Menü megnyitása

Amerikából jöttek

2015. június 18.

Két magyar diák és tanárnőjük három hetet tölthetett New Yorkban a Tehetséghidak program segítségével.

Szalay Róbert Zsolt, vagyis Boby, ahogy sokan ismerik, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium humán tagozatának egyik legsokoldalúbb, tizenegyedik osztályos tanulója, aki érettségi után jogot akar majd tanulni. Nemrég második helyezést ért el az Eötvös József országos középiskolai szónokverseny országos döntőjén, de emellett számos humán témájú versenyen indult és nyert már korábban is. Azt mondja, a leíró nyelvtani versenyek és a szónoki versenyek tartoznak a kedvencei közé, de idegen nyelvi versenyeken is szívesen megméretteti tudását. Ez nem is csoda, hiszen a család felmenői révén a német nyelvtudás örökség, azt természetesnek tartja, hogy angolul magas szinten megtanult, az igazi nagy szerelem viszont az orosz. 
 
 
És hogy függ össze mindezzel a New Yorkban tavasszal eltöltött három hét? Úgy, hogy a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) által lebonyolított Tehetséghidak program keretében megjelent, a fiatalok külföldi tapasztalatszerzését támogató Határtalan lehetőség kiírás elbírálásánál előnyt jelentettek az elért versenyeredmények. A szentesi diák széleskörű érdeklődését mi sem bizonyítja jobban annál, hogy 2014-ben a norvégiai Bergenben járt, ahol több egyetemet is meglátogatott, és a zöldenergiáról, annak a fenntartható jövővel kapcsolatos kondícióiról tájékozódott. Elöljáróban megjegyzi: a környezetbarát élet szempontjából Amerikában éppen az ellenkezőjét látta mindannak, amivel a skandináv országban találkozott. 
 
Amikor azt firtatom, hogy humán érdeklődésű létére mégis miért foglalkozik ennyire komolyan a zöldenergiával, habozás nélkül mondja: „Negyedikes koromban eldöntöttem, hogy politikus vagy diplomata leszek, nem pedig nyelvész vagy tanár. Éppen ezért szeretem tanulmányozni más országok életét, azt figyelve, hogy az ő tapasztalataikból mit lehetne hasznosítani Magyarországon. Ezért fontos egy nyelvtani verseny, egy egyetemre tett kirándulás vagy egy zöldenergiáról szóló szemináriumon való részvétel. Egy felelős vezető nem állhat meg ott, hogy megszerzett egy vagy több diplomát: fiatalon akarom megismerni a világot, és amikor készen állok, beteljesítem majd az álmaimat.”
 
Amerikának nem egyedül vágott neki Boby: közeli, gyermekkori barátjával, a csongrádi Nagyistók Edittel és az ő tanárával, Kissné Kocsis Mariannával együtt utaztak. Az amerikai pályázatot közösen adták be, méghozzá azért, mert úgy vélték, saját erőből oda nem jutnának el, viszont kedvező elbírálás esetén lehetőséget kapnak arra, hogy a világ egyik legnagyobb gazdaságával testközelből ismerkedjenek meg, függetlenül attól, hogy a látottak példaként vagy ellenpéldaként szolgálnak majd a későbbiekben a számukra. 
 
„Az egész azzal indult, hogy megkerestem a New York University-t, de írtam a New Yorkban működő Magyar Főkonzulátusnak is: mindkét helyről pozitív válaszok érkeztek. Az egyetemnek arról írtam, hogy Amerikát a világpolitika fontos szereplőjének tartjuk, és nagyon érdekel minket az ottani egyetemi élet. Az NYU ezután listát küldött azokról a képzéseiről, illetve kurzusairól, melyeken részt vehetünk. Edittel átnéztük ezeket, és megbeszéltük, hogy mi érdekel minket, mire jut majd idő, és mi lehet fontos a jövőnk szempontjából, így jutottunk el – én másodszor – egy zöldenergiai képzésre. Így végül kilenc órát töltöttünk amerikai kutatók és egyetemi tanárok előadásain a zöldenergiáról, de hallgattunk szemináriumot az esőerdők élővilágáról és eltűnéséről is. Előadást hallgathattunk az angol nyelvről, arról, hogy a többi nyelvhez képest hol helyezkedik el, milyen öröksége van, illetve egy másik alkalommal szó volt az európai és amerikai társadalom különbségeiről is. Óriási élmény volt a New York-i atomerőmű meglátogatása, ahol egyetemistákkal közösen egy 11 órás (!) vezetett túrán vehettünk részt. Olyan alaposan megismertük az erőművet, hogy a végén úgy éreztük, akár működtetni is tudnánk!” – összegzi élményeit Szalay Róbert Zsolt. 
 
 
Pontos időbeosztást készítettek előre, amire szükség is volt, hiszen Queensben laktak, ahonnan jó háromnegyed óra volt bejutni a városközpontba, illetve Manhattanbe. Amikor épp nem az egyetemen ültek, akkor sem tétlenkedtek a Csongrád megyei fiatalok: városnézésre használták fel a szabadidejük minden pillanatát. „Közben váratlan dolgok is történtek velünk: meglátogattuk az Arany János Magyar Iskolát, ahol megismerkedtünk valakivel, aki utána elvitt minket a Columbia University-re, de még egy kirándulást is megszervezett nekünk New Jersey-be, ahol a helyi magyar közösség március 15-i ünnepségén is részt vehettünk. Igazán lélekemelő volt, hogy a New York-i Magyar Ház ünnepségén is jelen lehettünk, ahol Kumin Ferenc főkonzul úrral is megismerkedtünk. Jó volt beszélgetni a régóta kint élő magyarokkal: az volt a benyomásom, hogy sokan közülük azt hiszik, nálunk, itthon megállt az idő, és minden ugyanolyan, mint akkor, amikor elhagyták az országot.”
 
Amikor arról kérdezem Bobyt, mit tanult az amerikai életmódból és gondolkodásból, azt mondja: „Megtanulhatnánk például tőlük azt, hogy büszkék arra, hogy amerikaiak. Én a hazatérés után még büszkébb vagyok arra, hogy magyar vagyok. Ráadásul Európa, illetve Magyarország sokkal tisztább is, mint Amerika. A környezettel való bánásmód számos riasztó példáját láttam: a folyamatos környezetszennyezéssel szembesülve biztos lettem abban, hogy ha én valaha olyan pozícióba kerülök, sokat fogok tenni azért, hogy ne ilyen legyen a világunk. A mocsok mellett persze láttuk a csillogást is, nagyon imponáló volt azt figyelni, ahogyan építik Amerika és az amerikaiak mítoszát és pozitív imázsát.” Az amerikai útból tehát egyértelműen profitált a magyar csapat: „Van most már biztos pontunk a Columbia és a New York University-n is, az itt töltött három hét alatt kapcsolatokat építettünk, tájékozódtunk az ösztöndíjrendszerükről, aminek egy napon még hasznát vehetjük.”