Borosné Jakab Edit három évtizede az egyik legjobb fővárosi iskola, a Szent István Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára. A Bonis Bona – Kiváló tehetséggondozó díjjal nemrég kitüntetett magyar-történelem szakos pedagógus okleveles tehetségfejlesztő szakértő, a Magyar Olvasástársaság elnökségi tagja, a Magyar Tehetséggondozó Társaság választmányi tagja, akivel arról beszélgettünk, mit kezdjünk a nyelvi-irodalmi tehetségekkel.
- A nyelvi-irodalmi tehetségeknél érdemes vagy szükséges elválasztani egymástól a nyelvészeti, az irodalomtudományos és a szépírói érdeklődést?
- A területek szorosan összefüggnek egymással: ez világosan látszik akkor is, amikor az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre (OKTV) készítjük fel a gyerekeket. Inkább az számít, mennyire ihleti meg a téma a diákot: egy budapesti iskolában nem gyakori, hogy tájnyelvi dolgozatot készítsen valaki, ha viszont olyan költővel találkozik a verseny során, akit egyébként is szívesen olvas, akkor kedvvel dolgozik. A nyelvtan OKTV-t általában azok választják, akikre a rendszeresség, a módszeresség a jellemző, míg az irodalmat, a drámát vagy a mozgóképet azok, akikben az önkifejezés igénye az átlagosnál erősebben munkál. A „szakirányok” korán eldőlnek: az Arany János Versenyeken feltűnik, akinek van affinitása a magyarhoz, hiszen itt hét regényt kell elolvasni, majd azokról referálni. Az OKTV irodalmi részén elsősorban a lexikális tudást kérik számon, de ahhoz, hogy valakiből szépíró váljon, először eleve osztályközösségben kell kezdeményezni. A hetedikes osztályomban most például Varró Dániel A bús, piros vödör dala című verse alapján kellett önálló műveket írni. A kreatív feladatokat nagyon élvezik a matematika szakosok is, akiket az irodalomelmélet kevésbé érdekel. Szintén a kreativitás terepe az újságíró szakkör, ahol publicisztika írásával is próbálkozhatnak a fiatalok. A retorika is népszerű terület az iskolánkban: a disputa-módszerrel tartott órákat mindenki élvezi. Azt tapasztaljuk, hogy minden élménnyé tud válni, ami elrugaszkodik a tananyagszerű neveléstől.
- Mikor fedezhetők fel a nyelvi-irodalmi tehetség első jelei?- Meggyőződésem, hogy már születéskor vannak erre utaló jelek. Az első versek egyéves kor körül születnek, ilyenkor a szülőnek oda kell figyelnie a saját beszédére, a tiszta artikulációra, hiszen a gyerek ezt veszi majd át. A tiszta beszéd alapkövetelmény, bármelyik magyaros terület iránt is érdeklődjön később a diák. Korán bátorítani kell a gyerekeket, hogy merjenek önállóan új dolgokat kitalálni, de arra is, hogy ne féljenek hibázni. Én például minden meglepő, érdekes szót lejegyeztem, amit a fiunk mondott, idővel pedig már ő maga hozta a füzetet. Fontos a szülői felolvasás és azok a mesék, amelyekből a gyerek saját életének addigi eseményeire ismerhet, amelyek önreflexióra tanítják. Így tanulja meg az elbeszélő szövegek szerkesztését, a tér és az idő használatát. Nagy hiba, amikor a szülők hat éves kor körül abbahagyják az esti felolvasásokat és arra buzdítják a gyereket, hogy olvasson önállóan. A gyereknek ilyenkor még olvasástechnikai nehézségei vannak, még nem tud az élvezetért, „csak úgy” olvasni. Szülőként én mindent elolvastam, amit a gyerekem kézbe vett: az irodalom csak így tud téma lenni otthon – valami, amiről beszélgetni kell. Ezért veszélyes a tévé: míg a legfélelmetesebb Grimm-meséből is annyit fog fel egy gyerek, amennyit már megtapasztalt addig a saját életében, addig a tévében látott akasztott ember esetében már nem a képzelete dolgozik, minden túl egyértelmű lesz. A teremtő képzeleten alapuló belső képalkotást lekorlátozza a televízió, ezért nehéz például a Lázár Ervin-mesék metaforikus rétegét megértetni a mostani gyerekekkel.
- Három évtizede tanít: hogyan változott ez idő alatt a gyerekek irodalomhoz való viszonya?
