Mátészalka titkai

 

Mennyiben illeszkedik a jó gyakorlat az iskola hagyományaihoz?

Mindig is konzervatív oktatási-nevelési szellemet képviselő intézmény volt Mátészalka első polgári fiúiskolája, aminek az eredeti épületét 1906-ban nyitották meg. A projekt során tudatosítani akartuk a diákokban, hogy a Mátészalkával kapcsolatos sztereotípiák ellenére városunknak sok híres szülötte és jeles hagyománya van, amire büszkék lehetünk. Mindezt a nyelvtanulással ötvöztük, hiszen német nemzetiségi általános iskolaként is működünk. Ennek az eredete egykori igazgatónk, a sváb származású Konczili Vendel idejére nyúlik vissza. A közeli sváb településekről, Mérkről és Vállajról sokan beköltöztek. A rendszerváltás környékén igazgató úr ezért hozta létre a német kisebbségi önkormányzatot, ami elkötelezett volt a német nemzetiségi nyelvoktatás mellett, és ezt a sváb szülők is támogatták. Az ilyen háttérrel rendelkező gyerekek száma viszonylag csekély volt, viszont az iskola magas színvonalú nyelvoktatásának gyorsan híre ment, így a szülők szívesen íratták be ide a gyerekeiket. Ma már kéttannyelvű német nemzetiségi iskolaként is működünk, de angolt is tanítunk emelt óraszámban. 2011 óta a katolikus egyház a fenntartónk, jelenleg 570 tanulónk van. Közel egynegyedük bejáró, de a legtávolabbi település is alig húsz kilométerre fekszik innen. 

 

 

Valóban ezekre összpontosítottunk. Le kell szögeznem elöljáróban, hogy minden személyfüggő volt, ha úgy tetszik, a rendelkezésre álló munkaerőhöz igazítottuk a pályázatot. Virágh Katalin német szakos kolléganő és én a nyelvi és a drámás részért felelt. A kolléganővel régóta foglalkozunk a gondolattal, hogyan lehet beemelni a drámás módszereket a nyelvoktatásba. Ez irányú érdeklődésünknek hosszú előtörténete van. Több mint tíz éve Pécsen és a romániai Meggyesen (eredetileg szászok lakta város) vettünk részt egy olyan továbbképzésen, amelyen a drámás módszereket ötvöztük a nyelvtanítási lehetőségekkel. A tanultakat hasznosítva, közösen vezettünk németes drámás szakkört, az eredményt a budapesti Goethe Intézetben is bemutathattuk. Pénzes Ottó pedig, a helyi Művészetbarát Egyesület elnöke, pedagógus kolléga, aki egy másik itteni általános iskolában tanít, elkötelezett a mátészalkai értékek bemutatása iránt. Vállalta azt a feladatot, hogy a gyerekekkel megismertesse a város történetének egy kis szeletét. Pénzes Ottónak az elmúlt évben jelent meg egy nagyszerű könyve, az Igaz mesék Mátészalka valaha volt hőseiről, művészeiről, tudósairól és szélhámosairól. Amikor elolvastam, arra gondoltam, hogy ezt diákjainknak is meg kell ismerni, ám erre az évközi feszített tempó miatt tanórán nincs lehetőség. 
 

A drámás foglalkozások mindig hasonlóan épülnek fel: bemelegítő, ráhangoló játékokkal kezdünk, majd néma improvizációk következnek, utána rövidebb, végül hosszabb improvizációk. Lényeges, hogy a jó gyakorlatban hatodikosok vettek részt, így természetesen rövid improvizációkra nyílt csak lehetőség. A bonyolult idegen nyelvű mondatok helyett mindig arra törekszünk, hogy arckifejezéssel, testtartással, gesztusokkal „pótolják ki”, amit nem tudnak még elmondani. Egy kész jelenetben talán csak pár mondat hangzik el németül, de a drámás eszközöket a szöveg mellé helyezve teljesen érthető a sztori a közönség számára. Mindketten azt valljuk, hogy nem az a lényeges, hogy a tanuló hibátlanul beszélje a nyelvet, hanem az, hogy megértesse magát. A hazai nyelvoktatás gyakran esik abba a hibába, hogy a gyerekekkel bemagoltatja a nyelvtant, de amikor külföldre kerülnek, nem mernek megszólalni. Mi ezeket a gátlásokat próbáljuk feloldani.  

 

A pályázati kiírásban négy délutáni foglalkozás és egy háromnapos intenzív program szerepelt, de őszintén szólva nem méricskéltük az időt: az volt a célunk, hogy elkészüljünk a teljes projekttel akkor is, ha kicsit tovább tart. Ugyanakkor nem akartuk időben sem nagyon elhúzni, hogy friss maradjon az élmény a gyerekekben, így szűk két hónap alatt lezajlott a program. A délutáni alkalmakat februárban kezdtük el, heti egy ízben találkoztunk így. Ezeket a németes kolléganővel párban tartottuk és bekapcsolódtak a diákmentorok is. 

 

 

Bár a helyi középiskolával jó a kapcsolatunk, korábban még nem dolgoztunk diákmentorokkal. A lehető legjobb tapasztalatokat szereztük velük kapcsolatban: amellett, hogy nagyon jól tudtak kommunikálni a gyerekekkel, bizonyos technikai kérdésekben sokkal rátermettebbek voltak nálunk. Minden csoportnak volt egy diákmentor vezetője, aki mindenben segítette a kicsiket: amikor például prezentációt kellett készíteni, a formai és tartalmi problémák megoldásában is helyt álltak. Ha nem lesz pályázati előírás diákmentor bekapcsolása, akkor is szeretnénk a célcsoportnál idősebb diákokat meghívni, mert rengeteget tanulnak így egymástól a gyerekek. A dolognak egyetlen hátránya van: a középiskolások rettentő elfoglaltak, nyelvvizsgára készülnek, különórára járnak, nagyon nehéz velük időpontot egyeztetni. 

 

Valóban, az is a nyelvoktatáshoz kapcsolódott: egy egyhetes bentlakásos tábor volt a közeli Paposon. Ugyanazt a technikát folytattuk most, mint akkor: egy témát jártunk körbe, akkor a falusi életet, most Mátészalka történetét. Abban a programban is számos izgalmas pillanat volt: a gyerekek prezentációkat készítettek, idős helyiekkel beszélgettek, sőt képregényes formában is ismerkedtek a nyelvtanulás szépségeivel. Még egy kapcsolódási pont, hogy az ott részt vevő gyerekek közül néhányan most is csatlakoztak a kifejezetten a hatodikosoknak fejlesztett jó gyakorlathoz. 

 

Ők nagyon szerencsés korosztály: még bevonhatóak játékokba, mindenre nyitottak. Azt látom, hogy azokat a nyolcadikosokat, akik nem így nőnek fel, akik nem ismerik a drámás játékokat, sokkal nehezebb kinyitni. Ha viszont negyedikes, ötödikes, hatodikos koruktól ez természetes a számukra, tehát mernek egymás előtt játszani, akkor ezt tovább tudják vinni. 

 

Valóban intenzív volt: péntek déltől vasárnap estig tartott, csak aludni mentünk haza. Az első napon gyakorló, bemelegítő drámás játékokra került sor. Szombat reggel Pénzes Ottó szenzációs előadását hallgattuk meg, aki amellett, hogy jó pedagógus, kiváló mesélő is. Egyeztetés után eleve azokról az épületekről és a hozzájuk kapcsolódó „mesékről” és személyekről beszélt, amelyeket a délután folyamán együtt kerestünk fel. Ekkor már elkezdtük összegyűjteni a kapcsolódó szóanyagot és a kifejezéseket. A vasárnap a prezentációk összeállításával telt, rövid jeleneteket készítettünk a felkeresett helyszínekhez és a megismert személyekhez kapcsolódóan. Végül a Mátészalkai mesék című újság vázlatát is összeraktuk.

 

A szókincsgyarapítás és a helyismereti tudás megszerzése mellett a leglényegesebb célunk kettős volt: az idegen nyelven megszólalás gátlását akartuk leküzdeni, emellett meg akartuk őket tanítani arra, hogyan lehet csoportban dolgozni. Fontos volt, hogy megértsék, később is egymás erősségeire kell támaszkodnunk, mert csak így tudunk minőségi terméket létrehozni.