Menü megnyitása

Egy lépéssel előrébb járnak

2013. szeptember 30.

A hazai tehetséggondozás erős várai a gyakorlóiskolák: október 3-5-e között az intézmények igazgatói és vezetőtanárai találkoznak Szegeden, hogy megosszák egymással legújabb tapasztalataikat. Interjú. 

A Gyakorlóiskolák Igazgatói Konferenciájának és a Vezetőtanítók és -tanárok VIII. Országos Módszertani Konferenciájának egyik főszervezőjével, Bácsi Jánossal, a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetségének elnökével, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának igazgatójával arról beszélgettünk, miben mások a gyakorlóiskolák. 
 
- Hol helyezné el a mai közoktatási rendszerben a gyakorlóiskolákat?
- A XIX. század óta, amikor az akkori tanítóképző intézet gyakorlóiskolája, a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola megszületett, gyakorlóiskolákat mindig az egyetemek vagy a pedagógusképző intézmények hozhattak létre, az egyetemi tanszékekéhez hasonló jogokkal. A magyar modell működőképességét bizonyítja, hogy egész Európában elterjedt a gyakorlóiskolák rendszere. Történetük során most először akarták ezeket az intézményeket az egységes közoktatási rendszerbe besorolni, ám végül elértük, hogy ne tartozzunk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) alá. Óriási előnynek tartom, hogy az egyetem a fenntartónk és a felügyeleti szervünk.
 
- Miért? 
- Minden gyakorlóiskola többfunkciós intézmény: az alap- és középfokú nevelés-oktatás mellett a tanár és tanító szakos, gyógypedagógus és óvodapedagógus hallgatók gyakorlati képzésének a terepei is, ami rendkívül sokrétű feladatokat ró ránk. Ők nem csupán „letanítják” itt a kötelező óráikat, hanem már elsőéves koruktól hospitálnak, majd megfigyeléseket végeznek, végül életük első tanóráit itt tartják: ahol jól működik a rendszer, ott legalább három éven át jelen vannak a hallgatók. A tehetséggondozás szempontjából is fontos a KLIK-től való függetlenségünk, hiszen a köznevelési törvény nem teszi lehetővé a csoportbontásokat, a tagozatos osztályok indítását, míg az egyetemi fenntartó ezeket támogatja. 
 
- Hogyan segíti a gyakorlóiskola a tanárjelölteket abban, hogy jó pedagógusokká váljanak?
- Világszerte válogatott társaság tanul és tanít a gyakorlóiskolákban. Gondoljunk csak bele: bármilyen alaposan készíti fel a tanárjelöltet a vezetőtanár, biztosan követ majd el bakikat, itt azonban olyan diákok és tanárok veszik körül, akik segítenek kijavítani a hibákat. Erre egy „átlagos” iskolában nem mindig van lehetőség, nálunk viszont jó esetben a vérükké válik az óravezetés kihagyhatatlan elemeinek a betartása: ha például a házi feladat ellenőrzése csak kétszer elmaradna, azoktól a gyerekektől már nem követelhetne semmit a jelölt. A konstruktivista pedagógiai modellt követjük, amiben a ráhangolódás, jelentésteremtés, reflektálás állomásai következnek egymás után azért, hogy a már ismerős hívószavakkal az új tudásstruktúrát összeépítve végül képessé legyenek a diákok új, addig ismeretlen problémák megoldására is. Nem is olyan távoli a példa: az orvostanhallgatók is a klinikumban, gyakorló orvosok oldalán kezdenek dolgozni, nem pedig „éles” terepen, hiszen itt szinte steril körülmények között leshetik el a szakma alapvető fogásait. 
 
