Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kihirdették az UniTech mérnökverseny győzteseit

2013. június 19.

A mérnökhallgatók számára meghirdetett 2013-as CLAAS UniTech verseny döntőjét május 25-én, szombaton rendezték meg a verseny névadó szponzora, a CLAAS Hungária Kft. törökszentmiklósi gyártelepén. A döntőn a legjobb pályázatokat benyújtók közül 5 csapat vett részt, összesen 19 fővel.

A versenyzők feladata egy olyan gépcsoport tervezése volt, amely egy magajáró arató-cséplőgép egyes funkcióinak végrehajtására alkalmas. A gépcsoportnak 3 egységből kellett állnia: a funkciók többségét megvalósító központi egység („kombájn”), egy „adapter”, amely a terményt a fő egységbe juttatja, valamint egy szállítókocsi, mely az adapter szállítására szolgál, és a kombájn vontatmánya.

A versenyzők szakmai zsűri előtt mutatták be a gépeket, melyet a verseny keretein belül fejlesztettek az élő döntő előtti hónapokban. A döntő során több próbatételt is teljesítettek a gépek:

  • Mobilitás feladat: szlalompálya és egyenes futás, fékezés
  • Aratás: 100 teniszlabda és ugyanolyan élhosszúságú fakocka „aratása” egy meghatározott pályán
  • Fárasztóvizsgálat: a CLAAS új tesztpályáján minden gépnek különböző akadályokon kellett áthajtania anélkül, hogy járóképtelenné válna, illetve bármely alkatrészét elveszítené. A mobilitás feladathoz hasonlóan az időnek itt is fontos szerepe volt.

Első helyen végzett a Betakarítók csapata a Kecskeméti Főiskoláról, 55 ponttal. Szorosan utánuk másodikként végzett a Foolish Engineers a Debreceni Egyetemről, 52 pontot szerezve.  A harmadik helyezett csapat, a Metálmobil a Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemről pedig 48 pontot szerzett.

A díjak a CLAAS felajánlásával érkeztek. A győztes csapat nyereménye egy tanulmányút: gyárlátogatás a CLAAS németországi központjában és egy-egy grafikus munkaállomás szintű laptop.
 
A Foolish Engineers csapat minden tagja egy-egy 23" FULL HD LED monitor TV-t kapott, a harmadik helyezett csapat minden tagja 30.000 Ft értékű ajándékutalvánnyal gazdagodott.

Képek a versenyről itt.