Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Huszár N. István

25 éves - Nyíregyháza
Felfedezettjeink – 2016. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) pályázata - fődíj
logikai-matematikai, természeti

A Semmelweis Egyetem VI. éves orvostanhallgatója. A Kerpel-Fronius Tehetséggondozó program tagjaként, a legjobb tehetségnek járó Kerpel Díjat, 2015-ben nyerte el. Kiváló tanulmányi eredményei mellett, TDK első és OTDK második helyezett.Köztársasági ösztöndíjas. S. W. Kuffler kutatási ösztöndíjban részesült.Rektori pályázat első díjasa. Kiváló szakmai kompetenciái mellett a Tehetséggondozó programban is kifejtett kimagasló közéleti tevékenységével hozzájárult a sikeres pályázat megvalósításához.

Eddigi legjobb eredmények 

Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet Dékán által kinevezett díjas demonstrátor. A Tehetséghidak program, Országos tehetségsegítő program az Új Széchenyi Terv keretében Diákmentor, előadó (matematika-fizika).„Journal Club” és „Biostatisztika a klinikumban” kurzusok szervezője, vezető előadója. Beznák Aladár Emlékérem és Jutalomdíj birtokosa. Nemzetközi biofizikai társaságok tagja. Aktívan és sikeresen végzi az egyetemi diák szervezetek és a hallgatói közösségek életét.

Elérni kívánt rövid, illetve hosszú távú cél (verseny, utazás, célkitűzés):

Jelenlegi rövidtávú terve a kiváló orvosi diploma megszerzése. Egyetemi évei alatt végzett kutatásai lezárásaképpen szeretne még két tudományos cikket megjelenésre előterjeszteni. A támogatást a tudományos cikkek megjelentetésére és az orvostechnikai eszközök beszerzésére szeretné felhasználni, valamint a PhD tanulmányai megkezdésére az egyetem elvégzése után. Bárhogyan is alakul a jövőbeni szakmai élete, mindenképpen szeretne az egyetemen oktatni, mert arra elhivatottnak érzi magát.

Kapcsolódó intézmény, szervezet: