Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Pakucs János kapta a 2014-es Honoris causa Jedlik Ányos-díjat

2014. március 13.

Idén is átadták a Jedlik Ányos-díjakat, melyre 1996 óta minden évben hagyományosan a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan kerül sor.

Pakucs János

A Honoris causa Jedlik Ányos-díjat kétévente kapják olyan közéleti személyiségek, akik tevékenységükkel sokat tettek a magyar szellemi tulajdonvédelmi kultúra és tudatosság fejlődéséért.

2014-ben a díjat Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség alapító elnöke, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alelnöke, a MATEHETSZ elnökségének tagja kapta a tehetségek, tudósjelöltek kiválasztásában és tehetséggondozásában betöltött kiemelkedő szerepéért.

(A Jedlik Ányos-díjat kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységet végző, vagy magas színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásságot folytató szakembereknek ítélik oda. A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala adományozza.)

Pakucs János munkásságát dr. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke méltatta.

Pakucs János a díjátadó ünnepségen versben mondott köszönetet.

Szeretettel gratulálunk az elismeréshez!

 

Az idei Jedlik Ányos-díjasok: Barcsán Norbert mérnök-fizikus, Bencze Gábor biológus, Nagy Zoltán vállalkozás-szervező, Raisz István kémikus és Szamosi Katalin ügyvéd.

 


 

 

A képek forrása: Kovács Attila/MTI