Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Interaktív, látványos természettudomány-oktatás 2.0

2015. október 9.

Az új tanévben kibővített formában kezdi meg a Bayer Hungária „Making Science Make Sense“ (MSMS) Tudáspont oktatási programját

A Bayer Hungária hazánkban tavaly októberben indította – a nemzetközi szinten több mint húsz éves múltra visszatekintő – „Making Science Make Sense” (MSMS) Tudáspont oktatási programját, amely idén csatlakozik A Fény Nemzetközi Éve 2015 eseménysorozathoz is. Az MSMS program célja, hogy tapasztalati, élményalapú tanulással népszerűsítse, közelebb hozza és érhetőbbé tegye a természettudományokat (azon belül is elsősorban a biológiát és a kémiát) a diákok számára, és sajátos módon összekapcsolja ezeket az egészségtudatos élet és az egészségmegőrzés kérdéseivel. A program további célja, hogy hatékonyan támogassa a tanárok erőfeszítéseit, valamint egyszerűen megvalósítható, mégis látványos, érdekes kísérlet-ötleteket biztosítson a számukra mindennapi munkájukhoz.

Az előző tanévben nagy sikerrel zárult természettudományos és egészségedukációs oktatási program idén már dupláz: a 40 workshopon több mint ezer diák vehet részt; és idén a program kiegészül tanárok számára szervezett foglalkozásokkal és egy utazó workshoppal is. A 10-14 év közötti tanulóknak szervezett foglalkozások és az interaktív kísérletek idén a látásra, a szem felépítésére és működésére fókuszálnak majd.

A programindító sajtóeseményre – melynek helyszíne a programsorozatnak is helyet adó Láthatatlan Kiállítás – meghívást kapott Prof. Dr. Kroó Norbert akadémikus, A Fény Nemzetközi Éve MTA Programbizottságának elnöke; Dr. Keserű György Miklós, az MSMS szakmai védnökségét idén is ellátó MTA TTK főigazgatója; Dr. Knézy Krisztina szemész, gyermekszemész szakorvos és a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium fiatal kutatói.

A 2015/16-os tanév programjáról:

Az ingyenes, élményalapú, interaktív workshopokon várhatóan a tavalyi kétszerese, vagyis több mint 1000 felső tagozatos általános iskolás vesz részt. Ahogy az elmúlt évben, a workshopokon maguk a diákok is belebújhatnak a kutatók bőrébe: laborköpenyt, szemüveget és kesztyűt ölthetnek és a tantermi oktatás keretein kívül szerezhetnek bővebb, gyakorlati ismereteket.

A tanároktól kapott visszajelzésekre és a nagy érdeklődésre való tekintettel a Bayer az idei évben már tanárok számára is elérhetővé tette az interaktív foglalkozásokat. Összesen közel 50 szaktanár és szaktanácsadó vehetett részt az MSMS Tudáspont programjára épülő, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szervezésében, az MTA TTK épületében megrendezett, kétszer egy napos, az MTA TTK kutatólaboratóriumának megtekintésével egybekötött mélyítő képzésen.

A látványos kísérleteket – mint például a Süvöltő lángcsóva vagy a Fényre pukkanó lufi nevet viselő kísérleteket – ezúttal is a Budapesti Műszaki Egyetem Szent-Györgyi Albert Szakkollégium önkéntes fiatal kutatói dolgozták ki és ők is mutatják be a diákoknak és tanároknak szervezett workshopokon egyaránt.

Prof. Dr. Kroó Norbert akadémikus, az MTA Programbizottságának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy A Fény Nemzetközi Éve egy olyan eseménysorozat 2015-ben, amelyet az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére, az UNESCO és az ENSZ támogatásával rendeznek meg. A kezdeményezés felhívja a figyelmet arra, milyen fontos szerepet játszik a fény és a fénnyel kapcsolatos technológia az életünkben. A nemzetközi rendezvénysorozathoz Magyarország is csatlakozott, amelynek koordinálását az MTA Programbizottsága végzi. Az MSMS Tudáspont Természettudományos és Egészségedukációs Oktatási Program szakmai védnökségét ezúttal is az MTA Természettudományos Kutatóintézet látja el.

A Tudáspont helyszíne – az új tematikai elemhez méltóan – a Millenárison található Láthatatlan Kiállítás, amelyet a foglalkozásokon részt vevő csoportok a kísérlet-bemutatók után egy vezetett túra keretében, ingyenesen látogathatnak meg. A program szervezői azokra is gondoltak, akik nem jutnak el a workshopokra: osztállyal, szakkörrel vagy egyénileg bárki megtekintheti a látásról és az emberi szervezetről készült kisfilmeket a Láthatatlan Kiállítás területén kiállított interaktív installáción. Ezen felül idén a program részeként elindul az MSMS Tudáspont Utazó Workshop is. Azok a szaktanárok, akik a program hivatalos honlapján megtalálható, folyamatosan bővülő MSMS Tudásbázis kísérleteiből legalább egyet elvégeznek az osztályukkal, ezt dokumentálják és elküldik a megadott elérhetőségekre, sorsoláson vesznek részt. A nyeremény maga az MSMS Tudáspont Utazó Workshop, ami azt jelenti, hogy a projekt „házhoz megy” a nyertes általános iskolához, és a diákok a saját tantermükben tekinthetik meg az MSMS Tudáspont kísérleteit.

Forrás: Bayer MSMS Tudáspont