- A régi diákjaink rendszeresen visszajárnak és elmondják, mennyire hiányzik a magyaróra és a filmklub. A mai gyerekeket már nem érdekli a filmklub, hiszen egyrészt bármit letölthetnek az internetről, másrészt nem akarják, hogy bárki megmondja nekik, miről szól a film: úgy gondolják, mindent értenek. Így aztán amikor a Mátrixot nagyon alaposan, jelenetről jelenetre Krisztus-történetként „olvassuk”, nagyon meglepődnek… Ezen a hozzáálláson sokat segíthet egy olyan intenzív együttlét, amit a komáromi erődben csináltunk pár éve: éjjel-nappal filmeket néztünk, azokról vitatkoztunk és gondolkodtunk közösen, teljesen kikapcsolva a tévéből válogatatlanul ránk ömlő információkat. Az óráimon tudatosan lazítom a gyerek biztonságérzetét, azt tudatosítva benne, hogy nincsenek örökre rögzített igazságok, minden újraértelmezhető. Az a benyomásom, hogy az egyes generációk között nincsenek igazi különbségek, viszont folyamatosan kell dolgoznunk azon, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az oktatói és a tanulói tapasztalatok.
- Vagyis olvassanak Harry Pottert is akár?
- Feltétlenül, sőt A Gyűrűk Urát is szoktam tanítani: a populáris irodalom bekerült az órákra, és ha igényes könyvekről van szó, ezzel nincs is semmi baj. Ami meglep, az az, hogy a korábban kánonnak számító művek ma egyáltalán nincsenek a köztudatban: hiányzik a görög mitológia ismerete, de a Bibliában sem lehet bizonyos helyekre utalni, Zrínyi nyelve nem érthető és így tovább. A Toldit magyarról magyarra kell „fordítani”: a szülő feladata, felelőssége is ez, nemcsak az iskoláé. És az is problémás, hogy a lányok által nagyon kedvelt Szent Johanna gimi a versenyfeladatok közé is bekerült, ezáltal legitimálva a kevésbé igényes irodalmat.
- A tehetséges gyerekek is a Szent Johanna gimit olvassák?
- Nem; volt olyan kiváló tanítványom, aki nyolcadikban Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvasott. Általában a szülők „választanak”: ha a szülő megtette, amiről korábban már beszéltünk, akkor idővel a saját olvasmányait adja át a gyerekeinek. Csak egy példa: a lányok örömmel fedezik fel 8-9. osztályban Jane Austen regényeit, aztán csalódottan teszik le a már említett könyvsorozatot, hiszen kifejlődik az egészséges minőségérzékük. Probléma viszont, hogy nagyon kevés gyerek jut el a kortárs irodalomig: én a nyelvtanórákat szoktam felhasználni arra, hogy Lázár Ervin, Parti Nagy Lajos, Weöres Sándor szövegeivel ismerkedjünk. Ha a XIX. századnál elveszítjük a gyerekeket, semmi nem kelti fel az érdeklődésüket a mai szerzők iránt.
- Hogyan cselekszik helyesen a szülő, ha úgy véli, hogy tehetséges a gyermeke?
- A legfontosabb az elfogadó szeretet és az odafigyelés: ha tudja, mikor mi történik a gyerekével, nem fogja éjjel lekapcsoltatni vele a villanyt, amikor az olvasna. Egyáltalán nem árt, ha Harry Pottert olvas a gyerek a paplan alatt: ha a nem klasszikus szövegeken elsajátítja az olvasás technikáját, akkor később a komolyabb műveket is érteni és élvezni fogja. Ne tiltsuk tehát azt, ami trendi, mert öngólt rúgunk. Oda kell figyelni arra, mi érdekli a gyereket, mit gondol az olvasottakról: ne fojtsuk bele a szót, azzal a kíváncsisággal hallgassuk, amit tőle is elvárunk. Figyelembe kell venni, hogy az irodalmi képességfejlesztés eltérő ritmusban történik fiúknál és lányoknál. A fiúk általában nem olvasnak szívesen, akkor is inkább a netről, ezért volt öröm például Böszörményi Gyula Gergő-sorozata, amiben a magyar mitológiával ismerkedhettek a főleg fiú olvasók. Nem baj, ha a többiek cikizik őket, mert olvasnak: ilyenkor a szülőnek kell megnyugtatni a gyereket, hogy lesz ez másképp is, helyére kerül majd a dolog. Sokan aggódva figyelik a fantasy könyveket bújó gyerekeket, pedig kiderült, hogy a szerepjátékokkal foglalkozóknak jobb a szókincsük, határozottabb a kiállásuk. A számítógép veszélyesebb eszköz akkor, ha egyedül, szülői felügyelet nélkül használja a gyerek. Ma egy egész társadalom felelős azért, hogy nem divatos az irodalom: ha munkahelyeken beszédtéma lenne egy-egy új magyar regény, mindenki máshogyan viszonyulna hozzá. A sok hasznos dolog elsodorja a haszontalan szépséget.
- Milyen tehetségterületekre hat még jótékonyan a nyelvi-irodalmi tehetség?
