Menü megnyitása

A tehetséggondozás közös ügy

2015. június 4.

Balog Zoltán miniszter köszöntötte az OKTV győzteseit és Bonis Bona díjakat adott át a legeredményesebb felkészítő tanároknak.

A versenyképes tudáshoz való hozzáférés szélesítéséről beszélt az emberi erőforrások minisztere május 29-én, amikor átadta az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) győzteseinek járó okleveleket a fővárosi Móricz Zsigmond Gimnáziumban.

Azt szeretnénk, hogy mindenki versenyképes tudáshoz juthasson, függetlenül attól, hogy az ország melyik településén, milyen anyagi körülmények között születik, vagy milyen a szociális helyzete – mondta Balog Zoltán, majd hozzátette: az állam és a köznevelésért felelős vezetők feladata, hogy ennek feltételeit megteremtsék és folyamatosan javítsák. Balog Zoltán a díjazottakat méltatva azt mondta, ez a nap a tehetség ünnepe, a tehetséges diákoké, akiket "megfogott valami". Hangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki igazi tehetséggé váljon, szükség van a diákok természetes kíváncsiságára, és pedagógusokra is, akik felismerik és gondozzák a tehetséget. Úgy fogalmazott: ha az OKTV-díjazottak jelentik számunkra a megtestesült tehetséget, akkor a Bonis Bona-díjazottak és a Graphisoft-díjazottak a megtestesült tehetséggondozók, akik naponta önzetlenül fordulnak a tanítványaikhoz, és nemcsak szakmai tudást, de egész személyiségüket adják át diákjaiknak. 

A díjakat Balog Zoltán és Czunyiné Bertalan Judit adta át. Idén 68 középiskola 113 tanulója vett át az OKTV-n 1-2-3. helyezésért járó díjakat. Az oktatásért felelős minisztérium által meghirdetett versenyre ebben a tanévben 27 tantárgyból 38 kategóriában 30 563 jelentkezést regisztráltak, ez összességében 21 991 diákot jelentett, mivel egy tanuló több tárgyból is jelentkezhetett. A tanulmányi verseny népszerűségét jelzi, hogy az idén 573 középiskolából, azaz a középiskolák több mint feléből indultak diákok a megmérettetésen. A döntőkben az 1-30. helyezést elérők 210 középiskola tanulói közül kerültek ki.

 

Forrás: ujnemzedek.hu
 

Az ünnepségen Balog Zoltán és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a "Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért" díjat, az elismerésben – sokéves eredményes tehetséggondozó munkájáért – 60 pedagógus és oktató részesült. 

Az ünnepségen 20 matematikatanár kapta meg a Graphisoft SE által alapított Graphisoft-díjat, amelyet azok érdemelnek ki, akik e tantárgyban kiemelkedő tehetséggondozó munkát végeztek. A Balla György Matematikai Alapítvány a matematika verseny gimnáziumi kategóriája első helyezettjének adott át különdíjat. A földrajz OKTV első három helyezettje pedig a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjat vehette át. 
    

Forrás: MTI