Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Nemzeti Tehetség Program: itt vannak az új felhívások!

2014. január 17.

Összesen mintegy 800 millió forintos keretösszeggel jelentek meg új felhívások a Nemzeti Tehetség Program (NTP) keretében, hogy Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken hatékonyan fejlődjön a tehetségsegítés ügye.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) által meghirdetett pályázatokra a magyarországi, valamint a határon túli magyarlakta területek köznevelésben és felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevő szakembereinek, műhelyeinek széles köre nyújthat be támogatási igényt. A most kiírt meghívásos pályázatok számos cél mellett a diáksport versenyeket, a határon túli tudományos diákköri műhelymunkát, a felsőoktatási tehetséggondozó konferenciákat, a roma fiatalok tehetségfejlesztését, a hátrányos helyzetű térségekben élő tehetséges fiatalokat is támogatják. A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) a tehetségeket segítő szakemberek díjazására, illetve a kiemelkedő versenyeredményeket elérő tanulókat felkészítő pedagógusok elismerésére is meghívást kapott. 
 
Az új kiírásokban tizenhat nyílt pályázatot találunk, a továbbiakban ezekről nyújtunk rövid tájékoztatást. A 2014. június 30-ig terjedő időszakra szóló pályázatok benyújtási határideje 2014. január 23-a, a pályázatokat elbíráló szakértői lista, továbbá a pályázatokkal kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre adott válaszok az EMET honlapján, az egyes pályázatoknál elérhetőek. 
 
A kisiskolák tehetségsegítő programjának támogatására fél és egymillió forint közötti összeg igényelhető, melyből többek között tematikus tehetséggondozó foglalkozás vagy más kapcsolódó rendezvény, illetve a kapcsolódó tárgyi és személyi feltételek megteremtésének támogatása igényelhető. Részletek
 
300-500 ezer forint közötti összegre lehet pályázni a hat vagy nyolc évfolyamos középiskolák tehetségsegítő programjainak támogatására. Részletek
 
A kimagaslóan tehetséges fiatalok vagy tehetséges, de iskolai tanulmányaikban felzárkóztatásra szoruló tanulók számára 30 vagy 60 órás egyéni fejlesztő programok kidolgozásának és megvalósításának támogatására hasonló összeget igényelhetnek a hazai köznevelési intézmények. Részletek
 
A matematikai, természettudományos és műszaki, informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák köznevelési intézményekben történő erősítését hivatott támogatni a fél és egymillió forint közötti összeggel támogatható, összesen 50 millió forintos keretösszegből működő pályázat. Részletek
 
A magyar kulturális örökség megőrzését, a hagyományok és népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatását 300-500 ezer forint közötti összeggel támogatják, melyből például tematikus műhelyfoglalkozás-sorozat vagy a résztvevő tehetséges fiatalok munkáinak önálló vagy csoportos bemutatása is támogatható. Részletek
 
60 millió forintos keretösszegből támogatja a program az általános iskolai, középiskolai, szakiskolai, kollégiumi és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó műhelyeket is, melyek fél és egymillió forint közötti összegre pályázhatnak, például Tehetségnap szervezésére. Részletek
 
A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatására 500 ezer és másfél millió forint közötti összeg jut a 60 milliós keretösszegből, melyből más mellett a tanév során megvalósuló műhelyfoglalkozás-sorozat is támogatható. Részletek
 
Az NTP több pályázata az általános iskoláktól a felsőoktatási intézményekig kiterjedő versenyrendszer fejlesztését segíti. 100 millió forintos keretösszeggel támogatják a hagyományokkal rendelkező és az új országos tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezését, továbbá hazai fiatalok nemzetközi versenyeken való részvételét is 1-3 millió forint közötti összeggel. Részletek
 
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert, felsőoktatási intézményekben működő TDK-műhelyek támogatására 300 ezer és másfél millió forint közötti összeg igényelhető az 50 millió forintos keretösszegből. Részletek
 
A rendelkezésre álló szintén 50 millió forintos keretösszegből a felsőoktatásban minősített szakkollégiumok szakmai tevékenységének támogatására 500 ezer és kétmillió forint közötti összeg igényelhető, melyből egyebek mellett a szakkollégisták tudományos szakmai aktivitásának növelése, mentori, tutori rendszer kiépítése vagy a szakkollégisták nemzetközi konferenciákon való részvétele támogatható. Részletek
 
A Tehetségútlevél Program célja a tehetséges középiskolások felsőoktatási tehetséggondozásba történő bekapcsolódásának támogatása: a tudományos diákköri munka, a szakkollégiumi tevékenységek, az egyéni tehetséggondozó formák, a mentorrendszer, a felsőoktatási intézményekben működő tehetségműhelyek megismertetése a középiskolások körében. A fél és egymillió forint közötti igényelhető összeg az előbbi tevékenységekre költhető el. Részletek
 
A roma és szociokulturálisan hátrányos helyzetű fiatalok tehetségfejlesztésének, a mentorálásukat végző pedagógusok továbbképzésének és különböző szervezetek együttműködésének támogatására, többek között diákcsere-programokra, műhelymunkákra költhető az igényelhető fél és egymillió forint közötti összeg. Részletek
 
A fogyatékkal élő tanulók integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő programjainak létrejöttéért, tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférésének és a fogyatékkal élő fiatalokat fejlesztő szakemberek tehetségsegítővé válásának támogatására kiírt felhívásban 300-500 ezer forint közötti összegre lehet pályázni. Részletek
 
A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, az otthont nyújtó ellátásban, továbbá utógondozói ellátásban részesülő fiatalok intézményi és integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférésének, továbbá az ezen fiatalokkal foglalkozó szakemberek támogatására hasonló összegek pályázhatók. Részletek
 
Pályázni lehet a Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit a köz- és felsőoktatás szakembereivel megismertető, azokat népszerűsítő rendezvények szervezésének és tanulmányok, tanulmánykötetek megjelentetésének támogatására 500 ezer és 5 millió forint közötti összegre. Részletek
 
A program tízmilliós keretösszegből, pályázónként fél és egymillió forint közötti összeggel segíti a Tehetségsegítő Tanácsok működését, amely többek között az együttműködések ösztönzésére, a tehetséges fiatalok közösséggé szerveződésére fordítható. Részletek