Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tehetséges fiatalok kaptak ösztöndíjat a Nemzeti Tehetség Program keretében

2015. október 29.

Első alkalommal adtak át egyéni ösztöndíjakat a sport, a tudomány, illetve a művészet terén tehetséges fiataloknak

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára  hatvan egyéni ösztöndíjat nyújtott át tehetséges fiataloknak. A program öt évvel ezelőtt indult, idén először volt lehetőség - civil és állami tehetséggondozó intézményeken kívül - egyéni pályázók számára is jelentkezni.

A sport, a tudomány, illetve a művészet terén tehetséges fiatalok vagy egyszeri - 100 ezer és 1,5 millió forint közötti - támogatásban részesültek, vagy 10 hónapra szóló ösztöndíjat kaptak, amelynek összege havi 10 ezertől 150 ezer forintig terjed.

 

A kép forrása: www.kormany.hu