A Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatóját, Horányi Gábort a március végén hat budapesti középiskola részvételével megrendezett kombinált matematika-sakk csapatversenyről kérdeztük.
A tehetséggondozás milyen formái és hagyományai léteznek a Lauderben?
A Lauder meglehetősen komplex intézmény, hiszen az óvodától a gimnázium végéig kísérjük a hozzánk járókat. A tehetséggondozással kapcsolatos elvárások életkoronként változnak: az óvodában elsősorban szülői kezdeményezésre indulnak programok, aztán az általános iskola alsó tagozatában megkezdődik a tehetséggondozás, még specializáció nélkül, később a humán és reál irány kettéválik. A nyolcadik osztály után jön az ún.
TehetségHáz, ami zártkörű klubként működik, amiben a kiválasztott gyerekek mentort kapnak, ő koordinálja a munkájukat, vagy segít őket eljuttatni olyan emberekhez, akiktől segítséget kapnak. Hiszünk abban, hogy a tehetség nem feltétlenül konkrét tantárgyakban nyilvánul meg, hanem sokrétű lehet. Ha valaki valamiben kiváló, nem biztos, hogy csak azt a területet kell támogatni, lehet, hogy egy másik régióban a kibontakozás útjában álló akadályok eltávolításában nyújthat segítséget az iskola vagy a mentor. Mondok egy példát: ha valaki raccsol, de nagyon szeret verset mondani, akkor minket nem az érdekel, hogy hány darab verset tud minél nagyobb átéléssel elmondani, hanem az, hogy a logopédus javítson a beszédhibáján. A mentori rendszerünk személyre szabott, tehát nem arról szól, hogy a diákot egy elitiskola tanárához küldjük, aki felkészíti őt egy versenyre.
A honlapjukról kiderül, hogy szép versenyeredményeik vannak, azonban általában a versenyekhez mintha másképp viszonyulnának, mint amit a hazai közoktatásban megszoktunk.
Ha az ember tehetséges diákokkal találkozik, kiválaszthatja közülük, kiből lehetne OKTV-helyezettet nevelni, de miért neveljek valakiből ilyet, akinek nem ez az igénye? Fizikatanárként azt vallom, hogy sokféleképpen meg lehet élni a fizikát, a versenyzés csupán egy ezek közül. A Lauder viszonya a versenyzéssel valóban összetett, mivel az iskolánk eleve a kooperációra épít. A legtöbb iskolában az első osztályban beültetik a padba a gyereket, majd a tanár személyre bontva int vagy dicsér. Nálunk eleve nem így ülnek a gyerekek, akik nem is efféle kommunikációra vannak berendezkedve. Jellemzőnek tartom, hogy mennyire erősek vagyunk sakkban, illetve általában csapatsportokban. A sakknak van egyéni változata is, de a lauderes gyerekek szívesebben indulnak csapatversenyen, mint egyéniben, többlet örömet szerez nekik, ha egymásért küzdhetnek. Diákként azt szokták meg, hogy együttműködnek, közösen oldanak meg problémákat. Nem vagyok persze versenyellenes, az egyéni teljesítményeknek is nagyon örülünk, de a pedagógiánk kulcsa, hogy közösségi iskolaként működünk. A kooperációra való képesség ma a siker kulcsa, nem csak a tanteremben.
Miért és hogyan vált fontossá a sakk a Lauder életében?
A sakk nem pusztán arról szól, hogy az ember tudja a lépéseket vagy jól kombinál. Sok minden más van mögötte: szól a küzdelemről, arról, hogy lehet veszíteni vagy nyerni, a vereséget el kell tudni viselni. A sakk egyszerre tudomány és művészet, amivel számos alapvető képesség fejleszthető. Magam is sakkoztam diákkoromban, sőt az irodámban most is ott áll egy sakktábla a bábukkal, hogy emlékeztessen arra, hogy főigazgatóként folyamatosan sakkozom, hiszen döntéseket hozok, mérlegek, stratégiát alkotok. Nálunk az elemi iskola a Ludens programmal indul, ahol sok játékra megtanítjuk a gyerekeket, így sakkozni is. Nem azért, hogy kiváló sakkozók legyenek, hanem azért, hogy bizonyos készségeket, képességeket elsajátítsanak egy félév alatt, és aki tovább akar menni, annak erre is lesz lehetősége. Országos döntőkön rendszeresen képviseltetjük magunkat, lányok, fiúk, kisebbek, nagyobbak mindig ott vannak, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy közben igazán jól érzik magukat. Nekünk ez csak játék, nem életről és halálról szól, mint a profiknak. Az, hogy a diákjaink nem görcsölnek versenyhelyzetben, meglátszik az eredményeken is, és ez igazolja, hogy ezzel a pedagógiával messzire lehet jutni. Mondom újra: mi nem sakkozókat nevelünk, nem is gondoljuk, hogy 13-14 éves korban életre szóló döntéseket kellene hozni. Teljesen normális, ha egy sokoldalú gyerek sok területen ki akarja próbálni magát.
