2021 szeptemberében jelent meg a Matehetsz gondozásában „Tehetségek együtt” címmel a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium első matematika tagozatos osztályát vizsgáló kutatás alapján készült tanulmánykötet nyomtatott változata, amelynek szerzője Dr. Gordon Győri János oktatáskutató. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának professzorával, a Tehetséggondozás, tehetségfejlesztés szakirányú képzésének vezetőjével legújabb könyve kapcsán beszélgettünk.
Milyen célból született meg ez a könyv?
A kiadvány mögött egy kutatás áll, amely a Matehetsz aktív közreműködésével jött létre a Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt keretein belül. Lényegét tekintve a tehetséggondozás egy változatáról gyűjtöttem empirikus adatokat. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy a tehetséges tanulókat együtt oktatjuk, kiemelve őket a többi tanuló csoportjából egy közösségbe helyezve, ahol egymásra motiváló, megerősítő hatást gyakorolhatnak. Így az oktatásuk is optimálisabb módon zajlik, hiszen nekik gyorsabban, mélyebb rétegekbe hatolóan, összetettebb kérdéseket, problémákat lehet az adott területen megvilágítani, illetve kapacitásaikat jobban a fejlődésük szolgálatába állítani, mint ahogyan arra más tanulói környezetben lehetőség nyílna. Az efféle tanulói tehetséggondozással kapcsolatban azonban nagyon sok kétség is felmerül. Többek között, hogy ez nem sajátítódik-e ki a társadalmilag kedvezőbb családi helyzetből származó gyerekek képzése számára, nem válik-e a valós társadalmi élettől „szegregáló” képzéssé, illetve hogy a résztvevők pszichésen nem sérülnek-e az ilyen tanulói közösségekben intenzív versengési helyzetek miatt. Vajon nincs-e több kára az egyénekre nézve, mint amennyi haszna van annak, hogy magas szinten együtt fejlődhetnek?
Mi adta a kutatás apropóját?
A téma a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium első speciális matematika tagozatos gimnáziumi osztálya kapcsán született meg. Ötven év telt el a tanulók végzése óta, ezért az elmúlt fél évszázad alatt bizonyítottan lehet látni, hogy az osztály teljesítménye kimagasló. Többen is magas szinten teljesítettek a későbbi szakmai életük során a matematikában vagy az azon kívüli területeken. Csak pár nevet említve a matematikusok közül: Lovász László, Vesztergombi Katalin, Laczkovich Miklós, Pósa Lajos, Andréka Hajnal, Berkes István, Major Péter és mások.
A szerző által összegyűjtött fotóarchívumból
Elmondható, hogy ez a módszer az egyik lehetséges hatékony formája a tehetséggondozásnak?
Igen, ezt a kutatás kezdetekor bizonyítottnak vehettük azokból a történeti eseményekből, amelyek követték ennek az osztálynak a gimnáziumi négy évét. Az más kérdés, hogy a tanulók mindezt hogyan élték meg, s miként tekintenek vissza erre a képzésre. Mindezt csak úgy lehetett hitelesen feltárni, hogy egyénenként megkérdeztem azt, hogy miként élték át a matematikai tagozaton töltött éveiket, és hogyan gondolnak vissza mindarra, ami az osztály életét jelentette ötven évvel ezelőtt. Fontos része a kutatásnak, hogy nemcsak azokat interjúvoltam meg, akik a matematika területén vagy azon kívül sikeres személyekké váltak, hanem a későbbi teljesítményüktől függetlenül az osztályból mindazokat, akik a kutatási beszélgetésre vállalkoztak. Az osztály tanárok és tanulók által közösen kialakított és fenntartott dinamikája az évek során lehetővé tette a matematikában tehetséges diákok viszonylag akadálymentes és kellőképp megtámogatott fejlődését, előrehaladását. Továbbá azokét is segítette, akik a matematikában nem teljesítettek kiemelkedően, viszont valamilyen más területen (zenében, filozófiában, nyelvben) magas szinten álltak. Ugyanakkor fejlesztően hatott azokra a tanulókra is, akik nem voltak kimagaslóan tehetségesek, de az osztályban maradtak; a későbbiekben közülük is sokan magas teljesítményeket értek el egy-egy területen.
Tehát akadt, aki kilépett…
Igen, összesen kilencen, ami meglehetősen magas szám. De közülük csak két személlyel tudtam beszélgetni. Azok, akik bent maradtak, több szempontból is nehéz helyzetben voltak a sok tehetséges tanuló között. Viszont ez a versenyhelyzet tanulásra és fejlődésre sarkallta őket. Úgy gondolták, hogy ilyen magas szintű intellektuális társas környezetet nem tudna más oktatási intézmény biztosítani, mint amilyet ez a középiskola és az adott osztály nyújtott, és ez arra motiválta őket, hogy ott maradjanak ebben a tehetségképző – akkor még kísérleti – programban.
