Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Dürer verseny nemcsak kockáknak!

2014. február 26.

2014-ben hetedik alkalommal versengtek a Dürer Matematika-, Fizika- és Kémiaverseny indulói a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban.

A Dürer Verseny sajátossága, hogy egyetemista fiatalok hívták életre és mára elismert országos csapatversennyé nőtte ki magát.  A három napos megmérettetés szakmai programja mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre és a természettudományok népszerűsítésére is.

A versenyt 2007 őszén hallgatók hívták életre azzal a motivációval, hogy egy olyan hiánypótló eseményt hozzanak létre, melyen középiskolás korukban maguk is szívesen vettek volna részt. A fiatalok Pósa Lajos matematikatanár táborainak hangulatából, a Fazekas Gimnázium csapatmunkára épülő “Kavics Kupájából” és a híres Medve Vetélkedők élményeiből és tapasztalataiból inspirálódva szervezték meg az első megmérettetést, mely ekkor még kizárólag matematika versenyként várta a versengő szellemű diákok jelentkezését.

Az első, 2008-as döntőn Miskolc és környékének 7-12. osztályos tanulói mérhették össze tudásukat, 2009-től pedig már fizikából is versenyre kelnek a legjobbak. A 2011-es évtől alakult ki a Dürer Verseny teljes palettája kémia, fizika és matematika kategóriákkal, miközben a fiatalabb, 5-6. osztályos tanulók számára is nyitottá vált a versenyzés lehetősége.

A versenyek szabályrendszere szerint háromfős, hangsúlyozottan nem csupán fiúkból álló csapatok jelentkezhetnek. A sajátos “női kvótának” nagyon tudatos szemléletformáló szerepet szánnak a szervezők. A verseny célkitűzése, hogy a lányok is megmutathassák képességeiket egy férfidominált reáltudományos területen, ráadásul a csoportmunka hatékonyságát illetően kifejezetten előnyösnek mutatkoznak az ilyen vegyes csoportok. A levelező fordulók után a legjobb 8-12 csapat kap meghívást a három napos miskolci döntőre.

Az első napon öt feladat közös, indoklással együtt benyújtott megoldása és a szervezőkkel közös stratégiai játékok mérik fel a versenyzők tudását. A második nap a váltóversenyeké, a harmadik napot pedig eredményhirdetés zárja. A verseny programját tudományos előadások és vetélkedők színesítik.

Idén Farkas Ádám radioaktivitással kapcsolatos kísérleteket mutatott be a fiataloknak, ezzel egy időben a pedagógusok Kovácsné Dr. Nagy Emese gondolatébresztő előadásán vettek részt, mely a tehetséggondozás új irányait ismertette. Délután a BME, az ELTE, a SOTE és a Corvinus Egyetem egy-egy hallgatója mesélt tanulmányairól, a választott hivatáshoz vezető útról és az egyetemi élet kihívásairól. A megfáradt versenyzők akadályversenyen frissítették fel magukat logikai, kulturális, ügyességi és kreatív feladatokkal. Surányi László, a Fazekas Gimnázium matematika tanára Bolyai János örökségének izgalmas témáját, a geometria tudományában tett felfedezéseket mutatta be a fiataloknak.

2014-ben 13 megyéből érkeztek csapatok a döntőbe. Matematikából 4 kategóriában hirdettek győztest. Az “A” kategória legjobbja a Kecskeméti Református Általános Iskola 005a006d Refi fantázianevű csapata, a “B” kategóriában a rendező Földes Ferenc Gimnázium “Tojások” nevű kollektívája, a “C” kategóriában a Fazekas Mihály Gimnázium diákjai, a “D” kategóriában pedig a Bessenyei György Gimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium és az Erdős Pál Matematika Iskola fiataljai vihették haza a legjobbaknak járó első díjat. Fizikából a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium Heisenberg-csoportja diadalmaskodott, kémiából pedig az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbaknak.