Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Zsédenyi Adrienn (Zséda)

Zsédenyi Adrienn (Zséda)
Munkakör: 
Énekesnő
Mentoráltak: 

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Nem elvárásaim voltak, inkább izgalommal vegyes kíváncsiságot éreztem. Amikor a Tehetség Piactér rendezvényének egyik házigazdája, Holló Márta kérdezte, lenne-e kedvem részt venni a programban, úgy éreztem, ez nekem való feladat. Szeretnék, és reményeim szerint tudok is segíteni a tehetséges fiataloknak. A pályám során én is sok segítséget kaptam másoktól, most pedig szeretném ezt a fantasztikus érzést továbbadni.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Többen is segítettek a pályám során, de akit mindenképp meg kell említenem, az Sík Olga néni, aki 10 éven át nem csak az énektanárnőm, de mentorom is volt. Mellette jöttem rá, hogy egy énektanárnak nemcsak az a feladata, hogy megtanítson a hangképzésre, de legfőképp az, hogy segítsen kibontakoztatni a személyiségedet. Én ezt a kincset kaptam tőle, amiért örökké hálás leszek neki. Az órák nem csak az éneklésről szóltak, a művészetet a maga komplexitásában tanította.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
A tapasztalataink által a fiatalok bepillantást nyerhetnek a szakmákba, amikről egyébként csak távolabbi elképzeléseik vannak. Sokkal jobb érzés egy támogató kézbe kapaszkodva felfedezni egy ismeretlen terepet, mint teljesen egyedül. Azt hiszem, a mentorálás erőt ad, segíti a kitartást, és talán megkímél néhány buktatótól. Vagy legalábbis segít irányt találni, amikor a tapasztalatlan tehetség épp elbizonytalanodik…