- A nyelvi-kommunikációs osztályainkon jól látszik, hogy a filmezés, a drámajáték, a színészi képességek mind összefüggnek ezzel. Akik kiállnak a társaik elé, szívesen mondanak verset, van karizmájuk, jól érvényesülhetnek a művészeti területeken. Ha valaki ügyvéd szeretne lenni, a retorika versenyeket ajánlom neki, mert ott kiderül, tud-e önállóan beszélni és logikusan érvelni; itt egyébként a matematika szakosok is sikereket érnek el. Az informatika órákon megtanulják, hogyan kell prezentációt készíteni, amit aztán hatásosan mutatnak meg más alkalmakkor: a gyerekek szellemes, flott előadásokat tartanak különböző órákon. Ezek a készségek pedig segítenek majd egy egyetemi dolgozat elkészítésében, egy állásinterjún történő sikeres bemutatkozásban vagy egy szöveg pontos megszerkesztésében.
- Hogyan viszonyulnak a kortársak a tehetséghez?
- A Szent István Gimnáziumban erős az osztályokon belüli szolidaritás, ami annak is köszönhető, hogy az iskola maga is nagyon büszke a sikeres tanulóira. Inkább az jelentkezik teherként, ha a gyerekek versenyistállóként tekintenek az intézményre: néha arra kell biztatni őket, hogy nem muszáj mindenből százhúsz százalékosan teljesíteni, mivel az idejárók elsöprő többsége a tökéletességre törekszik. A kortársak elismerik az elegáns, könnyed, tapintatos tehetséget, de konfliktusokhoz vezet, ha valaki arrogánsan fitogtatja a saját kiválóságát.
- Mennyire tud személyre szabott lenni az oktatás?- Kutatásokból tudjuk, hogy a lemaradók felhozásában jól teljesít a magyar közoktatás, de az egyéni tehetségfejlesztés terén még sok adósságunk van. Bevált módszerünk az, hogy korábbi, már egyetemista diákjaink mentorként visszajárnak hozzánk: mentornak lenni rang és megtiszteltetés, ráadásul a közel kortársak közötti kapcsolatok is mélyülnek így. Egyébként pedig a tanárok szabadidejükben, hétvégén, hétköznapokon estébe nyúlóan, nyári vagy téli szünetben foglalkoznak a kiemelkedő tehetségekkel.
- Hogyan fogadják a szülők a gyerekek extra „munkaóráit”?
- 7-8. osztályban még sok az ilyen jellegű panasz, de 11-12. osztály környékén már megedződnek a szülők: belátják, hogy megéri a sok fáradozás. A versenyhelyezések természetesen presztízst jelentenek, de az még fontosabb, ha látják a gyerekükön, hogy sikeres, boldog, harmonikus személyiséggé válik. Sok frusztráció éri a gyerekeket az iskolában, de ha valaki nem a legjobb matekból, magyarból még mindig lehet az. Az itt oktató tanárok személyesen érzik magukat felelősnek azért, hogy segítsenek azoknak a gyerekeknek, akikben erre igény van: az intenzív, közös munka, meg persze a közös sikerek erős összetartó erőt szülnek, a gyerekeknek pedig biztonságérzetet adnak.
- A versenyt említi az egyik fő motiváló tényezőként. Milyen versenyeken próbálhatják ki magukat a legjobbak az említetteken kívül?
- Aki jól mond verset, számos vers- és balladamondó versenyen indulhat. Érdekes, hogy nem feltétlenül nekik a legjobb a szövegértésük: náluk gyakran azt kell fejleszteni, hogy bonyolultabb szövegeket is jól értsenek. A Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny a hibátlan kiejtés versenye, ahol a technikai tudáson túl egyre fontosabb az átütő erejű személyiség. A sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk versenynek nagy hagyományai vannak, ami „társasági eseményként” is kiemelkedő jelentőségű a középiskolások között. Ez a megmérettetés komoly felkészülést igényel, ami felöleli a nyelvészet teljes területét, ami után a fogalmazás megírása vagy a szónoklás már hab a tortán. A középiskolásoknak kiírt Kossuth versenyen a szövegmondás magas minősége számít, míg az Eötvös versenyen azok szerepelnek jól, akik ügyesen tudják a maguk írta hatáskeltő szövegeket előadni és képesek megnyerni a közönséget. A Bolyai verseny igazi csapatverseny, ahol az együtt dolgozás képessége lesz lényeges. A versenyek mellett fontosak a ciklikusan ismétlődő iskolai rendezvények is, melyekre a magyar szakos tanárok válogatják ki a szereplő diákokat: ezek is olyan alkalmak, ahol a határozott fellépést lehet gyakorolni.
A videó Borosné Jakab Edit tanítványát, Bucz Magor Somát mutatja be.
