Menü megnyitása

A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér

2014. április 27.

Konyicska Renáta fiatal zongoraművész, a 2014-es Sólyom-ösztöndíjasok egyike. Renáta tíz évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatára, ahol nyolc évig Esztó Zsuzsa tanította, majd egyetemi tanulmányait Baranyay László osztályában folytatta. Mesterképzését Londonban, a Royal Academy of Musicban folytatja Pascal Nemirovski osztályában. Renátával zenéről, példaképekről, terveiről beszélgettünk.

Hogyan találtál rá a lehetőségre?
A Sólyom ösztöndíjra korábbi tanárom, Esztó Zsuzsa hívta fel a figyelmemet, ő ösztönözte és segítette a jelentkezésemet.

Milyen élmény volt személyesen találkozni az elnök úrral?
Különleges és  felejthetetlen élmény volt a találkozás.  Bevallom, kicsit izgatott voltam előtte, de az elnök úr a bemutatkozástól kezdve rendkívül barátságos és érdeklődő volt, így beszélgetésünk hamar közvetlen lett. Az őszinte kíváncsisága és nyitottsága nagyon jólesett és meglepett, mennyi mindent tudott rólam.



Mi az első élményed, ami a muzikalitáshoz köthető? Családi minta vitt a zenészi útra?
Nehéz egy bizonyos emléket elsőnek megnevezni. A családomban senki nem zenész, de kisgyermekkorom óta szüleim és nagyszüleim sokat énekeltek nekem, gyakran szólt nálunk zene. Meghatározó gyermekkori zenei emlékeim a templomhoz kötődnek, ahol már 4 évesen szavaltam, énekeltem és orgonáltam. Nagyon szerettem a felkészüléseket és a kis fellépéseket karácsonykor, Anyák napján és más jeles ünnepeken. Első zongorakoncertem is egy templomban volt, hat évesen. Ez az első koncertélményem, ahol nagyközönség előtt játszottam.

Kik azok, akik inspiráltak és támogattak pályádon?
Sokat köszönhetek tanáraimnak; Adam Ernának, Esztó Zsuzsának és Baranyay Lászlónak. Rendkívüli pedagógusok, akik fáradságot és energiát nem sajnálva egyengették utamat és dolgoztak azon, hogy szakmailag a tőlem telhető legjobbat nyújtsam. Ők nagyon jól ismernek, és életre szóló barátság alakult ki közöttünk. Példaképem Fischer Annie, akit sajnos sosem hallhattam élőben játszani, azonban sok felvételét ismerem. Tanáraim személyesen ismerték őt, számos történetet hallottam róla. Csodálatos művész volt, aki egyszerűséggel és őszinteséggel érte el közönségét. Erős volt, ugyanakkor gyengéd is, komoly, mégis vicces, sokszínűsége és alázata miatt tartom őt példaképemnek.  

Első számú támogatóm a családom. Bizonyosan tudom, hogy nélkülük nem lehetnék zenész, ők azok akik sok áldozatot hoztak azért, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Szerencsés vagyok, mert a családom mellett vannak igaz barátaim is, akikre mindig számíthatok.  Az elmúlt években a MOL Tehetségsegítő Alapítvány támogatottja voltam, több nemzetközi versenyre és fesztiválra juthattam el a támogatásukkal. Hálás vagyok, hogy most a Sólyom-ösztöndíj támogatottja lehetek.

Mit gondolsz, máshogy látja a világot az, aki komolyzenével foglalkozik?
A válaszom igen is meg nem is. Nem látja másképp a világot az, aki komolyzenével foglalkozik, mert a mindennapi intéznivalókkal, problémákkal ugyanúgy szembesül, viszont érzékenyebben reagál az emberekre. Talán toleránsabb is, és a kis gondokon hamarabb felül tud kerekedni. Azt mondják, a zenészek koncentrációképessége fejlettebb, több dologra képesek egyszerre figyelni és a memóriájuk is kimagasló. Emellett egy előadóművésznek ismernie kell az érzelmek széles skáláját. Kénytelen mélyre ásni, hogy hiteles tudjon maradni. Ez sokszor nagyon nehéz, erőfeszítésbe kerül, nem mellesleg bátorság is szükséges hozzá.  

Mit ad számodra a zenélés?
Az életem szerves része a zene, örömöt, fájdalmat, szenvedést, katarzist ad. És hiába sorolom a szavakat, ezt nem lehet egészen pontosan körülírni. Erről eszembe jut egy Claude Debussy idézet: „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.”.

Hogyan tudod összeegyeztetni a magánéletedet, az egyetemi tanulmányaidat és a rengeteg gyakorlást? Nem jár túl sok lemondással ez a hivatás?
Sok lemondással jár valóban. Nem véletlen az a mondás, hogy a zongoristák magányos farkasok. A gyakorlás azonban legtöbbször olyan, mint egy felfedező túra, nagyon érdekes és izgalmas, természetesen buktatókkal és zsákutcákkal tűzdelve. Kétségtelen ugyanakkor, hogy kevés idő jut a barátokra, a családra és kikapcsolódásra. Örök belső konfliktus az egyensúly megtalálása a kikapcsolódásra és a gyakorlásra szánt idő között. Csakis pontos és precíz időbeosztással és előre tervezett programmal lehetséges ezt összehangolni.

Milyen terveid vannak most, hogy megkaptad az ösztöndíjat?
Szeptembertől a londoni Royal Academy of Musicon kezdem meg két éves Master tanulmányaimat, az ösztöndíj összegét ennek finanszírozására fordítom.

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik még csak ismerkednek a zenével?
Legyenek nyitottak és kíváncsiak, ne féljenek a komolyzenétől! Sajnos van egy tévhit, hogy a komolyzene az idősebb generációnak való és nem elég trendi. Ne dőljenek be ennek a tévhitnek, mert kár kimaradni egy ilyen sokszínű, varázslatos világból.