Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Pro Progressio pályázat középiskolák és tanáraik részére

Beadási határidő: 2014. május 2. 00:00
A Pro Progressio Alapítvány hatodik alkalommal hirdet pályázatot magyarországi középfokú oktatási intézmények részére két kategóriában

Pályázati Kategóriák:

A) Természettudományi, műszaki jellegű tantárgyakhoz kapcsolódó rendezvények, események szervezésének támogatására, a 2014. évi Pro Progressio díj középiskoláknak elnyerésére

A rendezvények lehetnek iskolai, körzeti, esetleg regionális tanulmányi versenyek a természettudományok, a matematika és az informatika témaköréből, olyan kiállítások, amelyek a mérnöki szakmát mutatják be a fiataloknak, fakultatív előadások, szakkörök szervezése, ehhez szükséges kísérleti eszközök beszerzése, illetve ezek kombinációja, vagy bármilyen további ötletes megoldás a műszaki-természettudományi terület iránti figyelem felkeltésére.

B) A 2014. évi Pro Progressio tanári díj elnyerésére

Olyan matematika-, fizika-, biológia-, kémia-, informatika szakos fiatal tanárok támogatására, akik közreműködnek a diákok motivációjának erősítését szolgáló rendezvények szervezésében, akiknek tanítványai közül többen tettek emelt szintű érettségit, és/vagy sikerrel szerepeltek megyei, országos és nemzetközi középiskolai tanulmányi versenyeken, és 2010-2013 között minél több olyan diákjuk volt, akik érettségi után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatják tanulmányaikat.

Az elnyerhető pályázati támogatás összege: 

a) pont esetében max. bruttó 400 eFt/oktatási intézmény

b) pont esetében max. bruttó 400 eFt/fő.

A pályázattal kapcsolatban további információ a Pro Progressio Alapítvány titkárságán kérhető. (Telefon: +36-1-463-1595, +36-1-463-2600)