Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tehetségpontok Kárpát-medencei találkozója október 11-én

2014. szeptember 13.

Az induló tanévben új lehetőségeket kínál a tehetséggondozó hálózat számára a Tehetséghidak Program.

Az első Tehetségpontok megalakulása óta több mint hat év telt el, mára már 1272 tagja van a hazai és határon túli tehetségsegítő hálózatnak. Közös munkánkat segítette 2008-tól a Nemzeti Tehetség Program pályázati rendszere, illetve két nagy uniós támogatási forma, a 2011-ben zárult Magyar Géniusz Program és a Tehetséghidak Program. A MATEHETSZ által koordinált uniós programok évente mintegy tízezer tehetséges fiatalnak nyújtanak többletlehetőségeket képességeik kibontakoztatásához és hozzájárulnak a magyar tehetségpedagógiai kultúra megújításához is. Az eddigi programok sikeres megvalósításának köszönhetően a nyáron döntés született a Tehetséghidak Program kiterjesztéséről, vagyis arról, hogy a program támogatási időszaka 2015. június 30-ig meghosszabbodik, szakmai feladatai pedig folytatódnak és bővülnek.

Ennek a jó hírnek a jegyében hívjuk a Tehetségpontok képviselőit idei első közös programunkra, a Tehetségpontok Kárpát-medencei találkozójára, ahol körképet adunk a MATEHETSZ által koordinált programok nyári fejleményeiről és tájékoztatjuk a hálózat tagjait a 2014-2015-ös tanévre vonatkozó tervekről, az együttműködési lehetőségekről és új felhívásainkról is. A rendezvényen szó esik majd a Tehetség Piactér program működéséről, a mentorálásról mint sajátos tehetséggondozó formáról, bemutatjuk a Tehetséghidak Program keretében kialakított új szolgáltatásunkat, a tanulmányi versenyek portálját és tájékoztatást adunk e-learning alapú továbbképzéseinkről is.

Hagyományainknak megfelelően ekkor kerül sor a Tehetségpontok minősítési eljárásában akkreditált vagy kiválóan akkreditált minősítést szerzett Tehetségpontok képviselői számára az oklevelek és dísztáblák ünnepélyes átadására is.

A rendezvényre 2014. október 11-én, szombaton kerül sor, a helyszín a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium díszterme (1146 Budapest, Czázár András utca 10.).

A Tehetségpontok Kárpát-medencei találkozóján a Tehetségpontok, Tehetségsegítő Tanácsok képviselői és a téma iránt érdeklődők számára a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az itt elérhető online űrlap kitöltésével lehet 2014. október 5-ig.