Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Magyar sikerek a világ legnagyobb középiskolai tehetségkutató versenyén

2021. május 31.

Az egymilliós mezőnyből 3. és 4. helyezést ért el két tehetséges diáklány

Regeneron International Science and Engineering Fair az egyes országokban rendezett középiskolai tudományos versenyek olimpiája. A döntőbe bejutott diákok abból a körülbelül egymilliós mezőnyből kerülnek ki, akik a Regeneron ISEF-hez kapcsolódó helyi és nemzetközi tudományos versenyeken – Magyarországon az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen – szereznek győzelmet világszerte. Az idén már több, mint 1800, 20 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 65 országból. 

megmérettetésen Hargitai Sára matematikai projektjével 500 $-os 4. díjat kapott, Ecsedi Boglárka pedig IT projektjével az IEEE Foundation 400 $-os 3. díját nyerte el, valamint az Innopolis University BSc programján vehet részt ösztöndíjjal. Mindketten a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny helyezettjei voltak tavaly.

A diákok szakmai felkészítését Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűrijének tagja végezte. A Regeneron ISEF verseny kétlépcsős, melyben a versenyzőktől a zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a tudományos projektről. Ezt követően a döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet.

Ecsedi Boglárka, idei évi Felfedezettjeink fődíjasunk, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanulója, „Visszaáramlások detektálása tanulóalgoritmus használatával - mély neurális hálók és mesterséges intelligencia a számítástechnikai képelemzésben.˝ c. munkájának magva, hogy létezik egy gyorsan változó veszélyes természeti jelenség, a visszaáramlás, amely többnyire lapospartok mentén alakul ki. A felismerésük nehézségéből és kialakulásuk kiszámíthatatlanságából adódóan világszerte rengeteg halálesetet okoznak. A kutatás célja egy olyan alkalmazás fejlesztése volt, mely a visszaáramlások felismerését segíti.

Hargitai Sára, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium diákja „Középpontban az elfeledett közép” c. munkájával pályázott. Dolgozatának legfőbb célja, hogy népszerűsítse a középiskolai szinten elfeledett, de sok érdekességet magában hordozó és tudománytörténeti szempontból is jelentős kontraharmonikus közepet. Különösen biztatóak azok a vizsgálatok, amelyek a Lehmer-közepek további általánosításával kapható Gini-közepek grafikus megjelenítésére irányulnak.

Gratulálunk mindkettőjüknek!