- Az országos kompetencia felmérésekben rendre a legjobbak között szerepelnek a gyakorlóiskolák. A „laboratóriumi” közeg felelős ezért?
- Furcsának tűnhet, de valójában a tanárjelöltek teszik elitiskolákká a gyakorlókat: a sok egyetemista miatt aggódó szülőket azzal szoktam megnyugtatni, hogy a jelöltek órái nem száz, hanem legalább 120 százalékos értékű tanórák, hiszen mielőtt a hallgató megtartaná a saját óráit, heteken vagy akár hónapokon át készül azokra. A gyakorlóiskolákban nincs lazsálás: szeptember elején megmondjuk a következő április végén gyakorló jelöltnek, hogy mit fog tanítani, és addig el kell jutni az anyagban oda. A tantestület a szó klasszikus értelmében vett tudós tanárokból áll: vezetőtanár nem lehet frissen végzett pedagógus. A sokéves szakmai gyakorlattal, pedagógus szakvizsgával, tekintélyes publikációs listával rendelkező tanárok olyan műhelyeket alkotnak, melyekre a tankönyvek írásakor, tananyagok fejlesztésében, tantervek elkészítésében is mindig számítanak. Az idejáró diákok is a rendszer fontos elemei: valójában ők osztályozzák le a tanárjelöltet, nem a vezetőtanár, hiszen az évek során a különböző órákon több száz tanárral ismerkednek meg és villámgyorsan felmérik, hogy ki milyen típusú pedagógus, de azt is „eldöntik”, hogy alkalmas-e a pályára vagy sem. 
 
- Mi indokolta a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetségének 2002-es megalapítását?
- Természetesen nincs szó arról, hogy csak a gyakorlóiskolák lennének a jó iskolák, azt viszont állítom, hogy általában egy lépéssel előrébb járunk, hiszen a feladatainkból következően naprakésznek vagy talán még frissebbnek kell lennünk. Nálunk működik a legszigorúbb ellenőrzési rendszer: a hallgatók folyamatosan bent ülnek az órákon, elképzelhetetlen, hogy egy tanár úgy menjen be, hogy nem készült aznap. Kényszer a folytonos megújulás, a részvétel a konferenciákon, a publikációk gyűjtése, ezeket fogja össze a szövetségünk, ahol két egymást követő évben a vezetőtanárok országos módszertani konferenciáját rendezzük meg, minden harmadik évben pedig az összes gyakorlóiskolából egy-egy osztályt elviszünk táborozni: Csillebércen például közel ezer diákunk volt együtt egy hétig. A konferenciáinkon a vezetőtanárok találkoznak és megismerkednek egymással, egymás iskoláival, módszereivel, a különböző szekciók között átjárhatóságot biztosítunk, hogy senki ne maradjon le semmiről. Büszkék vagyunk arra, hogy a konferenciára érkezők megkapják az elhangzó előadások lektorált, szerkesztett változatát tartalmazó tanulmánykötetet, melyben a legkorszerűbb pedagógiai módszerek gyakorlati alkalmazásáról olvashatnak.
 
- Az idei konferencia alcíme: Kihívások a társadalomban, válaszok az iskolákban. Miért?
- A találkozóinkon eddig a mit? kinek? hogyan? tanítunk hármas kérdését jártuk körbe. Az új törvényi környezet csekély mozgásteret kínáló előíró tanterve a mit? kérdésre való válaszkeresést kizárja, ahogy a tankötelezettség szigorú szabályozása a kinek?-re adott válaszokkal sem foglalkozik. A hogyan?-ra helyeződött át a hangsúly, és ez a tehetséggondozás szempontjából különösen lényeges, hiszen az integrált oktatás nem kedvez a tehetségeknek, amikor nem teszi lehetővé, hogy a kiemelkedő tehetségek saját tempójuknak megfelelően haladjanak. Ez valódi kihívás mindannyiunk számára, mégis optimista vagyok, bízom kollégáim elhivatottságában. A gyakorlóiskolákban ugyanis számszerűen több a tehetséges gyerek a gondos kiválasztásnak köszönhetően. Tévedés azt hinni, hogy ide csak egyetemi tanárok gyerekei járnak: szobafestő vagy pénztáros szülők is vannak. A nálunk végzett gyerekek 90-95%-a tagozatos középiskolákban folytatja tanulmányait, többen művészeti iskolákba felvételiznek és persze akad, aki inkább szakmát választ és abban teljesedik ki. A tehetséggondozás nem attól kerül sokba, hogy megtanítjuk a fizikát vagy a matematikát a gyereknek, hanem attól, hogy el kell őt utaztatni versenyekre, ahol szállást, étkezést is kell fizetni. És bár az egyetem értelemszerűen mindent megtesz, hogy nagyon jól működjön a gyakorlóiskolája, nagy szükség van a tehetséggondozó szervezetek támogatására is.