Kiknek a szerepe volt igazán hangsúlyos a tanári karból?
Két döntően meghatározó pedagógust emelnék ki a sorból: a matematikatanár Rábai Imrét és az osztályfőnököt, Komlós Gyulát, aki történelem-földrajz szakos tanárként inkább társadalomtudományi irányultságú volt. Komlós Gyula a tehetséges tanulók pedagógiája iránt érdeklődő, kutatással is foglalkozó személyként a tehetséges gyermekek teljes körű fejlesztése érdekében a szaktárgyi, matematikán kívüli fejlesztésen túl fontosnak látta, hogy az iskola az osztály tanulóinak a szociális készségeikben, társadalomértésükben, érzelmi fejlődésükben, nem természettudományos tantárgyi ismereteiben is széleskörű támogatást nyújtson. Rábai Imre pedig már az első évben híres, nemzetközi ismertségű matematikusokat hívott meg órákat tartani a minél magasabb szintű matematikai tehetséggondozás érdekében, illetve azt is támogatta, hogy e tanulók vezető magyar matematikusokkal találkozhassanak, együttműködjenek. Mindketten országos szintű, vezető tanárként ismertek – de ez a kimagasló szaktudás jószerével az osztályban tanító egész tanári karra elmondható. Fontos kiemelni, hogy ez az első osztály nyitotta meg az utat a magyar matematikai tehetséggondozás egyik területének, jelen esetben a speciális matematika tagozatoknak.
Mit tart kuriózumnak e kiadványban?
Az ötven évre való visszatekintés mindenképpen egyedinek minősül. Az ilyen szelekción alapuló tehetséggondozás hatásait legfeljebb közvetlenül a tehetséggondozás során vagy utána szokták mérni, csak nagyon ritkán ennél hosszabb távon. Tudtommal nem volt még arra precedens, hogy a megkérdezettek egy szakmai pálya vége felé, ötven év távlatából tekintsenek vissza a tehetséggondozásban együtt lezajlott szakmai és emberi fejlődésük történéseire. A matematika már az 1960-as években is olyan terület volt, amelyben sokféleképpen lehetett jó eredményt elérni; ki lehetett tűnni a nemzetközi és országos versenyeken vagy akár az egymás közt megoldott, bonyolult matematikai kérdések kapcsán is. Elmondható, hogy az osztály tanulói folyamatosan fejlesztették egymást a versenyhelyzeten keresztül is, de mindezt úgy tették a többféle érdeklődési területből adódóan, hogy mindenkinek esélye nyílt a fejlődésre és a jó eredmények elérésére.
Mitől vált ez a körkörös megerősítés ilyen jól működővé az osztályban?
A matematikában kimagasló tehetséges tanulók támogatták, elismerték a matematikán kívüli tantárgyakban jeleskedő társaikat, és nem egyszer tanulni kívántak tőlük. Teljesen egyenértékűnek tekintették ezeket az osztálytársakat magukkal, tekintetbe véve, hogy ők másban motiváltak és tehetségesek. Meg kell említeni azokat a diákokat is, akik a négy közösen töltött év alatt nem produkáltak kimagasló teljesítményeket. Ezeket a tanulókat a legtehetségesebbek szisztematikusan támogatták a tanulásban – ezt az osztályban tanító két vezető pedagógus is tudatosan megerősítette, az iskola többi tanárának bevonásával együtt.
Ez az a feltétel, amiről keveset ír a szakirodalom?
Igen. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy egy szelekción alapuló tehetséges tanulócsoport konstruktívan képes fejlődni mindazokkal, akik valóban kimagaslóan tehetségesek egy adott területen, és azokkal is, akik esetleg nem az élvonalhoz tartoznak a tehetség területén. Úgy vélem, ez fontos tanulsága e több éves kutatómunkának. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a sikerek mellett ne adódtak volna nehézségek. A kutatási interjúkban negatívumok is felszínre kerültek, de mindezen küzdelmek háttérbe szorultak a közösen elért jó eredmények, az egymást kölcsönösen erősítő fejlődés közös élménye mellett.
Kiknek ajánlaná ezt a könyvet?
E kiadvány mindenki számára érdekes lehet, aki tehetséggondozással foglalkozik. Bár konkrétan matematikai tehetségekről van szó, kutatásom során inkább az általános szempontokat vettem előtérbe, kevésbé a matematikai fejlesztés specialitásait. Igyekeztem úgy írni, hogy a kötet befogadható és tanulságos olvasmányt jelentsen a tehetséggel foglalkozó kutatóknak, pedagógusoknak és egyetemistáknak épp annyira, mint a gyakorló pedagógusoknak, szülőknek vagy a téma iránt fogékony más érdeklődőknek.
Lonkay Márta
