Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A tehetség kincs

2015. március 23.

Beszámoló a Vajdasági Tehetségnapról.

A szabadkai Városházán zajlott csütörtökön a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács III. Vajdasági Tehetségnapja, amelyen sor került a legkiemelkedőbb tehetséges fiatalok díjazására. Az általános-, közép-, és felsőoktatási intézmények 134 tanulót jelöltek természet- és társadalomtudományok, zene- és képzőművészet, valamint sport és mozgáskultúra kategóriákban. A beérkező pályázatokat a VATT Bírálóbizottsága rangsorolta.

Az egybegyűlteket De Negri Ibolya, a VATT elnöke üdvözölte. Mint mondta, a március nemcsak a tavasz-ébredés, hanem a tehetség hónapja is, hiszen Európa-szerte Bartók Béla születésnapjához kapcsolódóan ünneplik a tehetségeket, ráirányítják a figyelmet a tehetségbarát környezetre: Elismeréssel kell adóznunk tehetségeink odaadó munkájáért, mellyel nemcsak önmagukat gazdagítják, hanem nemzetünket, társadalmunkat is. Büszkék lehetünk a díjazottainkra, akárcsak a tehetségnagyköveteinkre is, akik személyiségükkel életpályájukkal, közösségteremtő munkásságukkal, elismerést vívtak ki térségünkben és a nagyvilágban is. A tehetséget, az értéket és a sikert ünnepeljük. Szülő, pedagógus és tanuló közös öröme ez, mert összefogással és közös munkával érhető el. A szülőnek támogatást, biztatást kell nyújtania, a tanárnak a tudás irányába kell felkelteni az érdeklődést, az önálló gondolkodást fejleszteni tanítványaiban, a tanulónak pedig kitartó, odaadó munkával haladni kell a siker felé – hallottuk De Negri Ibolyától.

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár üdvözlőbeszédében kiemelte, hogy fontos a felismerés, miszerint a tehetség felelősséget és lehetőséget jelent: Kincs, amit ápolni, fejleszteni, segíteni kell, hogy kibontakozhasson. Munka nélkül csak egy kiaknázatlan lehetőség marad, elkótyavetyélése megbocsáthatatlan pazarlás, amit nem engedhetünk meg magunknak. A tehetséggondozás során közös munkára van szükség, amelyben mindenkinek megvan a szerepe, feladata. A tehetséges magyar fiataloknak részt kell venniük a számukra szervezett képzéseken és foglalkozásokon, nekünk pedig lehetővé kell tenni ezek létrejövetelét. Habár sok esetben a pénzügyi lehetőségek korlátozottak, ez egy olyan befektetés, amelynek megtérüléséhez nem fér kétség. A Tartományi Oktatási Jogalkotási Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi, Közösségi Titkárság a jövőben is kész támogatni azokat a programokat és projektumokat, amelyek a tehetségfejlesztést tűzték ki célul. A tehetséggondozás mellett e rendezvény fontossága az is, hogy valódi példaképeket állít a fiatalok elé. Fontos ez, amikor naponta látjuk, hogy a társadalom mennyire nem képes felismerni az igazi értékeket. A fiataljaink a médián keresztül olyan csillogást látnak, amely mögött nincs munka. Az értékek devalválódásáról beszélünk, ezért nagyon is szükség van bemutatni azokat, akik munkával, tehetséggel, szorgalommal jutottak el oda, ahol tartanak. Csak a pozitív példákkal tudjuk felhívni a figyelmet a valódi értékekre. Közös célunk annak elérése, hogy a közösségünk megbecsülje a tehetségeket és az őket segítő szervezeteket – fejtette ki Nyilas Mihály.

Petykó Csaba, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja arról szólt, hogy a tudás a magyar nemzet legnagyobb kincse, a tehetségek felfedezése, segítése pedig a legjobb befektetés: Közismert, hogy Vajdaságban is a legnagyobb probléma az elvándorlás. Erre kell hathatós válaszokat találnunk. Jelenleg a magyarlakta régiókban a magyarság megerősítése az alapvető cél. Ennek a gazdasági megerősítésnek az egyik alapja lehet a szakirányú képzés átalakítása. Ahhoz, hogy a magyarok a szülőföldjükön tudjanak boldogulni, szükség van jól működő gazdaságok létrejövetelére. Ehhez a megfelelő szakképzést is biztosítani kell. A szellemileg gyarapodó közösségnek erős az identitása, szilárd és egészséges a nemzettudata, ismeri és tiszteli a múltját, történelmét, ápolja a közös kultúra kincseit. Kiemelt cél, hogy minél több felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki fiatal lehessen része a tehetségtámogatási rendszernek. Fontos, hogy a fiatalok éljenek a lehetőséggel nemzetük és közösségük javára, a kiépült kapcsolati háló tovább bővüljön, azáltal gazdagodjon, erősödjön a külhoni magyar tudományos szellemi élet, a határon túli magyar értelmiség – mondta a konzul, és ennek fényében köszönetet mondott a Tehetségsegítő Tanács munkájáért.

Kormos Dénes, a Tehetségsegítő Tanácsok Kárpát-medencei Kollégiumának elnöke a tehetség sokszínűségére hívta fel a figyelmet: Amikor annak idején, 2008-ban Magyarországon, a meglévő hagyományokra építve elindítottuk a nemzeti tehetségprogramot, Csermely Péter professzor úrral leírtunk néhány gondolatot, majd feltettük a kérdést, hogy nem álmodunk-e túl nagyot. De ha a tehetségekről beszélünk nem szabad kicsit álmodni. Előbb-utóbb úgyis túltesznek rajtunk és ez így van rendjén. A tehetséggondozás nemcsak egy szakmai-pedagógiai program, hanem társadalom- és közösségépítő is. A tehetség mindig sokszínű, eredeti, a saját környezetében gyakran meghökkentő, ezért is tűnik fel. Ha az adott közösség nem találja meg az összefogást, ami a boldogulásukat és segítéségét jelenti, nagy problémák jelentkezhetnek. Megfogalmazódott sok kiváló gondolat arra vonatkozóan, hogyan tartsuk meg a tehetségeket. Egyik ilyen, hogy hagyjuk őket eredetiségükben kibontakozni. Ehhez jó hír, hogy a tehetségsegítő programok folytatódnak és a nemzeti tehetségprogram következő kétéves cselekvési terve számos lehetőséget kínál a határon túli programoknak. Jó hír továbbá, hogy az EU következő tervezési időszakára a magyar tehetségeket segítő program hatékonyabban átnyúlhat a határon – hallottuk Kormos Dénestől.

A díjazottak névsora

Forrás: Magyar Szó online