá a felvételire. „Nekem rendkívül nehezen jön össze bármi, aminek nagyon nekifeszülök. Amit csak úgy engedek, hadd menjen, na az szokott sikerülni” – mondja.

Diplomata szülők gyermekeként 1988. március 25.-én született Spanyolországban, ahol élete első hat esztendejét töltötte. Hazánk két top egyetemén, a budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán és a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán egyaránt jelesre diplomázott 2012-ben. Az RTL Klub tartalomgyártásért felelős részlegén dolgozik szerkesztőként.

Erasmus ösztöndíjjal 2011-ben több hónapot töltött Madridban. Lakótársa a vágó szakos Klára Levente volt, aki biciklivel tekert haza Budapestre. A 38 napig tartó utazásból Dani Cycle me Home címen rendezett road movie-t. Diplomamunkájával párhuzamosan egy projektet is beindítottak. „Generációnk tagjait az idősebbek lustának tartják. A célunk az volt, hogy a fiatalokat megmozgassuk, és megismertessük a bringázás örömével” – magyarázza. A projekt közösséget teremtett a hálón, több mint 150 ezer emberhez jutott el.

A filmet kilenc országban vetítették. Elnyerte az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díját. Ezt azok kapják meg, akik sokat tettek az európai fiatalok integrációjáért. Dani felszólalt az Európai Parlament (EP) Kulturális Bizottságának ülésén, és találkozott az EP elnökével. Az új kihívás az RTL Klub, számára ez szakmailag új közeg, ezért rengeteget tanul belőle. Nem különösebben tervezi a jövőjét. Nem tudja, hogy húsz év múlva filmet rendez-e, vagy a televízió egyik vezetői irodájában dolgozik majd. A jelenben látja meg azokat a lehetőségeket, szerencsés helyzeteket, amelyekből később a legjobbat képes kihozni.

Mentor: Vidus Gabriella
„Ha hiszünk abban, hogy a tehetség adottság, amelyet születésünktől hordozunk, azt is el kell fogadnunk, hogy fejlesztés, kitartás és hit nélkül a képesség mit sem ér.”

 

Adatlap: