Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

ITech Challenge 2012

2013. június 14.

Az informatikus-hallgatók számára meghirdetett ITech Challenge esettanulmány és programozási verseny díjátadóját 2013. május 9-én rendezték meg a verseny főtámogatója, a T-Systems Magyarország Zrt. központjában.

A versenyzők feladata az ITIL módszertan oktatásának támogatását segítő, interaktív szimulációs szoftver elkészítése volt, a főtámogató T-Systems Magyarország szakértőinek iránymutatása alapján. A díjátadóra a legsikeresebb megoldást adó csapat kapott meghívást.

A hosszú hónapok alatt lefejlesztett programot a veszprémi háromfős csapat, Farkas Gábor, Mokcsay Ádám és Szili László, azaz az LDR mutatta be az ITech Challenge verseny zsűrijének.

Az ITILlustrator nevű hotelmenedzsment-játékban különböző szerepkörökben, recepciósként, vagy akár szállodaigazgatóként is kipróbálhatják magukat a résztvevők.

Az ITech Challenge 2012 győztes csapata, a Pannon Egyetemről érkezett LDR számára a fődíjat, a 3 Samsung Galaxy Tab2 10.1 készüléket ünnepélyes keretek között a főtámogató konferenciatermében adta át a T-Systems Magyarország képviseletében Gellért Péter kompetenciaközpont-vezető és Vig Diána gyakornoki programért felelős HR menedzser.

A Red Bull, a verseny támogató partnere részéről egy tálca energiaitalt és egy Kézi Gáborral történő siklóernyőzést kapott a győztes csapat. A díjat Lőrincz Áron adta át.

A versenyt legközelebb 2013 őszén rendezi meg a főszervező EcoSim Kft.

A győztes csapat, az LDR tagjai: Farkas Gábor, Mokcsay Ádám és Szili László