Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Együtt a rendészet tehetséges fiataljaiért

2016. február 26.

Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács Szakmai Fórumán elhangzottakról

Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács (továbbiakban: ÉReTT) Elnöksége a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Sport Egyesületével együttműködve 2015. december 07-én a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában szervezte meg első alkalommal azt a Szakmai Fórumot, melynek részt vevői elsősorban a Tanács tagszervezeteinek delegált képviselői voltak.

A rendezvény programjának célkitűzései között határoztuk meg, hogy:

  • megismerjük a tagszervezetek rendészeti tehetségsegítő munkáját, eredményeit;
  • a tagszervezetek körében tehetségsegítéssel összefüggő ismereteket osszunk meg, illetve a már meglévőket bővítsük, rendszerezzük;
  • bemutassuk terveinket, számba vegyük lehetőségeinket, meghatározzuk feladatainkat a rendészeti tehetségsegítés régiós szintű szervezésére, megvalósítására, egy rendészeti térségi program kidolgozására, hálózatunk bővítésére vonatkozóan.
  • műhelyfoglalkozás keretében a térségi program, önkontrollos hatásvizsgálat, Tehetségpont alakítás és partneri hálózat bővítés témakörökben szakmai egyeztetések történjenek, elinduljon az együttműködési lehetőségek tartalmának és formájának a felsorolt területeken történő tervezése.

A Fórum Bagi István r.ezredes ÉReTT elnök köszöntőjével kezdődött, majd három megyéből érkezett rendészet ágazati képzést végző szakképző intézmény tehetségsegítő munkájának - kiemelve a rendészeti területen folyó szakmai munkát – bemutatásával folytatódott.

A bemutatkozó intézmények az alábbiak voltak:

  1. Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Baktalórántháza. Előadó: Tóthné Farkas Zsuzsanna intézményvezető-helyettes
  2. ESzC Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Könyvtára, Eger. Előadó: Kaló József ny.r.alezredes
  3. Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Putnok. Előadó: Deme Zsolt intézményvezető-helyettes

A bemutatkozást követően a jelenlévők tájékoztatást kaptak az "Együtt a rendészet tehetséges fiataljaiért" című pályázati program keretében tervezett feladatokról, tevékenységekről, programokról. Ez a program az NTP-HTT-15-ös kódszámú "Hazai Tehetségsegítő Tanácsok támogatása" címmel meghirdetett pályázati programhoz kapcsolódó nyertes pályázata az ÉReTT-nek. A programot Tóth Ilona ÉReTT titkár prezentálta.

A Fórum következő programelemében a tehetségsegítéssel kapcsolatos ismereteket, tudnivalókat osztottuk meg a részt vevőkkel. A "Komplex tehetségsegítő programok létrehozása és működtetése" című előadást Kormos Dénes kutató-fejlesztő szakpedagógus tartotta a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézet Tehetségpontjának képviselőjeként.

A program ebéd után műhelyfoglalkozásokkal folytatódott az alábbi témákra figyelemmel:

  • Térségi program kidolgozása és a Tanács működésének önkontrollos hatásvizsgálata
  • Tehetségpontok alakítása, partneri és a támogatói hálózat bővítése

Az ÉReTT első alkalommal megtartott rendezvénye - a részt vevők visszajelzései alapján - célkitűzéseink megvalósulását hatékonyan segítette.

A Szakmai Fórum támogatói voltak:

  • Nemzeti Tehetség program
  • Emberi Erőforrások Minisztáriuma
  • Emberi erőforrás Támogatáskezelő

    

 

ntp

emmi logo

emet logo