Hol a helye a sakknak mint versenysportnak az iskolán belül?
Ahogy mondtam, a Ludensen keresztül mindenki találkozik a sakkal, és a karizmatikus pedagógusok jó hatással vannak a gyerekekre. Az nem feltétlen cél, hogy mi neveljünk belőlük élversenyzőt. Persze ha van ilyen szándék, s látunk erre lehetőséget, ebben rugalmasan közreműködünk. Ugyanakkor nehézséget jelent, hogy sokat fektetünk egy-egy kiemelkedően tehetséges diákba, aztán előfordul, hogy más iskolák elviszik tőlünk. Mert hiába van például emelt szintű matematika csoportunk, ha nem tudunk olyan közeget biztosítani, ahol harminc azonos vagy jobb képességű diák veszi körbe a kiemelkedő tehetséget. Mi nem szelektálunk, óvodától érettségiig mennek a gyerekeink. Van olyan diák, aki szeret beállni egy szabott irányba, – neki való a tagozat, sokszorosan leválogatott gyerekekkel –, mások viszont nem ilyenek: mi abban hiszünk, hogy a sikeres embernek nem elég helytállni ott, ahol tehetséges, hanem rugalmasnak, kreatívnak kell lennie, hogy váratlan helyzetekben is feltalálja magát.
Országos csapat diákolimpia döntő
Hogyan került egymás mellé a sakk és a matek?
Kállai Gábor sakknagymester ötlete alapján próbáltunk egy olyan versenyt megvalósítani, ami az iskolánk filozófiájával összhangban a komplexitást, a sokszínűséget tekinti erénynek. Egy példa: tegyük fel, hogy nagyon szeretsz gitározni, de teniszből csak a huszadik helyen állsz egy rangsorban. Ugyanakkor a gitározni tudó teniszezők között egészen előkelő helyet foglalhatsz el: igyekszünk ebbe az irányba terelni a dolgokat. A sakk-mat verseny ebben az értelemben kísérlet volt, de eleve pártoljuk a kombinált versenyeket, ahol a sokoldalúság válik erénnyé.
Hogyan épült fel a verseny?
A feladatokat a két éve nálunk tanító kiváló kolléga, Pataki János állította össze, aki korábban a KöMal matematikai rovatát vezette, illetve a diákolimpiai csapatot irányította. Az első forduló matematikai csapatverseny volt, három helyszínen kaptak különböző feladatokat a versenyzők, majd párokat alkottak a csapattagok, és úgy oldották meg a feladatokat. Hallgattak matematikai és sakkról szóló előadást is, majd jött a sakk csapatverseny, ahol egyénileg játszottak a gyerekek, de a csapatért. A matematikából és a sakkból elért pontok egyaránt helyezési számot generáltak, ezek összesítéséből pedig kialakult a végeredmény. Matematikából a Fazekas Mihály Gimnázium volt a legjobb, sakkból a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, utána mindkét területen a Lauder következett, és a végső helyezések is ezt a képet mutatták.
Sakk-mat díjátadó
Kiből lesz, kiből lehet jó sakkozó? És egyáltalán: miért jó a diákoknak, ha sakkoznak?
Ahhoz, hogy valakiből jó sakkozó legyen, sok tényezőnek kell teljesülni. Ha valaki jól tud számolni, jó a memóriája vagy megtanulja a megnyitásokat, az előny, de ugyanilyen fontosnak gondolom a koncentráció képességét, azt, hogy nehéz helyzetben össze tudd szedni magadat. És a puszta tudáson túl szerepe van az intuíciónak is: vannak olyan gyerekek, akik egyszerűen tudják, hová kell tenni a bábjaikat anélkül, hogy ezt nagyon tudatosítaniuk kellene. Nem igaz, hogy a jó matekosok feltétlenül jó sakkozók is lennének, hiszen humán érdeklődésűek között is vannak kiváló sakkozók. Fontos, hogy képesek legyenek stratégiában gondolkodni, hogy kezelni tudják az érzelmeiket, hogy tekintettel legyenek arra, hogy az ellenfél egy másik ember, aki értelemmel és érzelmekkel bír. És ha mindezt egymás mellé tesszük, látszik, hogy a sakk rengeteg területen segít. Muníciót ad a sikeres emberré váláshoz.
